Az ígért egy-két millióval szemben 35 millióba került Csongrád megye átnevezése

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 28.

Kis-Magyarország

Egy-két milliós plusz kiadást jelent mindössze Csongrád megye átnevezése – ezt Juhász Tünde térségi kormánymegbízott mondta egy tavaszi sajtótájékoztatón.

A most megjelent Magyar Közlönyben azonban már jóval nagyobb összegről írnak, a listában a megyetáblák cseréje még nem is szerepel. Úgy tűnik, messze még a számla vége.

A hodpress.hu szúrta ki a múlt hétfőn megjelent Magyar Közlönyben, hogy a trianoni békeszerződés százéves évfordulóján, június 4-én életbe lépett névváltoztatás messze nem jött ki 1-2 millió forintból, ahogyan azt Juhász Tünde térségi kormánymegbízott az átnevezésről tartott idén májusi sajtótájékoztatón nyilatkozta – írja a szeged.hu.

A tábla, ami mindent megér

A tábla, ami mindent megér

Fotó: nmi.hu

A névváltást Lázár János kezdeményezte még kancelláriaminiszterként 2017 márciusában a Csongrád megyei közgyűlésnél, amit az Országgyűléssel egyetemben az el is fogadott. Most pedig kiderült, mindez alsó hangon a sokszorosába, legalább 35 millió forintba került, ahogy erről a szegedi önkormányzati portál részletesen beszámol.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.