Valaki meg akarta ölni a szentesi jegyzőt, de rejtély maradt, ki

Kis-Magyarország

Bizonyítékok hiányában kedden felmentette a Szegedi Ítélőtábla azt a szentesi vállalkozót, akit azzal vádoltak, hogy 2006-ban kézigránátot dobott a város jegyzőjének lakására. A kedden meghallgatott tanú vallomása nem győzte meg a bíróságot. Azt is szeretné kideríteni a rendőrség, mi lett a vállalkozó korábbi élettársával, aki egy hónappal a robbantás előtt tűnt el. 10 milliós nyomravezetői díjat tűztek ki.

Hónapokig egy cellában volt a vádlottal. Kérdezgette, és amit megtudott tőle, arról hetente beszámolt a nyomozóknak. Ez a rendőrségi informátor volt a kulcstanú abban az ügyben, amit kedden tárgyalt a szegedi bíróság.

A védett tanú egyébként távmeghallgatáson számolt be a tapasztalatairól. A tárgyalóteremben mindenki hallotta a kettes számú tanúként bemutatott férfi eltorzított hangját, de csak a tanácsvezető bíró, Joó Attila láthatta őket a monitorján. A tanúról annyi azért kiderült, hogy bosnyák, és kilencvenes évek közepe óta él Magyarországon. Beszél, ír és olvas magyarul, de az anyanyelvén szeretett volna vallomást tenni, mint mondta, "minden érdek nélkül, segítő szándékkal".

Ki mond igazat?

Márpedig az ügyészség szerint a bosnyák férfi információi perdőntőek lehettek volna. Ugyanis szerinte a vádlott, D. L. L. 2017-ben részletesen elmondta neki a közös cellában, hogyan dobott gránátot a szentesi jegyző lakására.

Emlékszik erre az emberre, tényleg együtt ült vele az előzetesben, de hazudik – mondta a bírónak D. L. L. Aki a szokásoktól eltérően megengedte, hogy az operatőrök, fotóriporterek az arcáról is képet készítsenek.

A kézigránát miatt a vádlottak padján

A kézigránát miatt a vádlottak padján

Fotó: A szerző felvétele

Repül a nehéz tégla

Az 1963-as születésű szentesi férfiról az olvasható a vádiratban, hogy régóta haragudott a város jegyzőjére, Sztantics Csabára, mert az önkormányzati hivatal vezetője megtiltotta a család sörözőjében a zeneszolgáltatást, és miután határozatát nem vették figyelembe D.-ék, bírságot is kiszabott rájuk. A hatósági eljárás eltartott egy ideig, közben egyszer valahogy berepült egy tégla a jegyző lakásába. Szerencsére senkinek sem esett baja.

A dolog egy ideig elült, hiszen D. L. L. elment Németországba dolgozni, ám miután visszatért, a sörözőben ismét feltekerték a hangerőt, újabb zenés-táncos mulatságokat rendeztek. Ez újabb hivatali felszólítást eredményezett. Ráadásul az ügysészég szerint D. L. L.-nek volt egy másik oka is arra, hogy haragudjon a jegyzőre. 2006. július 21-én eltűnt a vádlott korábbi élettársa, akivel közös gyermekük is van. Gyermek-elhelyezési eljárás indult, ezért a férfi 2006. augusztus 21-én beszélni akart a jegyzővel, de nem találkozott vele. Feldúltan távozott, állítólag azt kiabálta: „ez volt a jegyző utolsó dobása.”

Az ügyészség szerint a következő este a jegyző lakásához ment, élesítette és bedobta a kézigránátot, de az az ablakkeretnek ütközött, az erkélyre esve robbant föl. A szerencsén múlott, hogy nem sérült meg senki, ám egy repesz behatolt a szobába, és a fotel hátuljában állt meg. Az erkélyen 350 ezres kár keletkezett.

Tíz év után vitték be

Eljárás indult, és D. L. L.-t is meghallgatták. Tíz évvel a történtek után, az újraindult vizsgálat nyomán vették őrizetbe. Mindvégig tagadta, hogy ő robbantott volna. Az ügyben első fokon ítélkező Szegedi Törvényszék 2018 novemberében felmentette őt, mert nem látta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy ő volna a tettes.

A Szegedi Ítélőtábla épülete

A Szegedi Ítélőtábla épülete

Fotó: birosag.hu

A szünetben a Narancs.hu-nak D. L. L. azt mondta, hogy a családi életét ez az eljárás tette tönkre: a nyomozók újabb élettársát is faggatták, vizsgálták, bántja-e a családját, mire új kapcsolata is zátonyra futott. Ezért emelte ki a bíróságon, hogy vele maradtak a gyerekei. Szerinte azért is rács mögé akarják most már juttatni, hogy az államnak ne kelljen kártérítést fizetnie.

