Így kerek a világ: Mészáros Lőrincék szerelik a klímát Matolcsy Györgyéknél

  • Magyar Krisztián
  • 2016. október 22.

Kis-Magyarország

A felcsúti polgármester és Szíjj László közös cége szép halkan beosont a Nemzeti Bankba.

Több mint hatvan klíma cseréjére szerződött néhány hete a Magyar Nemzeti Bank és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft a közbeszerzési értesítő szerint. A cégnek az MNB központi és Krisztina körúti épületében kell elvégeznie a munkát, amelyért bruttó 2,61 millió forintot kapnak.

Első ránézésre semmi különös nincs a megbízásban, az összeg nem eget rengető, a klímáknak a jegybankban is működnie kell – ám ha megnézzük a közbeszerzésen kiválasztott cég hátterét, érdekességekre bukkanunk. A CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. résztulajdonosa ugyanis Orbán Viktor felcsúti bizalmasa, Mészáros Lőrinc, aki 2015-ben szállt be a vállalkozásba. A CLH másik két tagja sem lényegtelen: a felcsúti polgármester egyik üzlettársa az a Szíjj László, aki jelenleg egyedüli tulajdonosa az állami közbeszerzéseken az egyik legsikeresebben szereplő Duna Aszfalt Kft.-nek. Mészáros építőipari cége többször nyert már el közösen állami tendert a Duna Aszfalttal, és az őket ismerő forrásaink szerint Szíjj és a felcsúti milliárdos baráti viszonyban vannak egymással. A CLH harmadik tulajdonosa a Körösaszfalt Zrt., amely a Duna Aszfalt egyik leánycége, vezérigazgatója az a Pálffy Balázs, akit egy ideje Mészáros Lőrinc lányának udvarlójaként emlegetnek.

false

 

A Matolcsy György által vezetett MNB közbeszerzési kiírása ugyan nyílt volt, de csak a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. jelentkezett rá. Övék is lett a munka, az erről szóló szerződést szeptember közepén írták alá a felek; jól lehet, nem ebből fognak meggazdagodni, ha azt nézzük, hogy a cég tavalyi nettó árbevétele 7,6 milliárd forint volt. Idén a jegybankén kívül már nyertek más közbeszerzésen is Mészárosék, nyáron derült ki, hogy a Budai Műemlék Felújító Kft.-vel közösen újíthatják fel a Lehel Csarnok légtechnikai berendezését 225,2 millió forintért, és alvállalkozóként a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. az MTK-stadion munkálataiban is szerepet kapott. A CLH tulajdonosai közül a Körösaszfalt – így a Duna Aszfalt és áttételesen Mészáros Lőrinc is – egy másik MNB-s beruházásnál is feltűnt a közelmúltban, ugyanis a cég tulajdonában lévő Magyar Építő Zrt. végezheti az átalakítást a jegybankhoz tartozó Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) Úri utcai ingatlanában, a régi budai városháza épületében borbolt, kávézó és étterem is lesz. A Magyar Építő Zrt. és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. egyébként ugyanarra a zuglói címre van bejegyezve.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.