„Szegény Horthy Miklós, ha látná, mennyi ember érdeklődik utána, visszajönne” – mondja a júniusi kánikulában az avatás helyszínére caplató idős úr, és útba igazít egy autóst. A várhegy lábához érve már egy középkori lovagi tornán érzem magam, annyi a zászló, a sátor és a ló. A négy órára meghirdetett avatás kis késéssel el is kezdődik: a szertartásmester megkéri az egybegyűlteket, hogy kapcsolják ki mobiltelefonjaikat és tartózkodjanak a dohányzástól. A letakart szobor mellett a Magyar Nemzeti Gárda két tagja tartja a kormányzó ember magasságú portréját. Közvetlenül előttük egy gyönyörű szürke lovat próbál egy helyben tartani a gazdája. Az ünnepi műsor moderátora megjegyzi: a lovas nélküli ló azt jelképezi, hogy Magyarországnak jelenleg nincs szakrális vezetője. Ezzel nem is lehet vitatkozni.
Fotó: MTI
A ló bevonulása után aztán kezdetét veszi a két órán át tartó agyhalál. A színpad előtt a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom mintegy három tucat tagja ácsorog, hátra tett kézzel. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye vezére mentegetőzéssel indít, hogy a nagy meleg miatt nem díszmagyart visel. Elmondja, hogy most jött a Délvidékről (sic!), és úgy kellett őt kimenekíteni a szerb rendőrök zaklatása elől. Aztán Dániel Pétert emlegette, amire – mintegy ezren-kétezren lehetünk – pfújolás és „mocskos zsidó”-zás a válasz.
Aztán jön a falu fideszes polgármestere, aki Apponyi Albertet idézve jelenti ki, a Kárpát-medence azé lesz, aki teleszüli. „Hát tegyük! Szüljük tele ezt a Kárpát-medencét!” – szólítja fel a hallgatóságot Fűrész György, aki a szoborállítás szükségességét azzal indokolja, hogy „Horthy Miklós Csókakő kormányzója volt”. Ezt követően leveszi a kalocsai mintás terítőt a Horthy-kép alatt lévő talapzatról. Azt írták rá: Nagy-Magyarország tér.
Miután Kocsis Sándor, a Horthy Társaság elnöke átadja Grosics Gyula bácsi tiszteletbeli elnök, valamint özvegy Horthy Miklósné üzenetét, a diósdi otthonában, házi őrizetben lévő Budaházy György ruháit pakolják a színpadra, a bábu feje helyén egy laptoppal. A Skype-kapcsolat bár akadozik, a közönség így is nagyon lelkes: „Szabadság!”, „Hallunk, Gyuri!” – kiabálják mellettem a hölgyek. Budaházy röviden vázolja, hogy a rendszerváltás utáni időszak, a Kádár-rendszer és a Horthy-korszak közül az utóbbi volt a legjobb, ám ezután a kapcsolat megszakadt.
A délután mélypontja Hegedűs Loránt református lelkész rögtönzött beszéde, olyan megállapításokkal, hogy Horthy „az utolsó magyar hatalmi, kormányzói valóságot testesítette meg”, vagy hogy „Horthy a zsidóság megmentője volt”, a Világbank a testet öltött ördög, mert „sűrített időkben látni az ördög patáját”. Beszél még a semmiről prédikáló papokról, Trianonról, végül egy kis zsidózás után lelép a színpadról.
Máhr Ferenc csákberényi szobrász munkájáról pár perccel hat után rántják le a leplet. Az ünnep a Romantikus Erőszak, a Kalapács, az Akusztika és az Ossian fellépéseivel folytatódik. Távozóban a Csókakő honlapján talált sorokon gondolkodtam: „1944-ben, a zsidók deportálásakor Csókakő is az átvonulási pontok közé tartozott. Csókakőről is elhurcoltak egy zsidó házaspárt, Grünfeld Jenőt és feleségét. A deportáltak – férfiak, nők, gyermekek – egy helyi félkész házban pihentek meg, a helyi lakosság megszánta őket, többen élelmet vittek nekik.”
