Vaskeresztes

A szomszéd bora finomabb

  • Rózsa Melinda
  • 2012. október 4.

Kis-Magyarország

A határ menti település bora a környék szimbóluma lehetne, a szombathelyi vendéglátóhelyek kínálatából jórészt mégis hiányzik. Ami pár kilométerre, Ausztriában természetes, az nálunk ismeretlen: ott összefogtak a helyiek, nálunk viszont a „nagyok” viszik a prímet.

Szúrópróbaszerűen megyünk be tíz különböző vendéglátóhelyre Szombathely belvárosában. Akad köztük elegáns étterem, egyszerű borozó, szálloda és kávézó is. Helyi borok iránt érdeklődünk, ám a tízből hét helyen csak a fejüket rázzák a felszolgálók. Egy helyütt megtudom, hogy néha van készleten vaskeresztesi vörösbor – jól jön, ha a villányi elfogy. Egy pinceborozóban azt mondják, hogy korábban volt vaskeresztesi a kínálatban, de leálltak vele, mert gondok voltak a minőséggel, és jelenleg nem tudnak olyan pincészetről, ahonnan elegendő mennyiséget szerezhetnének be.

Képünk csak illusztráció


Képünk csak illusztráció

Fotó: MTI

 

Hamar megárt
„Próbálkoztunk helyi folyóborral, de nem tudtuk eladni. Az üveges bort fogyasztók 90 százaléka a villányi borokat és a szekszárdiakat keresi. Mint magánember kifejezetten szeretem a vaskeresztesit, ugyanakkor elismerem, nem egy beszélgetős bor, hamar megárt” – meséli Lancsák Károly, aki a vendéglátósszakma egyik meghatározó alakjának számít Szombathelyen. „Hiába a miénk a vaskeresztesi, nehéz volna eladnom a ház boraként. Hiányzik a jó marketing, és azok a nagy cégek sem állnak a helyi termelők mellé, amelyek megtehetnék: a rendezvényeken inkább a jól bevált villányi borokat kínálják. A borfogyasztó közönség ezekkel találkozik, ezeket találja meg a fesztiválokon (a Savaria Történelmi Karneválon sem volt külön pavilonja a helyi termelőknek a Borok utcájában – R. M.), ezekről hall a médiában. A vendégek azt keresik, ami divatos.” A vendéglátós szerint hiányzik az összefogás: „Míg Ausztriában járva azt tapasztalom, hogy több pincészet borait együtt árulják, akár közös díszdobozba csomagolva is, addig itt mindenki csak a sajátjával van elfoglalva. Ha meg sikeres valaki, máris irigykednek.”
Kivétel azonban akad: a közeli négycsillagos vendégudvarban halljuk, hogy „természetesen van helyi borunk”. Itt folyóborként árulják a vaskeresztesi Mittl József pincészetéből származó kékfrankost: jól fogy, minden második rendelés ez.

A Vas-hegy két oldala
Vaskeresztes közvetlenül az osztrák–magyar határ mellett található: a túloldalon lévő borvidék és a vaskeresztesi voltaképpen egy és ugyanaz, hiszen a Vas-hegy két oldaláról van szó. Léteznek is határon átnyúló együttműködések: a Pornóapáti és Szentpéterfa között, de már Ausztriában található Bildein vinotékájában is árusítják a vaskeresztesi Mittl András borait. A bildeini Weinarchiv, azaz Borarchívum és a hozzá tartozó vinotéka egyébként is az összefogás iskolapéldája: környékbeli borászok üzemeltetik, alkalmazottat nem tartanak, hanem felváltva állnak a pult mögött, és árusítják, ajánlják egymás borait. Májusban Bortavaszt rendeztek, a vendégek egy belépő megváltásával mindegyik – összesen hatvan – részt vevő pincészetnél kóstolhattak; a környékbeli vendéglősök pedig el sem tudják képzelni, hogy távolabbról rendeljenek.

A vaskeresztesi hegyközség hegybírája (ő viszi a hegyközség adminisztrációs ügyeit, gyakorolja a munkáltatói jogokat a hegyközség alkalmazottai felett, ő intézkedik a hegyközség felelősségi körébe tartozó közigazgatási ügyekben), Hatos István szerint nagyon kevés olyan termelő van a Vas-hegyen, aki éttermeknek szállít. „Egyrészt azért, mert van lehetőség más úton is értékesíteni a borokat. Helyben, a pincéknél kimérve sok fogy.” Hatos István kicsit csodálkozik, hogy Szombathelyen milyen kevés helyen forgalmaznak vaskeresztesi bort, de azt elismeri, hogy kisebb városokban, például Sárváron jobban megy az eladás. „Az éttermekkel az a probléma, hogy olcsóbban tudják beszerezni a nagy borvidékek borait, legyen szó akár szekszárdiról, akár egriről, tehát az ország másik végéből származóról. Ezeken a vidékeken, mivel nagyobb területeken folyik a bortermelés, alacsonyabbak a fajlagos előállítási költségek. Ez a másik akadály. Az eladásokat tekintve nagy gond az állami vállalat megszűnése, ezzel ugyanis megszűnt a folyamatos felvásárlás. Nagy volumeneket egy-egy termelő önállóan nem tud kiszolgálni. Az összefogás pedig nem alakult ki, ezért a nagy láncokba nem tudnak bekerülni.”

Ha a lehetséges eladási helyeket nézzük a Vas-hegyről, a szombathelyi éttermekért jóval nagyobb harcot kell vívni, mint más környékbeli helyekért. „Ez egy nagykereskedők által uralt piac – szögezi le Hatos. – A vendéglátósokhoz akkor jut a borukból, ha le tudnak szerződni a nagykereskedőkkel. Ez már azért sem egyszerű, mert a nagykereskedők lenyomják az árakat, annyira, amit a kicsik nem tudnak vállalni.”

 

Két fecske
Jó példák is akadnak azonban a környékről: Garger Imréé igazi sikertörténet. A vaskeresztesi termelő 2009-es kékfrankosa szerepelt például az egyik országos napilap minden évben megjelenő top 100-as kiadványában. A szerkesztők egy budai étterem vezetőjének ajánlására figyeltek fel rá, aki a bordeaux-i borok mellett kínálja a Garger-pincéből származókat is. Több szálloda kínálatában is megtalálhatók a borai, és egyre népszerűbb – Ausztriában.
Saját borait kínálja a Szombathely határában található Mándli-borozóban a vállalkozó család: rajnai rizlinget, chardonnay-t, szürkebarátot (ezekhez a szőlő Bérbaltaváron, illetve Zalaszentgróton terem), zweigeltet és kékfrankost. Megtudjuk, hogy a vörösön van most a hangsúly, ez ugyanis abszolút környékbeli, azaz kőszegi szőlőből készül – maga a borászat szintén Vas megyében, Csempeszkopácson van. Több díjnyertes boruk van, és mivel a borozóban nemcsak helyben lehet fogyasztani, de elvitelre is árusítanak, a város másik végéről is járnak ide vendégek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.