Egy szinte láthatatlan projekt, ami közel 200 millióba került: kalandtúra a Zagyva mentén

Kis-Magyarország

Remekül titkolja három település, Újszász, Zagyvarékas és Szászberek, hogy területükön Zagyva ökopark néven turisztikai program vehető igénybe. Sehol egy tábla, sehol egy ismertető, ami tájékoztatásul szolgálna az érdeklődőknek. A települések honlapjai sem segítenek semmilyen útbaigazítással. Pedig nem kis céllal jött létre a projekt: azzal, hogy a turisták hosszabb időt tudjanak eltölteni a térségben és nőjön a foglalkoztatottság. Kétszázmillió forintot költöttek el a szinte láthatatlan program megvalósítására.

 

 

"Jó napot, a Zagyva ökoparkról tud valamit? Merre található?" - érdeklődtünk. "Miről?" - kérdeztek vissza a helyiek.

Ez volt a jellemző válasz két egyszerű kérdésre Szászbereken, Zagyvarékason és Újszászon. Amikor megemlítettük ezeken a Szolnoktól nem messze lévő településeken, hogy hát kajakok, kenuk meg kerékpárok, akkor kezdett derengeni valami nagyon keveseknél.

A Zagyva ökopark már abban a tekintetben is kalandtúrát ígér, hogy megtalálja az ember, hol is van egyáltalán. Sehol egy információs vagy útbaigazító tábla. A tervek kiötlői már ezen a téren is nagyon leleményesek voltak, előjátéknak is kiváló a bújócska: na, hova dugtuk a projektelemeket? 

Ökoturisztikai projekt majd' 200 millióból

Pedig olyan jó ötletnek tűnt az egész. A három Zagyva menti település kitalálta, hogy valósítsanak meg egy Zagyva ökopark nevű projektet. "A Zagyva Ökopark a természeti értékek turisztikai potenciálját hívatott hasznosítani. A projekt fő célja egy olyan térségi szintű, turisztikai fejlesztés kialakítása, amely a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező, természeti örökség turisztikai hasznosítására irányul és mely által lehetőség nyílik a térség gazdaságának diverzifikációjára, a helyi gazdaság élénkítésére, továbbá hozzájárul a foglalkoztatottság növekedéséhez" - olvasható a projekt leírásában. Az erre kapott 100 százalékos támogatás összege közel 197 millió forint volt. Ebből Zagyvarékasnak 130, Szászbereknek közel 43, Újszásznak 24 millió forint járt. Minden településnek jutott feladat és látványelem. 

A projektleírás szerint a Zagyva ökopark fő eleme egy ökoturisztikai útvonal, melynek kiindulópontja a zagyvarékasi tájház. Ide filagóriát és kerékpártárolót terveztek. Ezt követi az állatsimogató, melyhez szintén kerékpártárolókat, mellé látogatóközpontot telepítenek, itt érintőképernyős interaktív táblát is kihelyeztek. A túraútvonal a Kisszögben (Zagyvarékas településrésze) folytatódik, ahol a turistákat pihenőhely, táborhely, illetve sporttörténeti többfunkciós bemutatótér várja. A területen folyik a Zagyva, a folyóra mobil hidat szántak. A Kisszög közelében található Bogárzóban pihenőhelyet, információs táblát és madárlest telepítettek. A közeli gát a Zagyva-híd lábához vezet, ahová street fitness pálya és kerékpártároló épült.

A látványosságok sora az Újszász menti túraútvonallal folytatódik. Az itteni parkerdőben alakították ki az Orczy-pihenőkertet két pihenőhellyel, ahol táblák ismertetik a nemesi család történetét. Szándékban állt többfunkciós bemutatótérként madármegfigyelő, és kerékpártárolók létesítése. A Zagyva közelségét kihasználva, valamint a vízi sportolás népszerűsítése érdekében a projektgazdák két-, három- és négyszemélyes kenukat, egy- és kétszemélyes kajakokat, valamint tízfős sárkányhajót szereztek be. Mentőcsónak, illetve a sporteszközök szállítására alkalmas utánfutó beszerzése is tervben volt. A Zagyva partján elhelyezkedő parkerdőhöz a tervek szerint mobilhíd került. Az övezetben terveztek egy úgynevezett „Nyugi parkot”, ami a 60 év felettiek számára kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget. Ezenkívül kerékpártárolók kialakítása is szerepelt a tervek között. 

