„Az a helyzet, hogy egyszerűen el lettünk felejtve”

„Az a helyzet, hogy egyszerűen el lettünk felejtve”

Belpol

Hogyan küzd meg a koronavírus-járvány okozta problémákkal egy zsákfalu és Magyarország egyik legszegényebb települése? Riport Baranya megyéből.

 „A falu szerencsésen átvészelte a koronavírus-járványt, mindössze három családnál volt megbetegedés, de senki sem került kórházba, súlyos beteg nem volt. Ehhez kellett az is, hogy betartsuk a szabályokat, mindenki hordta a maszkot, a boltba csak egyesével lehetett bemenni, használni kellett a kézfertőtlenítőt és akinél nem volt maszk, azt hazaküldte a boltos. De sokat jelentett az is, hogy ide nem jönnek csak úgy az emberek, csak ha itt laknak, és mi sem járunk el sűrűn, csak aki dolgozik” – meséli Kelemen Nikoletta, akivel a Baranya megyei Ágon találkozunk. A Pécstől mintegy 40 kilométerre északra, a Baranyai-Hegyhátban lévő község mellett található Gerényes, tovább viszont nem vezet út. Ág picike zsákfalu, 180-190 lakossal.

Mindig valami új

Niki 16 éve él Ágon, mióta összejött a párjával, Janival, aki tősgyökeres ági. Itt született és elmondása szerint nem is vágyik máshová. Niki 2019 óta a roma önkormányzat elnöke, Jani pedig az alelnök. Emellett komoly civil munkát folytatnak a településen: hosszú ideje dolgoznak együtt Jász Krisztina szociológussal, közösségfejlesztővel, akinek sokat köszönhet a település. Nikiék kezdetben egy szociális szövetkezetet alapítottak a Köz-Tér Háló Alapítvány és a Profilantrop Egyesület segítségével. Ipari kendert termeltek, amiből olajat sajtoltak és megpróbálták eladni, illetve emukat tenyésztettek. Hat emuval indultak, ma már 12 van, de már nem sokáig: a szociális szövetkezetet éppen felszámolják. Niki azt mondja, nem nagyon találtak vevőt az ipari kenderből készült olajra és az emutenyésztés sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így most valami másba kezdenek. „Itt van a közösségi kertünk, ahol gyógynövénykertet akarunk létrehozni, a magaságyásokat már megcsináltuk, mentát és citromfüvet ültetünk, már találtunk is valakit, aki felvásárolja. Emellett zöldségeket is termelünk” – meséli Niki, miközben körbejárjuk az emuknak elkerített terület melletti földrészt. Ezt már a 2019 decemberében alapított Ág Szegényekért Egyesülettel alakítják ki, ami a település 13 lakosából áll és azért hozták létre, hogy pályázatokon indulhassanak. Így szeretnék fejleszteni a falut. „Mindig az újat keresem, nem szeretek tétlen ücsörögni, mindig új terveken töröm a fejem – mondja Jani, majd hozzáteszi. – Niki pedig egyszerűen civilnek született.”

 
Az emuk itt még Ágon
Fotó: Sióréti Gábor

Ágon sokan élnek alkalmi munkából, sokan dolgoznak feketén, például fát vágnak, kerti munkákat végeznek, de ennek a lehetősége a járvány alatt minimálisra csökkent. Maradt a közmunka és a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Niki azt mondja, a falu körülbelül 20 százalékának minimális a jövedelme, 50 százalék úgy, ahogy meg tud élni, náluk ritkán fordul elő, hogy nélkülözni kell, a maradék 30 százaléknak pedig vállalkozása van, vagy az elsődleges munkaerőpiacon dolgozik. Az arányok azonban a vírus miatt rosszabbak lettek.

