Baj van a nyugdíjasoknak osztogatott sonkapénzzel, Lázár az asztalra csapott Makón

Kis-Magyarország

A húsvétra szánt utalványokat is csak októberben fogják odaadni a 70 év felettieknek Makón, mert most szűkösebb az önkormányzati költségvetés. Lázár János szerint nem a helyi vezetés hibázott: a 200 millióval kevesebb adót fizető Contitech „csapta be pofátlanul a várost és az államot.” A vállalat válaszolt.

Mínusz 2 milliárd 301 millió forintos működési költségvetési egyenleggel fogadta el Makó idei büdzséjét a képviselő-testület szerdán. A képviselők 9 igen, 1 nem és 2 tartózkodó szavazattal úgy döntöttek, a jelentős hiány miatt átvilágításokra, megszorításokra van szükség, továbbá az önkormányzat szeptember 30-ig felfüggeszti az önként vállalt jóléti kiadásai zömét.

Ez az állandó, kötelező juttatásokat nem érinti, és a kórház, a mentőszolgálat, a rendvédelmi szervek támogatását sem, de például a húsvét és karácsony előtt a hetven év felettieknek ajándékba adott 10-10 ezer forintos utalványokat, az úgynevezett "sonkapénzt" igen.

S ennek az ajándéknak igencsak nagy jelentősége van a helyi politikában, segít abban, hogy a város irányítói magukhoz kössék a választókat. Ugyanis az önkormányzati képviselők viszik ki személyesen, és a több mint háromezer érintett megszokta, hogy ez a pénz "jár".

A médiájukra van pénz

Az egyetlen ellenszavazat Mucsi Tamásé (DK) volt, aki a vitában arra emlékeztette a fideszes vezetést, hogy 2015-ben a költségvetésnek 186 millió volt a hiánya. Ez mostanra 2,3 milliárdra nőtt. Így nem igaz, hogy a korábbi polgármester, Buzás Péter idején adósodott el a város, a fideszes vezetés gazdálkodik rosszul. Hadik György (Fidesz), a pénzügyi bizottság elnöke azzal érvelt, az önkormányzatnak nincs adóssága, és nem is tervezik, hogy hitelt vennének fel.

Farkas Éva Erzsébet polgármester (középen) a szerdai makói ülésen

Farkas Éva Erzsébet polgármester (középen) a szerdai makói ülésen

Fotó: A szerző felvétele

Mucsi szóvá tette, most, amikor szemlátomást baj van, ahelyett, hogy az önként adott szociális kiadásokból faragnak le, lemondhatna a polgármester és az alpolgármester a saját cafetériájáról. A Dél-alföldi Médiacentrumnak sem kellene 18 milliót kifizetni – ez a vásárhelyi Rádió 7-et működtető vállalkozás. Ahogy a városi televízió működésére kifizetett 40 milliót is át lehetne gondolni.

A szavazás után ügyrendi kérdésben kért szót a DK-s képviselő, azt javasolta, oszlassa fel magát a testület, mert megvezette a választóit. Ezt a lépést a többség nem támogatta.

Az önként vállalt juttatások felfüggesztését még február 26-án Lázár János országgyűlési képviselő javasolta, akiről a szerdai ülésen Mágori András (Fidesz) frakcióvezető azt mondta, a „tapasztaltabb, tekintélyes ember”, mondatai az ő fejében is visszhangzottak. Azon a napon a képviselőtestület némi vita után levette napirendről a költségvetés korábbi tervezetét, mert még nem volt egyértelmű, mihez kezdjen a működési oldalon szereplő 2,3 milliárdos hiánnyal.

A Makót 2014 óta vezető Fidesz munkálkodása alatt, de az azt megelőző húsz évben sem fordult elő soha, hogy február végéig ne lett volna elfogadott költségvetése az önkormányzatnak.

Ez a most megalkotott büdzsé azonban – mint Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) az előterjesztésben fogalmazott – megteremti „a folyamatos, de biztonságos növekedés feltételeit”, és „annak ellenére fenntartható marad, hogy számolnunk kell várhatóan a 2020-ban befolyó iparűzési adó 200 millió forintos csökkenésével. Ez a helyzet váratlanul, önhibánkon kívül, az egyik nagyadózó okán állhat elő, de képesek vagyunk kezelni.”

"Pofátlanul becsapta"

A költségvetési vitából kiderült: elmúlt az a világ, amikor a befolyó iparűzési adóból tartalékot képeztek, vagy fejlesztésre költötték pályázati önerőként – azt mondva a helyi vállalkozóknak, hogy a pénzüket maradandó dolgokra fordítja az önkormányzat.

Lázár és Farkas Éva Erzsébet a Marosmenti Vállalkozók március elsejei bálján

Lázár és Farkas Éva Erzsébet a Marosmenti Vállalkozók március elsejei bálján

Fotó: Lázár János/Facebook.com

A 200 millióról az előző ülésen Lázár is beszélt, más hangnemben. Ahogy a Délmagyarország idézte őt: nem a városi önkormányzat követett el hibát, hanem a Continental, amely „példátlan összegű állami támogatást kapott, most meg kevesebb helyi adót fizet, és embereket bocsát el, pofátlanul becsapta a várost és a magyar államot”.

A történteknek erre az olvasatára a multinacionális vállalat is reagált. Közleménye szerint – amelyet a Makói Csípős nevű internetes oldal ismertetett – a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. 25 éve működik Makón, az üzembővítéshez pedig az utóbbi időszakban közel 1 milliárd forint állami támogatást vett igénybe. A cég tavalyelőtt és tavaly az állami támogatással megegyező összeget fizetett be iparűzési adó címén a város költségvetésébe – az utóbbi tíz évben 3,8 milliárd forinttal járult hozzá ily módon Makó boldogulásához. A gyár a vállalt létszámnövelést túlteljesítette.

Azt is leszögezi a közlemény, hogy az elmúlt negyed században a nyereségből nem fizetett osztalékot a tulajdonosainak, a pénzt teljes egészében „a gyár és a térség fejlesztésére” költötték.

Folytatás a bíróságon

A városban csak gumigyárnak nevezett cég korábban jelezte, kevesebb helyi adót fog befizetni, kevesebb embert is foglalkoztat a tervezettnél, mert rosszra fordult a piaci helyzete. Tavaly novemberben aztán a képviselőtestület megemelte az építményadót, úgy, hogy a nagyobb cégeket érintse. A Contitech ezt a lépést értelmezhette úgy, hogy az általa beharangozott kevesebb iparűzési adót mégis be akarja rajta vasalni a város.

A Contitech makói gyára madártávlatból

A Contitech makói gyára madártávlatból

Fotó: continental.hu

Egy cég megtámadta a bíróságon az emelést – az Átlátszó.hu a történtek után valószínűsítette, hogy épp a Contitech tehette ezt. Egy biztos, Mágori András frakcióvezető február közepén a cég telephelye előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol lényegében megfenyegette a céget. Azt mondta, hogy Makó önkormányzatát, a Fideszt nem zsarolhatják multicégek, és 2021-re ugyanilyen mértékű építményadó-emelést fognak megszavazni.

(Címlapfotónkon: Farkas Éva Erzsébet makói polgármester és Lázár János, a térség fideszes orszűggyűlési képviselője, a felvétel forrása: Lázár János/Facebook.com.)

Figyelmébe ajánljuk