Négy jelölt indul az orosházi időközi választáson, ahol az ellenzéki összefogás romokban hever

Kis-Magyarország

Azzal, hogy Sebők Éva tavasszal a Momentum színeiben bejutott a parlamentbe megüresedett egy egyéni önkormányzati mandátum az orosházi képviselő-testületben, ezért augusztus 7-re időközi választást írtak ki. Az ellenzéknek itt sem sikerült közösen egy jelölt mögé állni. A DK hozzáállása pedig pikáns.

A történelem, ha más formában is, de ismétli önmagát. Békés megye meghatározó ipari városában, Orosházán a 2019-es őszi önkormányzati választáson sem sikerült egységesen elindulnia az ellenzéknek. Akkor két ellenzéki csoport adott egyéni jelölteket és állított listát, valamint polgármesterjelöltet. Közel három évvel ezelőtt a helyi ellenzék csaknem minden pártja és mozgalma összefogott, és a Jobbik-DK-Momentum-Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben a Közösen Orosháza Városáért Lokálpartióta Egyesület nevében indultak. A formációból kimaradt az MSZP, így végül maradt a fideszes polgármester, Dávid Zoltán és a kormánypárti testületi többség. Igaz, a vereség nem volt megalázó; a közgyűlésben 9-6-os Fidesz-KDNP-többség alakult ki, de ennek eredménye lett az is, hogy nem Szabó Ervin (Jobbik) került a város élére. Akkor sokan sokféleképpen magyarázták a történteket. Fetser János, az MSZP helyi erős embere azzal, hogy elutasították javaslatukat, az előválasztást.

A kedélyek azóta elcsitultak. Idén áprilisban ellenzéki összefogással sem sikerült a jobbikos Szabó Ervint az Országgyűlésbe küldeni, holott a Simonka György viselt dolgai miatt és a helyette induló, de nem a térségben élő fideszes jelölttel, Erdős Norberttel szemben lett volna esély. Ám az április 3-i parlamenti választás eredményeként a közös ellenzéki listáról bekerült a törvényhozásba az orosházi képviselő-testület ellenzéki tagja, Sebők Éva, aki ezért lemondott önkormányzati mandátumáról. Ezért rendezik a viharsarki városban augusztus első vasárnapján az időközi választást.

Sebők Éva (Momentum) az önkormányzati mandátumról történt májusi lemondásakor megnevezte, kit szeretne látni jelöltként a helyén. Németh Sándort említette, aki a 2018-as országgyűlési választáson az LMP színeiben indult az orosházi választókerületben, majd a 2019-es önkormányzat megmérettetésen az MSZP nélküli ellenzéki együttműködés egyéni jelöltje volt. Ám mindkét választás sikertelen volt számára.

Az ellenzéki pártok helyi képviselői mindezt értetlenséggel fogadták, hiszen Sebők a közel két évvel ezelőtti helyhatósági választáson a majdnem közös ellenzéki összefogás egyéni jelöltje volt, így megítélésük szerint az ellenzéknek közösen kellett volna dönteni a képviselő-aspiráns személyéről. Azt mind Fetser János, mind Szabó Ervin elmondta, erről tárgyaltak is; volt két lehetséges jelöltjük, ám azt követően, hogy a szervezetileg Orosházán nem is létező Momentum bejelentette jelöltjét Németh személyében, akit a DK is támogat, nem látták ennek értelmét. Így augusztus 7-én Németh Sándor mellett Gyapjasné Béres Enikő független, valamint Nagy Zsolt (Mi Hazánk) és Ujj György Imre (Munkáspárt-ISZOMM) indul az időközi képviselőválasztáson

Ám a helyzet ennél is kacifántosabb, erősítette meg portálunknak Papp Róbert, a DK választókerületi alelnöke, önkormányzati képviselő. Elmondta, hogy a DK konszezusos ellenzéki jelöltet szeretett volna, de ez nem jött létre. Önállóan pedig nem akartak jelöltet indítani, tovább szeletelve az ellenzéki tortát. Akkor mégis hogyan szerepel a DK-s logó Németh Sándor neve mellett? – kérdeztük. „A DK orosházi központú választókerületének vezetése Némethet nem tartja alkalmasnak a képviselő-jelöltségre, így mi – és ezt hivatalosan közöltük is – semmilyen módon nem támogatjuk a jelölését és a kampányát. Az egy másik kérdés, hogy a DK országos központjától megkapta a párt logójának használati jogát a kampányban” – mondta Papp.

A „független” jelölt, Gyapjasné indulása azért pikáns, mert 2019 őszén még fideszes képviselőjelölt volt, ha végül nem is került be a testületbe. De a Fidesz-KDNP delegáltjaként ma is a pénzügyi bizottság tagja, ahol bizottsági társai szerint hosszú ideje a néma levente szerepét játssza. Hogy a kormánypárt miért nem vállalja be saját jelöltként, rejtély. Ugyanakkor tény, hogy a Fidesz-KDNP erősforrásait és infrastruktúráját nem kímélve beállt a „független” jelölt mögé.

Nagy meleget és kis részvételt jósolnak az augusztus 7-i orosházi időközi választásra, ahol a helyi ellenzéki szerint semmi nem dől el. A jelenlegi 9-6-os fölényével eddig is mindent megtehetett a Fidesz-KDNP, ez legfeljebb a „független”, de várhatóan majd a Fidesz-frakcióhoz csatlakozó jelölt győzelme esetén 10-5-re változik. Szabó Ervin a Narancs.hu-nak elmondta, az ellenzéki kampánynak eddig híre-hamva sincs Orosházán.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk