Az akkugyárak és a helyi politika

A debreceni példa

Belpol

Szintet léptek az akkumulátorgyárak elleni tiltakozások: az ország – jelenleg – tucatnyi településén tervezett vagy már megvalósult beruházást ellenző helyi civil szervezetek elkezdtek összeállni. A Debrecen déli ipari övezetébe tervezett kínai akkugyár, a CATL környékét jártuk be.

„Megdöbbentő volt most tavasszal, ahogy érkeztek vissza a költözőmadarak. Elrepültek ősszel onnan, ahol költöttek, és most jöttek vissza, de már nem volt hová: feltúrták az élőhelyeiket. Van arra egy tölgyes erdő, két éve télen még huszonkét őzet számoltunk, most négyet. Úgy tudjuk, hétszáz hektárt fognak itt az ipari parkban lebetonozni gyáraknak, üzemeknek, parkolóknak. Csak a CATL-nek 940 férőhelyes parkolója lesz” – mondja Szemán Judit, a Szemán-tanya tulajdonosa és a debreceni Vigyázzunk Életet Adó Vizeinkre Egyesület elnöke. Judit az édesanyjával és két huszonéves fiával, Lászlóval és Sándorral él és gazdálkodik a tanyán. Kozma Évával, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ) alelnökével jöttünk hozzájuk látogatóba: a Szemán-tanya a kínai tulajdonú Contemporary Amperex Technology, azaz a CATL vállalat tervezett debreceni akkumulátorgyárához a legközelebbi lakott terület, s az utolsó telek, amely még Debrecenhez tartozik. Ezen túl már Mikepércs van. Ha megépül a gyár, úgy 800 méterre lesz a tanyától, de a vasúti átrakodó terminál még közelebbre esik majd.

A két lakóépületből és ólakból álló tanya szélén a határt kémleljük, arrafelé, ahol valamikor csak szántóföldek sorakoztak, most viszont feltúrt építési területek és újonnan felhúzott gyárépületek szürkéllenek. „De legalább még valamennyire látjuk Debrecent! Ha megépül a CATL gyára, az is eltűnik a szemünk elől” – jegyzi meg Judit egyik fia, Sándor.

Juditék idén januárig Facebook-csoportként működtek, azóta egyesületként. Az április 16-ai gödi demonstráció volt az első, ahol a felszólalók már nemcsak a helyi Samsung gyár zaj-, talaj-, víz- és fényszennyezése ellen, hanem az országot elárasztó akkugyárak riasztó tendenciája ellen tiltakoztak. Juditék és Kozma Éváék egyesületének, a MIAKÖ-nek a tagjai is ott voltak Gödön. Mint Éva meséli, ismernek olyat, aki Komáromból Győrszentivánra költözött egy akkugyár elől, de hiába, most ott is ilyet terveznek. „Ha a kormány tényleg akkugyártó nagyhatalmat akar csinálni az országból, akkor ez elől már nincs hová költözni. Aki még nem találkozott a problémával, majd fog” – jegyzi meg Éva, aki három gyermek édesanyja, környezetvédelmi vegyésztechnikus a végzettsége, és jelenleg kávéalapú kozmetikumok fejlesztésén dolgozik.

Debrecenben a teljes beruházást 221 hektárra, mintegy 200 focipályányi területre tervezi a CATL. A leendő gyár főépülete 21 méter (7 emeletnyi), a raktára 28 méter magas lesz. Összesen vagy húsz épülettel lehet számolni a gyárterületen. Az építkezést idén nyáron kezdik el, az első ütem próbaüzeme 2024-re várható.

Abban Juditék mind egyetértenek, hogy normális lakhatásra nagyjából alkalmatlan lesz ez a vidék. „Ebből a beruházásból mi semmit nem nyerünk: a tervezett gyár területe már kínai tulajdonban van, a dolgozók nagyrészt kínai és más külföldi vendégmunkások lesznek, mert a környékről már a jelenleg üzemelő gyárakba sincs elég ember. Az akkumulátorokat pedig Németországba viszik” – summázza Éva.

Közvetlenül a tanya melletti telekre, úgy tudni, munkásszállót terveznek, a CATL már jelezte a tulajdonosnak, hogy ne adja el a területet, mert igényt tart rá. Juditék birtokára még nem vetettek szemet. Pár éve vegyszermentes gazdálkodásba kezdtek, most azon gondolkoznak, hogy az idén még termelnek, esetleg jövőre is, fólia alatt, aztán továbbállnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.