Akkumulátor-újrahasznosító üzem épül Alsózsolcán

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 29.

Kis-Magyarország

Szijjártó Péter bejelentése szerint így már nem is lesz környezetterhelése a gyáraknak.

„A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyaországon” – jelentette be kedden Szijjártó Péter. 

A külügyminiszter hozzátette szerint „Ezzel biztosítani tudjuk azt, hogy az elektromos akkumulátorgyártás teljes egészében környezetterhelés nélkül megy végbe, és hogy az elektromos akkumulátorok újrahasznosítása is így már biztosított lesz.”

Tájékoztatása szerint a cég ezzel a tízmilliárd forint értékű beruházással évi tízezer tonna akkumulátort lesz képes újrahasznosítani Alsózsolcán. A kormány a projektet 4,7 milliárd forinttal támogatja. Szijjártó közölte: „Hazánk hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz, elsősorban a nagy keleti beruházások nyomán.”

Szijjártó egyáltalán nem fecsérelt szót azokra a tiltakozásokra, amik az országszerte épülő akkumulátorgyárak miatt szerveződtek, de például a gödi Samsung-gyár körüli egyre gyakoribb problémák sem szegték kedvét a külügyminiszternek az újabb és újabb bejelentésektől.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.