Békés

Kuruzsló fogtechnikusok után nyomoz a rendőrség

Kis-Magyarország

Fogorvos is van a kisváros képviselő-testületében, nem csoda, ha a rendőrség az ő szakmáját jogtalanul űző fogtechnikusok nyomába eredt.

„Egyes becslések szerint ma Magyarországon a kivehető fogpótlás beavatkozások közel 80 százalékát fogtechnikusok végzik, miközben az emberek szájába – az idevágó szakmai kritériumok alapján – csak fogorvosok nyúlhatnak bele” – mondja Koppné dr. Hajdú Anikó békési fogorvos, aki egyben a helyi képviselő-testület tagja is. Nemrégiben Koppné interpellált az ügyben az önkormányzati ülésen, ennek nyomán adta ki a városvezetés azt a sajtóközleményt, amely alapján a rendőrség nyomozásba kezdett.

Féltucatnyian

A Békéscsabától mintegy tíz kilométerre, északkeletre fekvő, 20 ezer lakosú városban becslések szerint csaknem fél tucat olyan fogtechnikus működik, akik olyan tevékenységet is végeznek, amelyre nincs jogosítványuk. Koppné dr. Hajdú Anikó épp emiatt a narancs.hu-nak is hangsúlyozta: nem városról városra járó, magukat a helyi újságokban hirdető fogtechnikuscsapatokról van szó, hanem helyben élő és akár több évtizede illegális fogorvosi tevékenységet végző fogtechnikusokról. „Őket a helybeliek jól ismerik” – nyomatékosított. Tudomása szerint ezek a fogtechnikusok komplex fogorvosi tevékenységet nem végeznek, gyökérkezelésről, tömésről és foghúzásról nem tud, de pótlásról annál inkább. Arra a kérdésre, hogy az emberek többsége miért a fogtechnikusnál intézi a fogpótlást, Koppné nem tudott egyértelmű választ adni. Az árak ugyanis szerinte nem annyival olcsóbbak, mint amennyivel gyakoribb, hogy kuruzslókhoz fordulnak az emberek. Koppné azt mondja, kezdeményezésüket csak szakmai okok miatt tették, és nem abban a hiszemben, hogy emiatt a rendőrség vizsgálatot indít. „Eszünkbe sem jutott, hogy büntetőügy lehet a dologból, sőt kicsit félünk is, hogy mindennek átka a szabályok betartására figyelmet felhívó fogorvosokra hullik vissza.” Közleményükben azt hangsúlyozták, hogy a fogtechnikusi beavatkozás nem olyan steril, mint ha képzett szakember végzi.

Országos szinten

Nem ez lenne az első eset, amikor a fogtechnikusok – akik fogtechnikai laboratóriumban fogpótlásokat vagy fogszabályozó készülékeket készítenek, illetve ezeket javítják – kuruzslás gyanújába keverednek. Tavaly októberben Velencén bukott le egy kuruzslással gyanúsított, orvosi diploma nélkül fogorvosi tevékenységet végző fogtechnikus, aki asszisztensnőjével dolgozott az amúgy jól felszerelt rendelőjében. Az 55 éves férfi évek óta végzett olyan fogászati beavatkozásokat, amelyeket csak diplomás orvos végezhet, és széles pacientúrája is volt.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.