Börtönőrtársai dühösek a brutális S. Vilmosra, más szerint a férfi „senkit sem tudna megütni”

  • narancs.hu
  • 2015. július 30.

Kis-Magyarország

A börtön, illetve az edzőterme közelében érdeklődtünk arról, milyen ember S. Vilmos. Szélsőséges véleményeket kaptunk.

Jelenlegi tudásunk szerint S. Vilmos azért vert meg egy lányt Szegeden július 18-án, mert az védeni próbálta kubai félvér barátját, akiről S. Vilmos azt hitte, hogy bevándorló, és ezért beszólt neki. A megtámadott lány súlyos sérüléseket szenvedett, az arccsontja eltört. S. Vilmost hamarosan elkapták, ma már előzetes letartóztatását tölti.

false

 

Fotó: MTI

A férfi börtönőrként dolgozott, és kick-box edzéseket is tartott. Ezeken a terepeken próbáltunk meg tájékozódni felőle.

A börtön

A Szegedi Fegyház és Börtön dolgozói közül néhányat ismerő forrásunk szerint S. Vilmos kollégái dühösek. A férfi ugyanis cselekedetével rossz fényt vet a büntetés-végrehajtási alkalmazottakra, és emiatt most többen kellemetlenül érzik magukat.

Egy egykori elítélt, bár csupán három évvel ezelőtt szabadult, miután 18 évet töltött a Csillagban, személyesen S. Vilmosra nem emlékezett. A volt rab emlékei szerint a börtönőrök, bár verbálisan olykor talán rasszisták voltak, a tetteikben ez nem nyilvánul meg, bent az számít, hogy melyik elítélt hogyan viselkedik. Túlzó retorziók a börtönőrök részéről ugyan nem ritkák, de forrásunk szerint nem rasszista indíttatásúak. A nemrégiben szabadult férfi azt azért hangsúlyozta, hogy tapasztalatai szerint az őrök rendkívüli pszichikai nyomásnak vannak kitéve folyamatosan, ami nem kizárólagosan a fogvatartottak miatt van, hanem az alá-fölé rendeltségi hierarchiában is keményen meg kell felelni a felettes kívánalmainak. Erre példának hozta fel az egykori elítélt, hogy beavatáson is keresztül kell mennie egy kezdőnek: az újoncot beküldik egy tagbaszakadt fogvatartotthoz, hogy verekedjen meg vele. Ha az újonc nem teljesít, akkor a továbbiakban a „nyámnyilaság” stigmájával kell tovább dolgoznia a többiek között. Egy tiszt vagy tiszthelyettes, fejtegette a Csillagban 18 évig élő férfi, több száz rab és több kolléga felett diszponál egy műszakban körletvezetőként, ezzel nagy pszichikai tehernek van kitéve, „valahol ki kell engedni a gőzt”. Mindenestre az már nyilvánosságra került, hogy S. Vilmos korábban is állt bíróság előtt garázdaság miatt, a próbára bocsátás éppen ősszel járt le. Mivel példásan végezte munkáját a BV intézményben, munkaadói ettől eltekintettek.

Az edzőterem

A sporttársak ugyanakkor kiállnak S. Vilmos mellett, bár akadt olyan is, aki a közösségi oldalon követelte a gyanúsított nevének közzétételét (amíg az nem volt ismert).

A többség egybehangzóan állítja, hogy nem volt elég asszertív, inkább olyan mackósan, kedvesen viselkedett. Így vélekedett róla Német Ferenc is, aki bábáskodott a sportág Csongrád megyei szervezeti felépítésében is, ma is a Magyar Kick-Box Szövetség elnökségi tagja. (A megyei tagszervezet nemrégiben megszűnt.) Az országos szövetség egyébként amilyen gyorsan csak tudott, kiadott egy közleményt, amelyben tudatták, hogy nem pusztán az edzőként dolgozó S. Vilmost, de az általa vezetett egyesületet is felfüggesztik. Azt a gyanúnkat, hogy a Betyársereg honlapján gyakran szereplő kick-box Európa-, illetve világbajnokok bármiféle kapcsolatban lennének a szövetségben tag klubokkal, Király István, a MKBSZ alelnöke határozottan visszautasította. Az egyesület tagságának felfüggesztését azzal indokolta, hogy csak addig hatályos, amíg megfelelő végzettségű, képzettségű edzőt találnak S. Vilmos helyére.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöki pozícióját is betöltő Német Ferenc azt elismerte, hogy egy biztonsági feladatokat ellátó személynek nem árt, ha jártas az önvédelmi sportokban, de ez a munka természetéből fakad, s nem jelenti azt, hogy ezzel visszaélnek a vagyonőr-sportolók, mivel éppen ez a sport az önfegyelmet is megtanítja a kick-boxosoknak.

Az S. Vilmos vezette klubban a múlt csütörtökön még tartottak edzést, egy fiatalember helyettesítette az azóta előzetes letartóztatásba helyezett kick-box edzőt. Az edzőterem előtt levő fiatalok közül senki nem kívánt semmit hozzáfűzni a történtekhez, csak egy barátját kísérő lány mondott annyit, hogy biztosan nem úgy történtek a dolgok, ahogy az újságban le van írva. „Vili senkit nem tudna megütni.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.