Orbánnak üzenget Leisztinger klubja és a miskolci Fidesz a focicsapatért folyó harcban

Kis-Magyarország

Az önkormányzati választások felé haladva Miskolcon Soros-méretű ellenséggé kezdi növekedni a diósgyőri sportklub tulajdonosa. A fideses polgármester az országos sajtóban is megüzente Leisztinger Tamásnak, jobban tenné, ha kiszállna a futballklubot működtető közös cégből.

Bő egy hét múlva ismét egymásnak feszül a DVTK első osztályú futballcsapatát működtető Diósgyőr Futball Club Kft. (DFC) két tulajdonosa, akik között teljes az egyet nem értés.

A focicégben a Miskolc Holding Zrt.-nek 49 százaléka, a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Borsodsport Invest Kft.-nek pedig 51 százaléka van. A 2010 előtt még baloldaliként elkönyvelt, majd a nyolc évvel ezelőtt választások után a Fidesszel kiegyező Leisztinger a november 14-i taggyűlésen 900 millió forintos tőkeemelést szeretett volna az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holding Zrt.-vel levajazni, de az beintett.

„Olyan nincs, hogy valaki a hatalom ellen legyen" - interjú Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval

A korábban MSZP-közeliként számon tartott milliárdos agrárvállalkozásainak egy része, ahogy szállodaláncának egy jelentős darabja is Mészáros Lőrinc közelében landolt 2010 után. A nyilvánosságot többnyire kerülő Leisztinger Tamás mégis talpon tudott maradni, és még optimista is, noha „nem ennek a rendszernek a gyermeke".

Öntsd a tőkét!

Nem csak ennek, a cégbíróságon elérhető taggyűlési jegyzőkönyv szerint további négy, tőkeemeléssel illetve pótbefizetéssel variált tőkerendezési javaslatnak is. Ezek között volt olyan, amelyből a Miskolc Holding kimaradt volna, részesedése csökkenése miatt ez nyilván ellentétes az önkormányzat érdekeivel.

Pedig az adósságát újratermelő klubnak mindenképpen pénzre van szüksége, erről szeptember végén írtunk, jelenleg egy milliárd forintot meghaladják rövid távú tartozásai.

Majd' félmilliárdos tőkekivonás Leisztinger fociklubjából

Egy éve betettek, idén júliusban kivettek több száz millió forintnyi tőkét a diósgyőri focicsapatot működtető cégből. A veszteséget kompenzálják. Egy éve betettek, idén júliusban visszavettek több mint 400 millió forintnyi tőkét a diósgyőri focicsapatot működtető cégből, hogy a veszteséget kompenzálják. A Diósgyőr Futball Club Kft.

A tőkepótlás azért is sürgető, mert az MLSZ szigorította az első osztályú szereplést biztosító licenc gazdasági feltételeit, a törzstőke megfelelést és a pénzügyi monitoring rendszert.

Erre hivatkozva Leisztinger azt ajánlotta az önkormányzatnak, úgy is megtarthatja tulajdoni hányadát, hogy csak 200 millióval veszi ki részét a tőkeemelésből, ő pedig 700 millióval. A javaslatokat a Miskolc Hoding mind leszavazta, pedig nélküle nem fog menni, mert a tőkeemelés háromnegyedes szótöbbséget igényel. Az önkormányzati cég egy valamit támogatott, saját javaslatát, hogy Leisztinger cége engedje el 565 milliós tagi kölcsönét. Ezt viszont ő nem fogadta el, mondván, nem oldja meg a tőkehiányt.

Leisztinger a taggyűlést követően nem kívánatos társa lett a városnak a diósgyőri futballcégben, e felől nem hagyott kétséget a polgármester. A fideszes Kriza Ákos a távirati irodának eljuttatott közleménye világos beszéd. „Miskolc város futballt szerető közönsége azt szeretné, ha nemcsak a címerünk, hanem az egész diósgyőri labdarúgás újra a diósgyőrieké, a miskolciaké lehetne!” Az önkormányzati lap címoldalán hozta negatív kontextusban a milliárdos nevét, aki kvázi a diósgyőri futball útjában áll. A Minap „Eladták a DVTK címerét, nem akarják a szurkolói tulajdont – a DFC Kft. ma egy feneketlen kút” – című írásban ment neki a polgármestert idézve.

Kriza közleményének tartalma és hangneme a diósgyőri foci értékeivel rosszul bánó, hozzá nem értő ellenség képét rajzolta ki. „A taggyűlésen, a DFC Kft. vezetési válságát, sport-szakmai kudarcait a többségi tulajdonos képviselői ráadásul, úgynevezett tőkeemelési javaslattal próbálták elfedni. (...) Erről természetesen szó sem lehet: feneketlen kútba, nem lehet közpénzeket dobálni!...A diósgyőri futball immáron három esztendő óta tartó válságának további tényei is közismeretek: az egyre csökkenő nézőszám, a hét esztendő alatt elbocsátott 12 edző, az NB I legolcsóbb és legélvezhetetlenebb játékát produkáló keretének kialakítása.”

