Cikkünk után "tolták el" Békéscsabán a főutcán három éve lelakatolt biciklit

Kis-Magyarország

Lépett az önkormányzat? Vagy a kerékpár tulajdonosa?

A múlt héten írtunk arról, hogy immár három éve Békéscsaba főutcáján áll egy lelakatolt, gazdátlan bicikli. Miután utánajártunk, kiderült, hogy sem az önkormányzatnak, sem a rendőrségnek nincs jogszabályi felhatalmazása, hogy intézkedjen az elhagyott kerékpárról.

A szabályozási és városesztétikai problémára Miklós Attila (MSZP), a békési megyeszékhely képviselő-testületének tagja hívta fel a figyelmet. Az elmúlt években rendszeresen felvételeket készített az elárvult kerékpárról, amelynek ellopták az ülését és a lámpáját, hátsó kereke erősen deformálódott. Az ellenzéki képviselő az utóbbi években számos alkalommal interpellált és kérdéseket tett fel erről a testületi üléseken, ám erőfeszítéseit nem kísérte siker. Egészen szerda reggelig, amikor munkahelyére tartva átvágott a főutcán és meglátta, hogy már nincs ott a bicikli. Elsőként éppen szerzőnknek telefonált, hogy beszámoljon a kétségtelen "sikerről", majd gyorsan kanyarított egy Facebook-bejegyzést, amiben cikkünkre utalva megjegyezte: "Még hogy a sajtónak nincs ereje."

Két eset lehetséges. Vagy nyolc nappal ezelőtt megjelent cikkünkre reagálhatott a helyi önkormányzat, vagy – de erre talán kisebb az esély – a tulajdonos három év után "eltolta" onnan addig lezárt kerékpárját.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.