A vádat képviselő Lőrinczy György ügyész viszont úgy találta, az első fokon eljáró törvényszéknek volt elég bizonyítéka D. L. L. ellen, csak azokat nem összefüggésükben értelmezte. Emlékeztetett, D. L. L.-ről kiderült, hogy szelídsége felvett modor, valójában indulatos személyiség. A kilencvenes években kétszer is elítélték lőfegyverrel, lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélés miatt.

Az ügyész szerint nem kétséges, hogy a gránátot D. L. L. dobta, és nyilván tudhatta, hogy ezzel a tettével akár halált is okozhat. A vád szerint a most meghallgatott védett tanú vallomását is figyelembe kell venni.

Visszaadja a diplomáját, ha veszítenek

A védett tanú vallomását ki kell zárni a bizonyítékok köréből: nonszensz, hogy ha ezt a bosnyák férfit a nyomozók rendszeresen kihallgatták 2017-ben, miért nem került bele a vallomása még akkor a nyomozati iratokba – érvelt Szabó Tibor, D. L. L. ügyvédje. Azt is mondta, ügyvédi praxisában nem látott még olyat, hogy a vádhatóság ennyi erőfeszítést tegyen azért, hogy mindenáron bizonyítékokat találjon valaki ellen - még akkor is, amikor világossá vált, hogy közvetlen bizonyíték nem sok akad. Többször is utalt arra, a most meghallgatott tanú – ahogy egy korábbi is, akinek a vallomását kizárták végül a bizonyítékok közül – mintha betanult szöveget próbálna fölmondani, sikertelenül.

A védő kérésével ellentétben a Szegedi Ítélőtábla érdemben figyelembe vette a védett tanú vallomását – viszont nem találta meggyőzőnek, ahogyan a többi bizonyíték sem szólt egyértelműen D. L. L. bűnössége mellett. Joó Attila bíró azt mondta, emberölés kísérletéért valakit elítélni úgy lehet csupán közvetett bizonyítékok alapján, ha azok szoros logikai láncolatot alkotnak, és más következtetést nem lehet belőlük levonni, csakis a vádlott bűnösségét.

Ráadásul az egyetlen tanú, aki a robbanás után azonnal kinézett az ablakon, egy fiatal férfit látott, nem a vádlottat. A perben előkerült gumikesztyűn sem a vádlott DNS-ét találták. Az, amit D. L. L. indulatosan mondott a polgármesteri hivatalban, nem elég ahhoz, hogy 15 évre fegyházba csukják. Ezért született felmentő ítélet.

Mi történt az élettársával?

Mindez azt is jelenti, hogy tizennégy év után sem derült fény arra, ki akarta megölni Sztantics Csaba jegyzőt és családját.

Az is tény, hogy K. Judit – D. L. L. egykori élettársa, akivel akkor már nem volt együtt – 2006. július 21-én eltűnt az albérletéből. Az esetről beszámolt a teljes magyar sajtó. A tudósítások érthetetlennek és életszerűtlennek mondták, hogy a nő csak úgy gondolt egyet és világgá ment, magára hagyva kétéves gyerekét. Hiszen beáztatta a mosnivalót, megfőzte új, Kecskeméten dolgozó párjának a kedvenc ételét, és SMS-t küldött neki, hogy várja reggel. A lakásban a kisgyerek maradt, a háznál lévő kutyát valaki megmérgezte, a nő fülbevalóját pedig megtalálták a kertben. Egy ideig közigazgatási eljárás keretében vizsgálták az eltűnést.

Aztán 2014-ben nyomozás indult, keresték K. Juditot. Ahogy akkoriban megírta az újság, 2016-ban D. L. L. házának udvarát is átvizsgálták, de nem találták meg a holttestet.

Ez az eset nem került szóba a keddi tárgyaláson. Joó Attila bíró figyelmeztette a vádlottat, védőjét és az ügyészt, hogy csak a tárgyalt ügyben tehetnek föl kérdést a védett tanúnak, másról nem faggathatják.

D. L. L., (jobbról) a felmentett vádlott a folyóson

D. L. L., (jobboldalt) a felmentett vádlott a folyóson

Fotó: A szerző felvétele

10 millió forint nyomravezetői díj

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Alosztálya emberölés miatt, ismeretlen tettes ellen most is folytat nyomozást K. Judit eltűnésével kapcsolatban. A Szegedi Ítélőtábla tárgyalása előtt egy nappal, hétfőn tette közzé az országos rendőr-főkapitány, hogy 10 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.

Ezt a pénzt annak lehet kifizetni, aki olyan konkrét információval szolgál, amely eredményre vezeti a nyomozókat. Azt ígérik, személyét titokban tartják.

Figyelmébe ajánljuk