Szigetszentmiklós

Botrány után béke költözött a gimnáziumba

  • narancs.hu
  • 2012. augusztus 31.

Kis-Magyarország

Az igazgató új, a légkör újra a régi, a tanárok újra csak a munkára koncentrálnak a szigetszentmiklósi iskolában. Az áprilisban vitatott körülmények közt kinevezett igazgató már nem dolgozik itt, állítólag a várost is elhagyta.

Augusztus elsejétől már nem Mede Norbert, hanem a korábbi helyettes, Kissné Hegedűs Éva vezeti a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumot, miután a posztra pályázók (Mede mellett Czita Zoltán korábbi igazgató) közül a megfelelő végzettség hiányában senkit nem nevezett ki az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma – a gimnázium körüli eseményekről, tüntetésről korábbi cikkünket itt olvashatja. Az átmenetileg kinevezett igazgató – akit első helyettesként bíztak meg a vezetéssel egy évre – információink szerint nyugalmat hozott a korábban megosztott és feszült légkörű intézmény tanári karának.

A megváltozott hangulatról a narancs.hu-nak a gimnázium egyik tanára beszélt. „Az elmúlt pár hónap lökést adott nekünk. Fárasztó volt, hogy annyi dologgal kellett foglalkozni, ami nem a tanításhoz tartozik, és voltak olyanok is a tanári karból, akiket ez az időszak idegileg is megviselt. Iszonyatos volt az a néhány hónap áprilistól, de szerencsére vége van. Most az ad erőt, hogy csak a tanításra kell figyelnünk, és olyanok vezetik az iskolát, akiket ismerünk, becsülünk.”
Az elmúlt napokban a házirend, a saját pedagógiai program, a minél hatékonyabb tehetséggondozás feltételeinek, valamint az évad programjainak kidolgozása került előtérbe. „Lekerült rólunk egy teher, most az értekezlet is oldott volt, amire már régen volt példa. Viccelődünk, ugratjuk egymást, oldott a légkör. Az új igazgatót pedig régóta ismerjük, közülünk való. Vezetői kvalitásairól azt tudom mondani, hogy a dolgokat reálisan látó, határozott, racionális és pragmatikus típus, aki figyel a munkatársai véleményére, és igyekszik a közös ötletekből minél többet felhasználni.” Kissné Hegedűs Évának – aki hat éve igazgatóhelyettes, és 1999 óta dolgozik a gimnáziumban matematika–informatika–fizika szakos pedagógusként – már decemberben meglesz az intézményvezetői végzettsége, ami szükséges ahhoz, hogy jövőre öt évre is megpályázhassa az igazgatói posztot. E végzettség hiányában nem neveztek ki véglegesen senkit legutóbb.

Tanár forrásunk azt is megjegyzi, hogy „úgy tűnik, a fenntartóval, a Pest Megyei Intézményfenntartó Központtal (PMIK) kiegyensúlyozottabbá vált az iskola viszonya, és kölcsönösen törekszünk arra, hogy minél ideálisabb munkakapcsolat alakuljon ki köztünk”. Ez azért fontos, mert áprilisban épp a PMIK nevezte ki meglehetősen váratlanul, a pályázatára az iskolában elenyésző támogatást kapó Medét. Ő egyébként néhány hete már átadta felmondólevelét az új igazgatónak. Az iskolában emellett úgy tudják: a fiatal tanár már Szigetszentmiklóst is elhagyta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.