Jó hír a Békés megyei községben: nem igazolódott Okányban a koronavírus fertőzésének gyanúja

  • narancs.hu
  • 2020. március 14.

Kis-Magyarország

Mindezt Szívós László polgármester most hozta nyilvánosságra.

A Narancs.hu csütörtök este a Békés megyei község polgármesterének hivatalos tájékoztatása nyomán beszámolt arról, hogy koronavírus-fertőzés gyanújával egy, a helyi háziorvosnál jelentkező lázas beteget a szabályoknak megfelelően a kijelölt térségi fertőzőközpontba, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai részlegének infektológiai osztályára szállítottak.

Az azóta eltelt másfél napban sikerült megállapítani, hogy a beszállított beteg láza nincs összefüggésben a koronavírussal, számolt be szombat délben a település Facebook-oldalán Szívós László polgármester.

false

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.