Válasz Orbán kedvenc lapjában

Sántha Gergely, a DFC ügyvezetője a Nemzeti Sportban reagált a polgármester vádjaira. Úgy nyilatkozott, minden ellenkező híreszteléssel szemben a DVTK sportmárka, így a csapatcímer is a klub tulajdonában áll, és ez a jövőben is így marad.

Orbán Viktor és Kriza Ákos

Orbán Viktor és Kriza Ákos

 

 

A klub szakosztályainak eredményeit, stabil gazdasági helyzetét bemutató felsorolásából kirítt a hosszú távú működés biztosításához szóló mondat, amiben a politika támogatását kérte. „Hosszú távon viszont valóban sportos összefogással és a mostaninál is hatékonyabb együttműködéssel lehet előrébb lépni, amihez nyilván szükség van a régióban a gazdasági és a politikai szereplők tenni akarására.”

Városházi forrásaink szerint ez kiszólás a Kriza felett álló döntéshozóknak szóló üzenet lehetett, hassanak oda a Fideszben, hogy a polgármester vegyen vissza a lejáratásból, vagy maga térjen észhez. A balhé senkinek se jó, a miniszterelnök futballmániás világképébe tényleg nem illeszkedik az ilyen balhé a foci körül.

Úgy tudjuk, Sántha NSO-nyilatkozata önmagában jelzésértékű volt, miszerint Leisztinger embere Orbán kedvenc lapjában azonnal reagáltat Kriza kirohanására. Magyarán, hogy reagálhatott egyáltalán, ami azért is jelzésértékű, mert a lap élén egy Orbánért rajongó, politikailag fegyelmezett főszerkesztő áll, aki nyilván megválogatja, mit enged be a lapba és mit nem.

Kriza a miskolci nyilvánosság, a szurkolók maga mellé állításával igyekszik Leisztingert megbuktatni, abból PR-értéket kovácsolni a jövő évi választások előtt. Több városházi forrásunk úgy értesült, erre motiválhatja az, hogy a polgármester iránti bizalom a Fideszben apadóban, kétséges, őt fogják-e indítani 2019-nen. Kriza csak akkor tudná lerendezni Leisztingert, ha átveszi a minimális többséget a DFC Kft.-ben, az önkormányzati tulajdonrészt legalább 3 százalékkal megtoldja.

Versenyfutás a szurkolók kegyeiért

Szeptember végén el is indította kampányát, nagyvonalú ajánlattal kereste meg az akkoriban életre kelő Diósgyőri Szurkolók Közössége Egyesületét.

Leisztinger Tamás

Leisztinger Tamás

 

 

A Miskolc Holding ingyen lemond 2 százaléknyi üzletrészről a szurkolók javára, azzal, hogy ezt elvárja a többségi tulajdonostól is. A polgármester a gesztust az átláthatósággal indokolta, hogy német mintára a szurkolók is betekintést kapjanak, beleszólhassanak a klub működésébe.

Kriza szerint az élvonalbeli csapat teljesítménye és sikertelensége miatt csalódott szurkolók számára "szinte feltárhatatlan, hogy a diósgyőri foci sportszakmai vezetése miért került 2018 őszére ilyen állapotba", mert a döntéshozatali rendszer kizárólagosságon alapul, "a gazdasági-társasági döntéseket megalapozó információk fölött csak a többségi tulajdonos, vagy a többségi tulajdonos éppen aktuális megbízottja rendelkezik."

Arra kezdeményezésének indoklása nem tért ki, hogy 2 vagy 4 százalékos üzletrésszel a kizárólagosságon alapuló döntési rendszert miként fogják megváltoztatni, hogyan jutnak majd a csak Leisztengeréknél elérhető információkhoz. Továbbá az is nyitott kérdés, a szurkolók egy 900 millió forintos tőkeemelés esetén miből fizetik ki a rájuk eső több tízmillió forintot.

Leisztingerék érthetően nem lelkesedtek az ötletért, de kategorikusan nem is utasították el. A taggyűlésen azt mondták, amennyiben a szurkolói tulajdonrész előterjesztése a hatályos jogszabályoknak megfelel, a Diósgyőr FC Kft. és a többségi tulajdonosa támogatni fogja. Addig is azt javasolták, biztosítsák a nyilvánosságot az üzleti titkoknak nem minősülő napirendi pontok tárgyalásánál. Ezt viszont az átlátható működésért szavakban harcoló önkormányzat cége ugyancsak leszavazta.

Ha így folytatja tovább a két tulajdonos, mindenki bukni fog. A DFC Kft.-re keresztet lehet vetni, tőkepótlás nélkül ugrik az NB I-es licenc és a pénzre váltható marketing jogok, Kriza pedig elmagyarázhatja, miért tették működésképtelenné a futballklubot, miért kéri számon az önkormányzat az olcsó keretet, gyenge produkciót, ha nem tol bele több pénzt. Decemberben a következő egy vagy két taggyűlésen kiderül, ki mennyire gondolja komolyan a miskolci futball ügyét.

A Narancs.hu kereste a Miskolc Holdingot, de nem reagáltak kérdéseinkre. A DFC Kft. szintén nem kívánt nyilatkozni, abban bízva, hogy a taggyűlésen sikerül megegyezésre jutnia a két tulajdonosnak.

Figyelmébe ajánljuk