Az alkoholstop sem vette el a bulizók kedvét a siófoki éjszakától

Kis-Magyarország

Rég nem látott tömeg hömpölygött szombat éjjel a siófoki korzón.

A siófoki képviselő-testület július 16-án foglalta rendeletbe, augusztus elsejei hatállyal: tilos a közterületi alkoholfogyasztás a város egész területén (kivéve például a strandokat és a vendéglátó egységeket), az éjszaka nyitva tartó üzletekben pedig az alkoholárusítás tilos 22 és 6 óra között (a vendéglátó egységek itt is kivételt jelentenek).

„A péntek még nem annyira, de

ez a szombat az idei rekord

a forgalom tekintetében, régen láttam ennyi embert errefelé” – összegezett szombat éjféltájt az egyik táncos szórakozóhely tulajdonosa a Petőfi sétányon. Ezen a korzón „jobb éjszakákon” 10-15 ezer ember is megfordul, és ez nem csak afféle becslés, hiszen „mindent látó” kamerákkal figyelik a régen „bűntanyaként” emlegetett siófoki sétányt, az elmúlt években több bűncselekményt sikerült már a kamerarendszer segítségével felderíteni. A bűnesetek száma egyébként a korábbi esztendők töredékére csökkent az elmúlt években, annak köszönhetően, hogy még az előző ciklusban a független polgármester, dr. Lengyel Róbert (korában a város rendőrkapitánya) kidolgozott egy koncepciót a sétány biztonságosabbá tételére, őrszemélyzettel, áteresztő-ellenőrző pontokkal, kamerákkal. Mindehhez persze szükség volt a város pénzére is, évente több tízmillió forint a ma már jóval nagyobb közbiztonság „ára”.

false

Az idei, amúgy országosan is nagy visszhangot kiváltó rendeletalkotás csak ennek a folyamatnak a folytatása.

„A vírushelyzet után eddig nem tapasztalt agresszivitással engedik ki a gőzt sokan...

Elszaporodtak a garázda jellegű cselekmények; jellemző az ittasság, sok a sérüléssel járó cselekmény” – mondta a Bene Zsolt alezredes, városi rendőrkapitány a siófoki képviselő-testület július 16-i ülésén. Akkor nem csak az alkoholstopról döntöttek, hanem arról is, hogy rendezvényterületté nyilvánítják a szezonra a parti korzót, ezáltal lehetővé téve, hogy biztonsági őrszemélyzet álljon szolgálatba, az idei szezonban már kétszer is közel száz fős razziát tartó rendőrök mellett.

„Újra megjelentek a részegen, csordában vonuló bulituristák a városban, akik tonnaszám hagyják a szemetet maguk után – mondta a polgármester a testületi ülésen. – Feltankolnak az üzletekben, aztán mire a partra érnek, már dülöngélnek – rájuk nincs szüksége a városnak.”

Nos, augusztus elseje óta, ha a közterületi alkoholfogyasztás nem is szűnt meg, de a Petőfi sétány éjjel-nappali üzletein mi is láttuk a feliratot, először ezen az éjszakán: 22 és 6 óra között alkoholtartalmú itallal nem tudják kiszolgálni a vevőiket. Nincs pardon még a Tesco hipermarketnek sem a város szélén, csodálkozni inkább azon lehet, hogy augusztus elseje után sem zárt be éjszakára, pedig ebben az időszakban, a nyári szezonban az jelentette a fő bevételi forrását, hogy fiatalok csapatai „tankoltak” ott fel, a hajnalig tartó bulikra készülve…

Az éjszakai „bagolyvonatról” éjfél után lekászálódó, s a parti korzót célba vevő, közel száz főnyi, igencsak hangos társaság

már nem biztos, hogy erre a fajta rendre szavazna, kezükben nem csak ásványvizes palack – van még dolga bőven az ellenőrző hatóságoknak, a rendőrségnek és a városőrségnek...

false

„Először, az első időszakban még csak figyelmeztetnek, de aki nem tesz eleget annak a kérésnek, hogy közterületen ne fogyasszon alkoholt, az 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal számolhat, vagy akár súlyosabb következményekkel is, egy feljelentés esetén” – jegyzi meg Lengyel Róbert polgármester, de hozzáteszi azt is: kis lépésekkel haladnak a minél nagyobb rend és biztonságérzet irányába, tudják, hogy egy csapásra nem lesz változás, „de abban eltökéltek vagyunk, hogy azt az időszakot el kívánjuk feledni, amikor Siófok a buliturizmus fellegváraként volt ismert”.

Az idei szezon

(melyből nincs már több vissza három hétnél) amúgy is afféle próbaév, Illés Virág, a siófoki városháza kommunikációs és turisztikai referense szerint e hetek tapasztalatai alapján a városvezetés ki fogja értékelni, hogy min kell változtatni a következő szezonra. A referens hozzátette: arra is számítanak, hogy a közterületek általános képe is javul az új rendelkezések hatására, vagyis kevesebb szemetet kell reggelente összegyűjtenie a városi tulajdonú Balaton-parti Kft-nek; mostanáig egy forgalmasabb éjszakán csak a strand területén és a Petőfi sétány 700 méterén hat tonna körüli mennyiség gyűlt össze…

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.