Kisvárosi NER: politikai bosszú Gyulán

Szólni, ha mersz

Kis-Magyarország

Egy gyulai háziorvosi asszisztenst azzal vádolnak, hogy munkahelyén tiltott politikai agitációt folytatott. A nő férje tavaly fideszes jelölttel szemben indult az önkormányzati választáson. Állásából elbocsátották, helyi blog célkeresztjébe került, és vesszőfutása az első fokú bíróságon is folytatódott.

Ködmön Zsolt, a gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője 2019. október 11-én nem sokkal déli 12 óra előtt belépett a Laktanya utcai rendelő várótermébe, ahol a rendelési idő végén egy idős emberen kívül senki nem tartózkodott. (Az intézmény központja a város másik részén van.) A bácsi kezében egy lila színű momentumos szórólap volt, amit Ködmön azonnal lefényképezett, noha az érintett tiltakozott ez ellen. (Ezért Ködmön úgy fotózott, hogy az idős úr arca ne látszódjék a felvételen.) Aztán bekopogott a rendelőbe. Mikóné Hirth Bea asszisztens nyitott neki ajtót. Az intézményvezető megmutatta a mobiljával előzőleg készített felvételt, és azt kérdezte: „Ezt hogyan gondolod?” Dőlt belőle a szó, az asszisztens egy ideig szóhoz sem jutott. Az igazgató végül nekiszegezte a kérdést: listája van arról, hogy kinek kell választási szórólapot adni? Mikóné kikérte magának a szerinte minden alapot nélkülöző feltételezést. „Pontosan tudom, hogy Ernő kért meg téged, hogy küldj el innen” – mondta. „Ez nem igaz” – vágta rá az igazgató, és a nővérek asztalát kezdte fotózni. Beosztottja rászólt, hogy ne csak arról a részről készítsen felvételeket, ahol a néhány Momentum-szórólap van, hanem az egészről, mert akkor látszik a fideszes szóróanyag, egy helyi civil szervezet, a Városbarátok választási brosúrája és az aznapi Gyulai Hírlap is (ez önkormányzati lapként a helyi Fidesz-hatalom szócsöve).

Ködmön Zsolt ezek után felhívta a gyulai jegyzőt, Csige Gábort. (Csige néhány évvel ezelőtt a közeli Kötegyánban volt a Fidesz polgármesterjelöltje.) A beszélgetés után az intézményvezető felmentette az aznapi további munkavégzés alól az asszisztenst, aki azonban jelezte, hogy nem megy el. Egyrészt az utasítást felettese nem adta írásba, másrészt kolléganőjének délben kezdődött a szabadsága, így nem maradna senki a rendelőben. „Ezt én megoldom” – mondta erre Ködmön. Nyomban feljegyzést írt, amit Mikóné Hirth Bea nem volt hajlandó aláírni, mivel az állt rajta, ő „pártpolitikai tevékenységet folytatott a rendelőben”. Ködmön ezért a másik asszisztenssel íratta alá a papírt. Végül Mikóné távozott a munkahelyéről – de a történet ezzel nem ért véget.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.