Hogy kerül a kuruc.info a Fideszhez? – Lejárató kampány dúl Nyírbátorban

  • Cservenyák Katalin
  • 2013. november 19.

Kis-Magyarország

A település postaládáit karaktergyilkos brosúrák lepték el, ám a Fidesz képviselője tagadja, hogy közük lenne Helmeczy László lejáratásához. Más állítja: a szélsőjobboldali portált idéző anyagot a Fidesz rendezvényén osztották. Egy helyi kormánypárti ellen Helmeczy korábban már pert nyert egy kuruc.infós idézet miatt. Helmeczy feljelentést tesz.

„Autócsempész, sorozatgyilkos, az ukrán maffia helytartója, korrupt, hazug, csaló, törvényszegő gazember” – egyebek mellett ez áll abban a brosúrában, amellyel Helmeczy Lászlót, az Együtt14– PM–MSZP közös jelöltjét akarják lejáratni. A kiadványt a hétvégén dobálták nyírbátori postaládákba. (Helmeczyről és kacsaringós útjáról a Fideszből Bajnai Gordonig korábban már írtunk.)

false

 

A szórólap kapcsán az érintett, Helmeczy László hétfőn nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A kérdés persze az: ki áll a kiadvány mögött, ki terjesztette azt? A négyoldalas brosúrán nem szerepel impresszum, nem tüntették fel a kiadót. Az egyik cikk forrása viszont a kuruc.info, amiből arra lehet következtetni, hogy a szerkesztőnek esetleg köze lehet a Jobbikhoz.

false

 

Alul a forrás: kuruc.info

Alul a forrás: kuruc.info

 

Kiss Sándor jobbikos országgyűlési képviselő azonban cáfolja, hogy közük lenne a nyírbátori kiadványhoz, mondván: ez nem az ő stílusuk. „Undorító, gusztustalan, alpári” – fogalmazott a civilben gyógyszerész képviselő. Neki is csak később sikerült szereznie egy példányt, mert mint mondta, a Jobbik szimpatizánsainak postaládájába nem dobtak, ők nem szoktak kapni fideszes anyagokat. Mint fogalmazott, ilyen anyagokhoz csak akkor jutnak, ha valakinek a rokona kap. Helmeczy maga kizártnak tartja, hogy a Jobbiknak lenne köze a dologhoz: „Ismerem Kiss Sándort, sem emberként, sem politikusként nem tudom róla elképzelni, hogy ilyet tenne” – mondta.

Jóllehet, nem perdöntő, de mégis különbség, hogy ez a brosúra nem a jobbikos propaganda retorikai jellemzőit hordja magán: nem merül fel benne a cigánybűnözés, a külföldi nagytőke szó, ahogy a Fidesz ekézése pedig abszolút hiányzik belőle. Helmeczyről helyben is tudja mindenki, hogy korábban fideszes volt: ezt sem fogalmazza meg kritikaként a kiadvány. Bajnai azonban szerepel rajta, ahogy a Hír TV-s drogügy is – utóbbi annak ellenére, hogy Helmeczy az ügyben tisztázta magát, sőt, pert nyert rágalmazói ellen.

De akkor ki?

Helyi Fidesz-tagoktól azonban úgy értesültünk, hogy a nyírbátori postaládákba szórt kiadvány egy másik anyag kivonata, amelyet a Fidesz november 6-i gyűlésén osztottak a résztvevőknek a Nyírbátorral szomszédos Nyírbogáton. (Helmeczy is az egyik résztvevőtől szerzett minderről tudomást.)  Ebben két írás szerepelt: az egyik forrása a kuruc.info, a másiké a barikád.hu.

A kivonat

A kivonat

 

A helyi országgyűlési képviselő, a kormánypárti Simon Miklós felesége, Rizsák Ildikó (Fidesz–KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja, érdeklődésünkre cáfolta, hogy bármelyik kiadványhoz is közük lenne. Azt megerősítette, hogy november 6-án közgyűlést tartottak Nyírbogáton, amelyen a tagság vett részt. Azt is cáfolta, hogy bármiféle, Helmeczyről szóló brosúrát tettek az asztalra vagy osztottak a résztvevőknek. Az idézett kuruc.infós cikket egyébként ismeri, „de azt bárki megnézheti az interneten, ha beüti a Google-ba” – mondta. „Ilyen kiadványról én nem is hallottam, de ha van, nagyon szívesen megnézem. Én Helmeczy Lászlót tisztelem, problémám, konfliktusom soha nem volt vele” – tette hozzá Rizsák Ildikó, aki a háromezer lelkes Nyírbogát egyetlen háziorvosa.

Hétfőn a Parlamentben értük el Simon Miklóst, aki szintén cáfolta, hogy bármi köze is lenne a nyírbátori szórólaphoz. Állítja, nem is látta a kiadványt, míg valaki meg nem mutatta neki. „Nyilván szóba került az ellenfelek neve a fórumon, de a politika már csak ilyen” – mondta. Megismételte: nem volt közük egyik kiadványhoz sem, és azt sem szeretné, ha az ő zárt ülésükkel kapcsolatba hoznánk a Helmeczy ellen indult lejárató kampányt, és ha valótlanságokat írunk – jelezte –, pert indít ellenünk. Azt mégis elárulta, hogy a gyűlésen az online kampányról volt szó, Facebookról, honlapról, melyekre a tagság olykor-olykor rákattint. „A kuruc.infóra is?” – kérdezem, mire visszakérdez: „Ön nem kattint rá?”

Simon Miklós

Simon Miklós

Fotó: MTI

Simon Miklós szerint nem őt, hanem a szocialistákat kellene megkérdezni a kiadványról, szerinte ugyanis az ő érdekük Helmeczy lejáratása, mivel a nyírbátori kerületben eddig mindig Veres János indult. Tudja, hogy az ottani MSZP-sek most eléggé fel vannak háborodva, amiért egy E14–PM-est jelölnek. „Azt gondolom, a szocialisták is csinálhatták ezt a szórólapot” – magyarázza Simon.

Megkérdeztük az esetről Veres János megyei szocialista vezetőt. „Szövetségesként elfogadjuk az Együtt–PM-et, Nyírbátorban támogatjuk, sőt segítjük Helmeczy Lászlót, mint jelöltet. Olyan kiadványt nekünk tulajdonítani, amely – hogy finoman fogalmazzak – a szocialistákat is becsmérli? Miközben a brosúra egy rossz szót sem szól se a Fideszről, se a Jobbikról?” – kérdez vissza, jelezve, hogy már maga a felvetés is komolytalan. „A hazugságokat, amelyek ebben szerepelnek, jellemzően a fideszes média terjeszti rólunk. Senki mást nem sejtek mögötte” – mondta, hozzátéve: ő is feljelentést tett a rendőrségen, az ki fogja deríteni, ki készített ilyen aljas, rágalmazó kiadványt.

Volt, aki a gyűlésen kapott

Rácz Imre, a megyei Agrárkamara elnöke, aki szintén részt vett a szóban forgó november 6-i fideszes ülésen, telefonon azt mondta: vagy a széken volt a brosúra, vagy a szervezők osztották a regisztrációnál, már nem emlékszik pontosan. (Ezt bizonyítja egy helyszínen készült fénykép, amely épp Simon Miklós Facebook-oldalán látható.) Nála nincs ilyen, de a rendezvényen beleolvasott, a kuruc.infóról volt rajta egy idézet. Azt azonban már nem tudja, ki szerkesztette. A közgyűlés levezető elnöke, Pálosi László balkányi polgármester viszont nem emlékezett arra, hogy bármiféle kiadványt osztottak volna a gyűlésen, igaz, nem is volt ott végig, mert a szavazás és eredményhirdetés után el kellett mennie, s az ülés vezetését másnak adta át.

„Lehet, hogy volt ilyen, de az én kezembe nem került. A fórum után, talán az én tagságomból hallottam vissza, hogy nahát, ez a Helmeczy miket csinált!” – ezt már Kerecsen József szakolyi Fidesz-vezető mondja a magyarnarancs.hu-nak. Hozzátette: attól függetlenül tudja, miről van szó, ismeri az anyagot, ami a kuruc.infón található. „Leírta valaki névvel, megjelent egy ismert hírportálon, és soha cáfolat nem érkezett rá. Ha a negyede is igaz annak, amit ott leírnak, már az is vérfagyasztó” – mondta. Érdeklődésünkre, hogy fideszesként a kuruc.infóról tájékozódik-e, úgy reagált: nem jellemző, de alkalmasint megosztanak ismerősei a Facebookon dolgokat, melyekbe ő is beleolvas. Elárulta: Helmeczyvel korábban már voltak perben, mert „pár sort” feltett róla a honlapjára, ami miatt az ügyvéd feljelentette. Helmeczy megnyerte a pert, Kerecsent elítélték, és két év próbára bocsátották. A fideszes vezető által idézett szöveg egyébként épp a kuruc.infóról származott.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."