Szászbereken a sportpálya és környéke fejlesztését a projektben street fitness pálya, kerékpártároló, valamint kiülő elhelyezése jelentette.

Az érintett területeken kültéri kamerarendszer telepítését is tervezték. Az ökoparkhoz kiegészítő szolgáltatásként egy térképet és adatbázist összefoglaló, komplett térinformatikai rendszer szándékoztak kialakítani. Az egész projektet egy éve adták át ünnepélyesen. 

Felkerestük a három települést, hogy megnézzük, mi valósult meg a tervekből. Kíváncsiak voltunk például arra, hogy az egyik legfontosabb és leglátványosabb elem, amire az egész projekt épült, a zagyvai vízitúra működik-e egyáltalán, tekintve, a folyóban alig van víz a súlyos aszály miatt. 

Az utolsó projektpontként felsorolt térinformatikai rendszert sehol sem találtuk, maradt a helyiektől való "hagyományos" érdeklődés. 

"Nem is volt itt semmi"

Zagyvarékason semmi tábla nem jelezte, hogy létezne bármiféle turistacsalogató lehetőség. A 40 fokos forróságban csak nehezen találtunk olyan embert, aki valami morzsányi információval rendelkezett, mi hol lehet.

Több perces autós kóválygás után találtuk meg az erdélyi mesterek keze munkáját dicsérő gerendaházat. Teljes csönd vette körül, egy lelket nem lehetett találni még a környékén sem. A faház teljesen üresen állt, nem lehetett látni benne semmit, nemhogy érintőképernyős interaktív táblát.

 
A látogatóközpont Zagyvarékason
Fotó: A szerző felvétele

A szomszédban talán az állatsimogató volt, mert hatalmas istállókat lehetett látni az utcáról. Hogy állatok voltak-e benne, nem tudtuk megállapítani. Csak egy magányos kutya próbálta ugatásával jelezni: ő az úr a háznál. 

A hangzatos nevű látogatóközpontot elhagyva az utcán beszédbe elegyedtünk egy asszonnyal, akit szintén megkérdeztünk, tud-e az ökoparkról.

Kezét összecsapva kacagott fel; nem volt itt semmi, mondta, szerinte még az állatokat is elvitték innen. Csak akkor volt valami a látogatóháznál, amíg átadták. "Csónakáztak egy keveset az előkelőségek, majd szépen hazamentek és slussz"

- mondta a helyi nő..

De menjünk ki a Kisszögbe, itt, erre az út egyenesen oda vezet, javasolta. Ki is mentünk. Itt sem volt semmi tábla. Néhány emberrel futottunk össze csak, ők tudtak is a projektről. Egyikük azt mondta, valóban voltak itt táborozók, de hoztak magukkal csónakokat. A helyszínen tudták meg, hogy nem lett volna rá szükség, mert helyben is kaphattak volna. Kiderült, hogy a Kisszögben lévő gerendaház is azért épült, hogy csónakokat tároljanak benne. Rögvest meg is tekintettük a látogatóházhoz teljesen hasonló építményt a focipálya szomszédságában, és valóban, semmit nem láttunk benne kisebb matracokon kívül. 

 
"Csónaktároló" a Kisszögben
Fotó: A szerző felvétele

Elmentünk a tikkasztó hőségben a túraútvonal következő állomásáig, a rékasi Zagyva-híd lábáig, ahol valóban megtaláltuk a csupán három elemből álló street fitness pályát. Egy lélek sem volt sehol, nemhogy testedzésre vágyó túrázó.

 
Street fitness Zagyvarékason
Fotó: A szerző felvétele

Ezzel be is fejeztük zagyvarékasi látogatásunkat; a Bogárzóban a pihenőhelyet, az információs táblát és madárlest kellő útbaigazítás hiányában nem találtuk meg.

Láttuk azonban még a faluból kifelé tartva a főút mellett a tájházat. Sehol egy lélek, de az udvaron talán azt a filagóriát láthattuk, amit a tervekben leírtak. A tájháznál legalább kitették a kerítésre a Zagyva ökopark táblát, amit egyetlen másik helyen sem találtunk.

 
Fotó: A szerző felvétele

Újszászon egyvalaki azt mondta, ha elmegyünk az idősek otthona mellett a Zagyva-gáton, akkor a folyón átkelve találunk egy tisztást. Úgy tudni, ott vannak a kajakok és a kenuk.

Hát nem. Hiába mentünk át a Zagyván a kihelyezett "projektelemen", a műanyag pontonhídon, csak táborozó gyerekeket találtunk a közeli tisztáson. Érdeklődésünkre, hogy az ottani és a zagyvarékasi két rönkházhoz hasonló épületben vannak-e a túraeszközök, azt felelte egy dolgozó, hogy abban most a táborlakók cuccai vannak. 

 
A projekt része a zagyvai átkelést biztosító műanyag pontonhíd 
Fotó: A szerző felvétele

Viszont kaptunk egy telefonszámot egy önkormányzati alkalmazotthoz, aki a túrákat szervezi. Az illetőtől megtudtuk, most sajnos vízitúrára nincs lehetőség a Zagyva alacsony vízállása miatt. Így nem tudnak csoportokat fogadni. Szoktak, de az aszály keresztbe tett a terveknek. Ha valaki nagyon akar, kerékpárral túrázhat. Csak szólni kell és megszervezik. Pénzbe kerül, a csoport létszámának függvényében kalkulálják ki az összeget. Szállást is tudnak biztosítani, de csak úgy, hogy keresnek valahol. 

Újszászon aztán sem az Orczy-pihenőkertet, sem a madármegfigyelőt és a kerékpártárolót, sem egyetlen kenut és kajakot, sárkányhajót, és „Nyugi parkot” sem találtunk eligazító információs táblák hiányában. Az idősek otthona szomszédságában azonban megtaláltuk a szabadtéri kondiparkot, de ottjártunkkor sem idős, sem fiatal nem tornázott rajtuk.

Szászbereken a perzselő hőségben egy embert nem lehetett látni. Kimentünk a tervekben említett sportpályára (egy régi útjelző tábla igazított útba), ahol valóban találtunk egy sportparkot, de az ottani tábla szerint az a nemzeti szabadidős és egészség sportpark program keretében valósult meg. Ráadásul már egy évvel az ökoparki beruházás előtt, 2020-ban átadták. Ettől függetlenül persze még lehet a projekt része, viszont semmiféle kerékpártárolót nem találtunk. Találtunk azonban két kisebb padot, nem tudni, hogy ezeket kellett-e érteni kiülők alatt.

 
Fotó: A szerző felvétele

Lehet, hogy nem jó helyen jártunk? Elképzelhető, hiszen információs és eligazító táblára itt sem akadtunk.

Bementünk hát a polgármesteri hivatalba, ahol a polgármestert nem találtuk, szabadságon volt. Kiderült viszont egy alkalmi beszélgetőpartnerünktől, hogy váratlanul új elemekkel bővült az ökopark. Mint megtudtuk, a nemrég épült sportcsarnok mellett található teniszpálya és teqball asztal is a projekt része. A kajakok és a biciklik zöme Újszászon van, de Szászbereken is van 20 bicikli. Ám ezek az iskolában vannak bezárva a pincében, iskola pedig nincs, hisz nyári szünet van. A bringákkal a falut és a környéket lehetne felfedezni.

"Jelen pillanatban nincs értelme használni a kajakokat, olyan kicsi a Zagyva vízállása. A múltkor is akart egy csoport vízitúrázni, de már nem tudtak emiatt" - tudtuk meg. Tavaly azonban több csoport is élt a túrázás lehetőségével. Mint az informátor elmondta, volt, akiket ő vitt át Újszászra. Nem, nem kerékpárral közlekedtek, hanem a hivatal kisbuszával. Ingyen. De már akkor is elég kicsi volt a Zagyva, úgyhogy egy kisebb szakasz után visszafordultak. 

A kerékpárok pedig nagyon klasszak, állította informátorunk. Ám a nagy hőségben most nem is érdemes körbekerékpározni, mert ha valaki közben rosszul lenne, azon igencsak nehezen tudnának segíteni.

Miből is áll a kalandtúra?

"Úgynevezett jármódváltást kínálunk. Vagyis adunk vízi eszközt, ezekkel eleveznek a túrázók A-ból B-be, ott elvesszük azokat és adunk érte kerékpárt - ezt már az újszászi polgármestertől tudtuk meg. Dobozi Róbert optimistán hozzátette:

"Ez remekül működik és nagyon kedvelt: előre regisztrált és bejelentkezett csoportokat tudunk fogadni. Ezekből idén is volt már több, és mindegyik remekül sikerült.

Most, az extrém alacsony vízállás miatt kicsit korlátoztuk a lehetőséget, mivel csak egy bizonyos szakaszon evezhető a Zagyva. Ezért ezt a jármódváltást nemigen tudjuk megcsinálni. Ez régebben úgy volt, hogy Újszászról leeveztek Zagyvarékasra, ott kiszálltak, kerékpárra ültek és visszamentek Újszászra. Közben főztek az erdőben, vagy rendeltek maguknak a közeli vendéglőből. Ebből állt ez a kalandtúra. Ezt korlátozva most is lehet evezni, hogy meddig, majd meglátjuk."

A polgármester hozzátette, az ország számos helyéről érkeztek már túrázók. Az a jellemző, hogy a megyéből érkezettek igényelnek vízi eszközt. Vannak olyan csapatok is, amelyek messzebbről látogatnak el, hoznak magukkal kajakot és csak táborozási helyet kérnek. 

Mint megtudtuk, Újszász megörökölte a gesztorságot Zagyvarékastól, ahol a 2019-es váltást követően az új vezetés úgy döntött, az egészet átadja. Ennek kifejezetten örültek Dobozi szerint. 2020 óta Újszász a gesztor. A nyitóünnepséget már ők szervezték. 

Dobozi Róbert a Zagyva vízszintjének növelését a Jászsági-főcsatorna kiépítésétől reméli, ami alapként biztosítaná a programokat. A polgármester elmondta, nagyon szeretik a vízfolyást a kirándulók, mert nem egy hatalmas vízfelülettel van dolguk, nincsenek benne örvények, nagy mélységek, hanem fákkal benőtt az egész folyó. Ha csoport akar a programra jelentkezni, azt a polgármesternél tehetik meg. Ő szervezi a túrákat hivatali teendői mellett. Ez azonban, mint mondta, nem teher, mert imádja ezt csinálni, szereti ezt a környezetet. 

Megkérdeztük a zagyvarékasi polgármesteri hivatalt is, hogyan könyvelik el a projekt sikerét, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Érkezik-e több turista ennek hatására a faluba, élénkült-e általa a helyi gazdaság, hozzájárult-e a foglalkoztatottság növekedéséhez? Megvalósult-e az a fontos célkitűzés, hogy a turisták hosszabb időt tudjanak eltölteni a térségben. Választ nem kaptunk.

Nagy lendülettel indult a projekt

A Zagyva ökopark első lépéseit szépen dokumentálták, csak amikor elkészült, utána tűnt el a homályban az egész. A megyei hírportál annak idején arról számolt be, hogy Zagyvarékas korábbi polgármestere, Jánosi József szerint a környék jelentős környezeti értékei kiaknázatlanok, ez adta az ötletet a nagyszabású turisztikai elképzeléshez.

Dobozi Róbert anno azt írta, Szászberek, Zagyvarékas és Újszász valószínűleg a legjobban döntött, amikor 2016-ban a Zagyva folyóban rejlő, sokáig kihasználatlan lehetőségek fejlesztésébe fogott. Kár, hogy erről a Zagyvának nem szóltak, hogy akkor legyen is benne mindig víz, mert most ennek hiányában hiúsulnak meg a programok...

Később a megyei hírportál azt írta, hogy készül az állatsimogató épülete a Kifli úton. Az elképzelések szerint az állatok a számukra elkerített karámban, ólban fognak lakni, ahonnan csak a látogatók fogadására viszik át őket a simogatóba. Dobozi pedig arról számolt be, hogy megérkezett az a 65 trekking kerékpár, ami a projektet szolgálja majd. Mivel azonban járványhelyzet volt, polgári védelmi célokra foglalták le őket. A bringákat maga Pócs János fideszes országgyűlési képviselő tesztelte le. Végezetül az újszászi polgármester jelentette be a projekt átadását.

 
Pócs János (b2) és Dobozi Róbert (j2) a kerékpárok átadásán
Forrás: Dobozi Róbert Facebook

 

Azóta azonban pontosan olyan csend van a Zagyva ökopark körül, mint a zagyvarékasi látogatóközpont környékén.

(Címlapképünkön: a Zagyva Zagyvarékasnál (is) nagyon alacsony. Pedig az egész attrakció a folyóra épül. Fotó: a szerző felvétele)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk