Lemondott Méhkerék polgármestere

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Kis-Magyarország

A költségvetési csalás miatt jogerősen elítélt Tát Margit vélhetően újra elindul az időközi választáson. 

Benyújtotta lemondását Tát Margit (Fidesz-KDNP), a Békés megyei Méhkerék polgármestere – tájékoztatta a politikus hétfőn közleményben az MTI-t. A kétezres lélekszámú békési település vezetője azt írta, a község vezetése mellett hétfőn lemond a román nemzetiségi önkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről is.

A polgármesteri tisztséget 2010 óta betöltő politikust a Gyulai Törvényszék mint másodfokú bíróság idén február 9-én jogerős ítéletben költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Tát Margit a büntetőügy elsőrendű vádlottjaként 2012-ben a gyermekkorúak és fiatalkorúak áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése érdekében meghirdetett állami támogatásra pályázatot nyújtott be. Azonban a vissza nem térítendő támogatást nem az engedélyezett felhasználási célra fordította.

A projekt színlelt lebonyolítása érdekében különböző nonprofit szervezetekkel, gazdasági társaságokkal, illetve magánszemélyekkel kötött színlelt megállapodásokat, amelyben hét másik vádlott is részt vett. A vádlottak 2013 szeptembere és 2015 októbere között a költségvetést több mint 30 millió forinttal károsították meg. Az MTI információi szerint Tát Margit polgármester-jelöltként újra elindul az időközi, várhatóan nyár végén vagy ősz elején megrendezett időközi választáson. De hogy ez miként lehetséges, amikor a bíróság eltiltotta a tisztség viselésétől, arról nem ír az állami hírügynökség.

Tát Margit bírósági ügyét a Narancs.hu követte nyomon, a megjelent cikkeket ITT olvashatja el. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.