Akár a képviselő-testületet is feloszlatnák a fideszes polgármester ellenében Nyírcsászáriban

Kis-Magyarország

Egy korábbi feljelentés miatt nyomozás is folyik, de nincs kizárva a település vezetője elleni méltatlansági eljárás sem. A helyi ellenzék komolyan mérlegeli, hogy feloszlatja a testületet.

Az elmúlt hetekben lapunk két cikkben is foglalkozott azzal, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírcsászáriban az önkormányzati választás után fideszes lett ugyan a polgármester, de kisebbségbe került a képviselő-testületben. A települést vezető Szkibáné Teliska Éva Nagy Csaba alpolgármesterrel és még egy képviselővel alkot közös platformot, velük szemben azonban négy „ellenzéki” képviselő áll. Egyiküket, a helyi óvodában dolgozó Demeter Zsuzsát a polgármester és az óvodavezető is azzal fenyegette: vagy mondjon le a mandátumáról, vagy álljon át a Szkibáné vezette csapatba. Miután ezt Demeter visszautasította, indoklás nélkül elbocsátották a munkahelyéről. Szkibáné Teliska Éva és a két hozzá csatlakozó képviselő azzal sem foglalkozott, hogy híradásaink révén az üggyel a fél magyar sajtó foglalkozott, s hogy a korábbi fenyegetések miatt az ügyben már rendőrségi feljelentés született.

A történtek szóba kerültek a múlt szerdai testületi ülésen, ahol Orosz József, a kormánypárti faluvezetővel szemben álló frakció egyik képviselője azt mondta: „Nem kaptak választ arra, miért kellett egy óvónőt elbocsátani.” Majd hozzátette: „Kérem, ezt indokolják meg szakmai szempontok alapján! Hogyan lesz ezután a feladat az intézményben ellátva?” Ám a felvetésre nem kapott választ.

Ezt követően Orosz Facebook-oldalán nyílt levelet címzett a polgármesterhez. Ebben arra emlékezteti Szkibánét, hogy korábbi feljelentésük nyomán az ügyben a Nyírbátori Rendőrkapitányság már nyomoz. Hozzáteszi, hogy amint tavaly október elsejével a hivatalba lépett a nyírcsászári fideszes polgármester, „(…) azonnal felvették a támadóállást. Módszeresen, szisztematikusan a legképtelenebb hazugságokkal igyekeznek lejáratni az előző testületet és a jegyzőt. Azonnal feljelentettek minket (t. i. az ellenzéki képviselőket – B. T.) a létező összes szervnél”. Orosz József szerint azzal vádolják az ellenzéket, hogy akadályozzák a testületi munkát, holott megszavazták a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), támogatták a faluvezető alpolgármester-jelöljét és megszavazták illetményeiket, sőt támogatták, hogy szabadon felhasználható pénzügyi kerete legyen a polgármesternek. Majd hosszan ír a személyi ellentétekről, a helyi ellenzék ellen felheccelt közmunkásokról, az ellenzékiekről terjesztett és több esetben emberi méltóságukat is sértő hazugságokról, hozzátéve, hogy a képviselő-testület feletti törvényességi ellenőrzést ellátó Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalnak az ellenzék működésével összefüggésben nincs semmilyen kifogása. Orosz József arra is emlékeztetett, hogy a tavaly december 19-én megtartott közmeghallgatáson a szeptember 30-ig hivatalban lévő és júniusban újraindult, de kis szavazataránnyal vesztett régi polgármesterbe, Csordásné Nehéz Máriába fojtották a szót, amiért a faluvezetésnek kényelmetlen ügyeket hozott szóba.

 
Szkibáné Teliska Éva (középen) a tavaly júniusi Békemeneten
Forrás: Szkibáné Teliska Éva Facebook
 

A négy képviselő most kész arra, hogy feloszlassa a képviselő-testületet és új választás kiírását kezdeményezze. (Erre a 2024. október 1-jén felállt testületnek egy féléves moratórium után lesz lehetősége.)  „Ha nincs más lehetőség, akkor így fogunk tiszta vizet önteni a pohárba, remélve, hogy a mi polgármesterjelöltünk nyer és továbbra is többségben leszünk a testületen belül. A helyi, igencsak paprikás közhangulat most erre enged következtetni” – mondta portálunknak Orosz József. Úgy vélte, az sem elképzelhetetlen, és talán szerencsésebb megoldás is volna, ha a feljelentésük nyomán indult büntetőügyben elmarasztalnák a fideszes polgármestert, akit így méltatlansági eljárás keretében el lehetne távolítani posztjáról. Ekkor csak időközi polgármester-választást kellene kiírni az alig ezer fős nyírségi kisközségben.

A Narancs.hu úgy tudja, hogy Demeter Zsuzsa gyanúsan jogsértőnek tűnő elbocsátása miatt az ügybe bekapcsolódott a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet, hogy ellássák az óvónő jogi képviseletét. A helyiek és a helyi ellenzék képviselői azt mondják, azzal nem számolt a fideszes faluvezetés, hogy a megzsarolt óvónő ügyéből országos hír lesz, ám ez sem tartotta vissza őket, hogy végül kirúgják őt az állásából. „A helyzet talán még ennél is rosszabb. Megítélésem szerint a polgármester és kétfős csapata azt talán tudja, hogy bűncselekményt, így a gyanú szerint zsarolást vagy fenyegetést követett el Demeter Zsuzsával elbocsátásával, ezt mégis megpróbálják kizárni a gondolataikból” – mondta Orosz József.

Az elmúlt hetekben, napokban mind Szkibáné Teliska Éva, mind Nagy Csaba alpolgármester többször elhárította megkeresésünket. Így nem tudtuk nekik feltenni kérdéseinket. Nyírcsászári fideszes faluvezetése egyetlen más sajtóérdeklődésre sem reagált.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.