Futópálya miatt csattant a Fidesz a bajai polgármesterrel

  • narancs.hu
  • 2022. december 3.

Kis-Magyarország

Az volt a kérdés, mi került 45 milllióba a Petőfi-szigeti beruházáson.

Baján mulcsos futópályát építtetett az önkormányzat a Petőfi-szigeten.

Polyák Judit, a képviselő-testület egyik fideszes tagja az októberi ülésen megkérdezte Nyirati Klára polgármestertől (Momentum), miért került 45 millió forintba ez a beruházás. 

A fideszes politikus a múlt heti testületi ülés előtt megkapta a választ, de nem fogadta el, mert szerinte nem volt eléggé precíz.

Azt kifogásolta, hogy bár azt megtudhatta, hogy a pálya alapjának elkészítése és betonozása 11 millió forintba került, és további 11 és fél millióba a szegélylécezés, de a többi pénzről a válaszban nem esik szó. 

Ezt Polyák Judit a Facebookon közzé tett videóban is elmondta, emlékeztetve, hogy a polgármesteri választ nem csak ő, hanem a testület sem fogadta el. 

 

A fideszes várospolitikus azt mondta, fontosnak tartja, hogy a dolognak utánajárjanak, és a bajaiak korrekt tájékoztatást kapjanak ez ügyben.

Nyirati Klára szintén a Facebookon reagált a képviselő videójára, úgy, hogy közzé tette a beruházás tételes elszámolását, a földmunkától a kert- és parképítésig. Így látszik, hogyan áll össze a pálya megépítésének 45 millió 249 ezer 579 forintos költsége. 

Szerinte azonban igazán az volt a Fidesz baja, hogy olcsóbban sikerült futópályát építeni, mint ahogyan azt az előző vezetés tervezte. A mulcsos pálya környezetbarát és olcsó megoldás, sok aktív sportoló, szaktekintély javasolta, támogatták civilek és sporthoz értő emberek – hangsúlyozta Nyirati Klára.

A polgármester szerint a fideszes képviselő politikai feladatot teljesít, amikor a pályát támadja, és mindezt úgy teszi, hogy „a tényeket félretéve videóban rágalmazza a várost. Azt a várost, mely önként jelentkezett az átlátható városok versenyébe, és a legátláthatóbb vidéki város címét szerezte meg. Képviselő Asszony nem törődött a tényekkel, nem érdekelték a részletek. Ott Mátyás, a pályát kivitelező Kommunális KFT ügyvezetője az ülésen elmondta, hogy természetesen rendelkezésre áll részletes költségvetés és elszámolás, amit örömmel ad át a Fidesz helyi képviselőjének, Polyák Juditnak. A Képviselő Asszony nem élt az információszerzés lehetőségével, hanem kamerát ragadott, és rágalmazott” – értelmezte a történteket Nyirati Klára.

A polgármester szerint ezzel nem csak a városvezetést mocskolja be Polyák Judit, hanem a kft. és a polgármesteri hivatal dolgozóit, akik az elszámolást készítették. Nyirati Klára azt írja, szeretné elérni, hogy ez a fajta politizálás ne érvényesüljön Baján. Nyilvános bocsánatkérést vár Polyák Judittól, ha ez nem történik meg, jogi elégtételt fog kérni.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.