A 68 éves Irénke nénivel akkor találkozunk, amikor a falubusz meghozza az ebédet. A közeli Vásárosdombón van egy konyha, ami a gyerekek étkeztetéséért felel, emellett pedig a környező településen élő időseknek is főznek, kedvezményes áron. Irénke nénivel elmeséli, hogy világ életében Ágon élt, a lányai születéséig Dombóváron dolgozott, majd egy ideig a szintén közeli Alsómocsoládra járt, de mivel a tömegközlekedés rossz volt, gyalog kellett mennie, télen a térdig érő hóban. Később aztán visszatért Dombóvárra, fizikai munkát végzett 30 évig, aminek meg is lett az eredménye két gerincsérv formájában. 2000-ben aztán felmondtak neki, hét évig otthon ápolta az apósát és az anyósát, majd rokkantnyugdíjas, végül nyugdíjas lett. Szintén nyugdíjas férjével nehezen élnek, ahogy mondja:

„Ledolgoztam egy életet és alig kapok valamit.”

Lányai Vásárosdombón élnek, hétvégente látogatják a szülőket, de a járvány miatt erre kevés lehetőségük volt, többnyire az udvaron, távolságot tartva találkoztak rövid időre. Mióta Irénke néni megkapta az oltást, már szabadabban találkozhatnak, a férjére viszont nagyon kell vigyázni, a járvány alatt derült ki, hogy rosszindulatú daganata van. Hosszú hónapokig jártak sugárkezelésre, a pénz, amit a tetőfelújításra tettek félre, elment a benzinre. „Bajban voltunk, nem is kicsiben” – mondja Irénke néni, de bizakodó, mert úgy tűnik, a férje meggyógyult. „A tető meg majd kész lesz, idén már nem hiszem, majd jövőre talán.”

 
Megjött az ebéd
Fotó: Sióréti Gábor

Két szelet kenyér

A faluban 15-20 család vesz részt a Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány programjában. Ennek keretén belül cserepet kaptak a tetőfelújításhoz, a családoknak csak a további anyagokat, eszközöket kell megvásárolniuk. Niki elmondja, az egyesület és a roma önkormányzat számos pályázat útján sok programban vesz részt. A roma önkormányzat egy tavaly elnyert pályázatból például 40 családot tudott támogatni előnevelt csibékkel. Ennek az volt a feltétele, hogy a családok építsenek csirkeólakat, többeknek azonban erre sem volt lehetőségük, illetve pénzük, így a roma önkormányzat és az egyesület segített nekik. A program folytatásaként tavasszal 10 család vetőmagcsomagot, 10 család virágmagcsomagot kapott. Ősszel pedig 20 család kap majd gyümölcsfa csemetét, 40 család ismét előnevelt csibét és hozzá egy zsák tápot. A programban részt vevő egyik férfi büszkén mutatja az állatokat, és a csirkeólak melletti kis földrészt, ahová majd a vetőmag kerül. Azt mondja, ásója nincsen, amivel felásná a földet a veteménynek, de majd megoldja a kapával. „Jól jön minden segítség, mert a vírus miatt, ami eddig volt, az sincs”. Majd hozzáteszi, az egyik gyereke fél a csirkétől, attól tart, hogy megcsípi, nem is meri etetni őket.

„A gyerek még sosem látott ezelőtt csirkét élőben, eddig nem telt arra, hogy csirkéket tartsunk, és nem is volt rá helyünk.”

Ahogy arról beszélgetünk, mit vet majd hamarosan a földbe, szörnyű csattogással egy fiú biciklizik el a ház előtt – a keréken nincs gumi. A férfi csak legyint és nevetve megjegyzi: „Így legalább nem kap defektet, nem igaz?”

 
"Eddig nem telt arra, hogy csirkéket tartsunk"
Fotó: Sióréti Gábor

Tovább ismerkedünk a faluval. Közben Niki elmeséli, hogy az egyesület élelmiszercsomagokat is osztott a Még egy falat kampány keretén belül, de ehhez előbb fel kellett mérniük, kinek mire van szüksége. „Télen a gyümölcs mindig nyerő, mert azt sokan nem engedhetik meg maguknak, a bébiétel és a pelenka is kelendő, akad viszont olyan, aki azt mondja, ne vigyünk neki lisztet vagy tésztát, nem használja el őket úgysem, inkább konzervre lenne szüksége, és olyan dolgokra, amik elállnak hűtő nélkül. Mert az nincs neki.” Ezek mellett a gyerekeket rendszeresen támogatják a Családok a Családokért (CsaCsa) adományaiból: gyümölccsel, játékokkal, húsvéti és mikuláscsomagokkal. A digitális oktatás segítésére csatlakoztak a Civil Kollégium Alapítvány Ablak a padra kampányához, így kaptak néhány tabletet, amit ki tudtak osztani a falubeli gyerekeknek. Sok családnak azonban internethozzáférése sincs, Niki azt mondja,

azt csak azok tudják megfizetni, akik havonta 5-6 ezret félre tudnak erre tenni, ami nem sok családnál fordul elő Ágon.

Így akit tudtak, segítettek a CsaCsa adományaiból vásárolt SIM-kártyákkal, hogy minél több gyerek hozzáférjen az internethez. Niki az oltásra való regisztrációban is segít: aki hozzá fordul, beregisztrálja, e-mail-címet csinál neki – sokaknak az sincsen.

Iskolába a gyerekek Vásárosdombóra járnak, ott van a háziorvos is és havonta egyszer oda, vagy Sásdra, esetleg Dombóvárra mennek az ágiak akkor is, ha nagybevásárlást tartanak. A községben van egy kisbolt; a választék nem óriási, de a helyiek szerint van minden, ami kell, ha pedig valami hiányzik, a boltos felírja és 1-2 napon belül meghozatja. Emellett naponta 11-13 óra között jön egy mozgóbolt is, ami friss kenyeret, tejet hoz. Az ágiak azt mondják, az életüket nem borította fel különösebben a járvány. Először nem is hittek igazán a vírusban, csak a korlátozások okoztak bosszúságot. Például az, hogy a reggel 8-as busszal éppen addigra értek be Vásárosdombóra vagy Sásdra, mire az idősek vásárlási sávja kezdődött, így a bevásárlást máskorra kellett halasztani, vagy fuvarost kellett fogadni, sokaknak ugyanis nincs autója.

 
Kelemen Niki
Fotó: Sióréti Gábor

Mikor azt kérdezem, mennyire összetartó a falubeli közösség, Niki azt mondja, az attól függ; ha valaki össze tudja rántani az embereket, akkor igen. „Bizalmat kell építeni az emberekben. Én megyek, beszélgetek velük, segítek bármikor, de azt is megmondom, hogy tartsák rendbe a portájukat, mert a szegénység nem szégyen, csak a sok szemét, ami a portákon van” – mondja és hozzáteszi, tudja, milyen szegénynek lenni, éhezni, közmunkapénzből élni, milyen az, ha egy szülő egyedül neveli a gyerekét, vagy ha csak két szelet kenyér van otthon és ha hazajön a gyerek az iskolából és éhes, dönteni kell: kié lesz az a két szelet. „Sokszor kerültem már nehéz helyzetbe én is. Attól, hogy most jobban megy a sorom, nem felejtem el, hogy milyen az, amikor valaki rászoruló. Olyan nincs, hogy valakinek nem jön jól egy kis segítség.”

Elfeledve

„A kisfalvakról megfeledkeztek a járvány alatt, az a helyzet, hogy egyszerűen el lettünk felejtve” – ezt már egy másik baranyai falu, Gilvánfa egyik lakosa mondja, akivel a 4-500 fős község „telepi” részén találkozunk. Az 1990-es években ezen a részen még kunyhók álltak, amiket aztán a telepfelszámolási programban sorházakra „cseréltek”. Az építkezés ezen a részen nem egyszerű: az Ormánság, ahol a település fekszik, réges-rég mocsárvidék volt. Évekkel ezelőtt Gilvánfa volt az ország legszegényebb települése, az itt élők közül alig volt munkája valakinek, a gyerekek az általános iskola után nem tanultak tovább. 11 évvel ezelőtt aztán megnyitotta kapuit a Nyitott Ház Tanoda, és 1-2 év alatt sikerült megfordítani a tendenciát: egyre inkább azok a gyerekek kerültek kisebbségbe, akik nem tanultak tovább az általános iskola után. Heindl Péter jogász és tanár ezt azzal magyarázza, hogy a tanodában a közösségi programokra helyezték és helyezik a hangsúlyt, azokon keresztül próbálják vonzóvá tenni az általános és főleg a középiskolát a diákok számára. Meg akarják mutatni nekik, hogy milyen ott az élet, hogy miből maradnak ki, ha nem tanulnak tovább. Ennek a módszernek meg is lett az eredménye, ám a járvány alatt ismét aggasztó lett a tendencia: egyre többen hagyják ott az iskolát és nem tanulnak tovább.

„Főleg azok, akik a járvány idején kezdték a középiskolát, még nem illeszkedtek be teljesen és így kerültek a digitális oktatásba. Közülük sokan otthagyták az iskolát, dolgozni kezdtek, családot alapítottak és nem tanulnak tovább. Azért harcoltunk, hogy ez ne így legyen és eddig sikerrel is jártunk. Tíz éve nem volt ilyen” – meséli Heindl. Mint mondja, mivel a legtöbben az elsődleges munkaerőpiacon dolgoznak, a vírus miatt kevesen veszítették el a munkájukat. A munka tehát vonzóbb perspektíva, mint otthon ülni és önállóan tanulni. „Ha az apának van munkája, viszi magával a fiait is dolgozni. De az is előfordul, hogy a legidősebb fiú a családfenntartó és iskola helyett pénzt kell keresnie” – jegyzi meg Heindl. A tanodának ráadásul szintén be kellett zárnia egy időre, ott jártunkkor azonban már újra nyitva volt, egyes foglalkozásokat már megtartottak. Van, aki iskolába ugyan nem jár, de a tanodába bejár tanulni.

„Innen csak az tud kitörni, aki tanul”

– mondja Heindl Péter.

 
A Nyitott Ház Tanoda és csapata Gilvánfán
Fotó: Sióréti Gábor

Jó példa erre Jani, akivel a tanodában találkozunk. A fiatal férfi korábban a tanodába járt. Felidézi, milyen jó programok voltak annak idején, szívesen jártak ide, ez volt a központ. Jani továbbtanult, hegesztő lett, gyorsan el is tudott helyezkedni, ám a járvány miatti leépítésekkor őt is elküldték. Sokáig viszont nem maradt munka nélkül, másfél-két hónapig élt alkalmi munkákból, aztán Pécsen kapott munkát, azóta is ott dolgozik, a szakmájában. Azt mondja, jó munkája van, viszont azt az élet minden területén érzi, hogy „nekünk cigányként többet kell letenni az asztalra, mint másoknak. Egyszerűen mindig mindenhol többször kell bizonyítanom.

Egy heti tartalék

„Munkám van, azzal nincs baj. Gond akkor van, ha valaki karanténba kerül, mert akkor kiesik a munkából és itt a családoknak maximum egy heti tartaléka van. Sokan napi vagy heti fizetésben vannak, ha egy hét kimarad, könnyen bajba kerülnek” – erről egy, a telepi részen élő nő beszél. A faluban sok volt a koronavírus-fertőzött, főként tavaly november-decemberben, néhányan kórházba is kerültek. A helyiek elmondják, nagyon féltek, hogy

ha Gilvánfára betör a vírus, akkor „aratni fog a halál”, mert sokan vannak rossz egészségügyi állapotban, sok az asztmás, és az idős, krónikus beteg.

Egy fiatal nő arról mesél, hogy ő is asztmás és elkapta a koronavírust: nagyon rosszul volt, belázasodott, a negyedik nap el is ájult. „Nagyon féltem, hogy meg fogok halni, de kórházba nem akartam kerülni, mert ott csak rosszabb lett volna” – mondja, de azt azért hozzáteszi, hogy otthon sem volt egyszerű, az egész család karanténban volt és alig kaptak segítséget. A villanyórájuk például kártyás, amíg karanténban voltak, fel kellett volna tölteni, hogy legyen áram, de alig talált valakit, aki segített volna. „Pedig nem pénzt kértem, csak hogy töltse fel valaki a kártyát.”

 
„A kisfalvakról megfeledkeztek a járvány alatt"
Fotó: Sióréti Gábor

Több család került ilyen helyzetbe, így volt, aki kénytelen volt elhagyni a karantént és bevásárolni, különben nem lett volna otthon ennivaló. Többen nem is merték bevallani, hogy covidosok, nehogy kiessenek a munkából, vagy nehogy feljelentse őket valaki a faluból, hogy kimegy a boltba, miközben karanténban kellene lennie. Mert hogy erre is volt példa. A helyiek szerint a kijárási korlátozást mindenki betartotta, 8 óra után a falu teljesen kihalt volt. A karantént leginkább a gyerekek viselték nehezen, ők bárhová mentek volna, csak ne kelljen otthon lenni. A maszkhordás miatt viszont sokakat megbüntettek: egy férfit például 50 ezer forintra, mert nem volt rajta a maszk, miközben a faluban sétált. Tavaly tavasszal a falut sem volt egyszerű elhagyni, mert csak akkor engedték ki és be a rendőrök az embereket, ha nyomós indokuk volt rá, például dolgozni mentek, vagy bevásárolni, esetleg orvoshoz.

Amikor az oltásra terelődik a szó, a vélemények fele-fele arányban oszlanak meg: van, aki annak ellenére sem bízik a vakcinákban, hogy megszenvedte a koronavírust, és van, aki büszkén mutat a karjára, ő volt az első, aki megkapta a faluban az oltást, regisztrált, amint lehetett és rögtön ment, amikor szóltak neki, hogy van oltóanyag. A védettségi igazolvány megszerzése komoly motivációt jelent, főként a fiatalok körében, de akad olyan is, aki diszkriminatívnak tartja, hogy ehhez kötik például a moziba járást. „Az egész család karanténban volt, de csak én lettem pozitív. Én kapok kártyát, a férjem nem. Akkor én mehetek moziba, ő meg nem, hát hogy van ez?” – mondja a fiatal nő, aki nagyon beteg volt néhány hónapja, mire a többiek viccesen megjegyzik, legalább mehet szórakozni a férje nélkül. „Én nem kérem az oltást – teszi hozzá –, úgyis kell jövőre is, én kivárok. Addigra csak kiderül, hogy melyik vakcina a jó és melyik a kevésbé. Most sok a bizonytalanság, nem akarom a rosszabbat kapni”.

 
"De azért igyekszünk nem elkeseredni, arra gondolni, amink van"
Fotó: Sióréti Gábor

„A járvány mindenre hatással van, a korlátozások miatt nehéz, még a buszok sem úgy mennek, mint előtte – mondja néhány házzal arrébb egy nő, akinek öt gyereke van, így a digitális oktatás nehézségeivel is meg kell küzdeniük nap, mint nap. – A tanulásban nem tudok nekik segíteni, az internethez nem értek, a fiam segített az oltásra való regisztrációban is, ő már tudja, hogy kell kezelni a számítógépet.” Azt mondja, nehéz helyzetben vannak, a legnagyobb fia eljár dolgozni, abból van némi pénzük. „És hát az sem jó, hogy az ember túl sokat van a lakásban – teszi hozzá. – De azért igyekszünk nem elkeseredni, arra gondolni, amink van. Például lehet hangosan zenét hallgatni, az mindig felvidít. Másunk sincsen, de ez a miénk.”

A további helyszínekről a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatnak riportot.

A Borsodban és a Jászságban készült riportunk itt olvasható.

Az Újpesten készült riportunk pedig itt.

A cikk létrejöttét a Minority Rights Group támogatása segítette.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk