Magukat függetlennek mondva kampányoltak a fideszes jelöltek Siófokon

  • narancs.hu
  • 2024. május 22.

Kis-Magyarország

Függetlennek tüntették fel magukat fideszes jelöltek Siófokon, de a nyolc kormánypárti jelöltből négyet elmarasztalt a Helyi Választási Bizottság. A Fidesz a polgármesteri posztért is egy hivatalosan független indulót támogat. 

Zajlik a kampány Siófokon is: a Balaton fővárosában ahhoz képest is tudnak a fideszes jelöltek újdonságot felmutatni, hogy mostanra országos jelenséggé vált az, hogy a kormánypárti jelöltek igyekeznek eltitkolni kormánypárti mivoltukat. 

Két siófoki fideszes jelöltet ugyanis amiatt marasztalt el a Helyi Választási Bizottság (HVB), mert egyenesen függetlennek mondták, írták magukat, holott nem csak a választásokra gründolt helyi egyesület jelöltjei, de a Fidesz és a KDNP-é is. Ők azonban nemes egyszerűséggel függetlennek írták magukat plakátjaikra, szórólapjaikra, közösségi oldalukra – amíg az MSZP bejelentése nyomán a HVB föl nem szólította őket a törvénysértés abbahagyására.

 
Íme, a független fideszes (az eredeti plakát, a HVB döntése előtt)
Fotó: Narancs.hu

A választási bizottság a határozatában megállapította:

az, hogy függetlennek mondták magukat, alkalmas volt a választók megtévesztésére, sérti a választási eljárásról szóló törvény alapelveit.

Indoklásában a HVB a Kúria egy idei határozatát szó szerint átvéve azt írta: „a választópolgár nem csupán a jelölt, hanem a jelölőszervezet irányában is kifejezi támogatását leadott szavazatával. A választópolgár akaratát nem csupán a jelölt személye, hanem a jelölőszervezet is befolyásolhatja. Mindezt nyomatékosítja, hogy egyéni választókerületekben a mandátumot nem eredményező szavazatok a jelölőszervezetek kompenzációs listáján eredményezhetnek mandátumot. A választópolgárnak tisztában kell lennie azzal, hogy mely egyéni választókerületi jelöltet, mely jelölőszervezetet választotta.” 

Nagyító kell a Fideszhez

Amíg a kormánypártok által is jelölt Leányvári Krisztina és Kalfsbeek Harm David egyenesen azzal kampányoltak, hogy független képviselőjelöltek, addig két másik fideszes induló, Mecseki Renáta Ildikó és Incze Domokos „csak” a kampányeszközeiken „felejtették el” feltüntetni, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjei is: ők nem azt írták, hogy függetlenek, viszont csak a harmadik jelölőszervezetük, a Jössz-e Egyesület nevét tüntették fel.

Újabb MSZP-s bejelentésre a HVB ezt is törvénysértőnek, a választók megtévesztésének minősítette, az indoklás szerint ugyanis „a kifogásolt kampányeszközökön szereplő képviselőjelöltek nem pártoktól független jelölőszervezetek képviselőjelöltjei, hanem civil szervezet és pártok közös képviselőjelöltjei. Amennyiben a közös jelölt esetén valamennyi jelölőszervezet nem kerül feltüntetésre, az alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, mert kétséges számukra, hogy a jelölt személyén túl, ténylegesen mely jelölőszervezeteket is támogatják szavazatukkal.”

A nyolc siófoki választókerületben induló nyolc kormánypárti jelöltnek tehát a feléről mondatott ki: a választók megtévesztésére alkalmas módon kampányoltak.

Beszédes egyébként az is, ahogyan egyikük reagált a HVB felszólítására: átragasztotta plakátjait, feltüntetve immár a Fideszt és a KDNP-t is, de ezt a két logót csak az veszi észre, aki nagyítóval járja a várost.

 
Ez már a javított plakát. Feladat: keresd a Fidesz-logót!
Fotó: Narancs.hu

Független fideszesek

A helyi közélet napi történéseire rálátó forrásunk szerint Siófokon már kevéssel a fideszes szempontból kudarcos 2019-es választás után elkezdődött a kormánypárti rákészülés az idei megméretésre. Öt éve a Becsülettel Siófokért Egyesület színeiben induló Lengyel Róbert polgármester meggyőző fölénnyel győzte le a nem sokkal korábban ausztráliai nagyköveti pozícióból visszatért Gruber Attilát, a képviselő-testületben pedig kétharmados többségbe kerültek a polgármester egyesületének képviselői.

Akkor a Fidesz ennek nyomán feloszlatta helyi szervezetét, mely újjáalakult ugyan, de csak nagy nehezen és nagy sokára, a választási rákészülést így egy olyan, magát civilnek, lokálpatriótának és politikamentesnek tituláló, jórészt tehetős vállalkozók által gründolt szervezet kezdte, melyből voltaképpen kinőtt a most a kormánypártokkal választási szövetségre lépő „választási” Jössz-e Egyesület.

Úgy tudjuk, ez a szervezet választotta ki a jelölteket is, arra törekedve, hogy ne legyen politikaközeli múltjuk. Erre utal az is, hogy a siófoki képviselő-testületben jelenleg bent ülő négy fideszes egyike sem újrázhat, annak ellenére, hogy közülük ketten 2019-ben megnyerték a választókerületüket és helyben közkedveltnek számítanak: Gencsi Attila például korábban alpolgármester is volt, Safar Ahmed népszerű sebészorvos, Szamosi Lóránt a Szakképzési Centrum kancellárja. Helyettük most a helyi Fidesz és a KDNP is az új arcok mögé állt.

E stratégia mentén a polgármesterjelöltjük támogatását már fel sem vállalták a szavazólapokon, Gyulai László ugyanis valóban, hivatalosan is független jelöltként száll harcba a várost tizedik éve vezető Lengyel Róberttel, de persze a kormánypártok támogatásával. Gyulai a kampánystartig a járási kormányhivatalt vezette (helyi forrásaink egyértelműen a várost 2014-ig vezető fideszes Balázs Árpád emberének mondták), akkor fizetés nélküli szabadságra ment, s amikor bejelentette, hogy indul a polgármesterségért, nyomban stúdióbeszélgetésre hívta a kormányközeli Hír TV.

Azt, hogy álfüggetlen, az ezúttal is saját egyesülete színeiben induló Lengyel Róbert is gyakorta megkapta az elmúlt évtizedben. A polgármester szerint azonban őt az ellenzéki pártok ugyan valóban támogatták és támogatják, de csak és kizárólag úgy, hogy nem indítanak senkit sem rá, sem a képviselőjelöltjeire. A siófoki minta országosan is ritkaságszámba megy: ellenzéki „helyosztó” helyett Lengyel maga válogatta ki csapatát, azt a nyolc jelöltet, akik a képviselőségért indultak a nyolc egyéni választókerületben – az, hogy ebbe az ellenzéki pártok ne szóljanak bele, indulásának alapfeltétele volt öt éve és ezúttal is.

 
Vitáztak. Bal oldalt Lengyel Róbert, jobb oldalt Gyulai László
Fotó: Narancs.hu

A két siófoki polgármesterjelölt, a Becsülettel Siófokért Egyesület jelöltje, a regnáló Lengyel Róbert, valamint a függetlenként induló, de kormánypárti támogatású Gyulai László kedd este élénk érdeklődéssel kísért polgármesterjelölti vitában ütköztette elképzeléseit. A vita egy érdekes pontja volt, amikor Lengyel tételesen felsorolta, hogy egyesülete milyen forrásból, mennyit költött kampánycélokra: 1,8 millió forint állt rendelkezésükre tagdíjakból és befizetésekből, s eddig 1,6 milliót költöttek (részletesen, még a 6350 forintos sörpadbérlést is sorolta). Amikor arra kérte kihívóját, ő is számoljon el kampányköltéseivel a lakosság felé, a városszerte kicsi, nagy és óriásplakátok soráról visszamosolygó Gyulai azt mondta: minden jelöltet, így őt is a megfelelő ellenőrző hatóság fogja majd elszámoltatni. 

A kampány pedig tovább zajlik Siófokon is és a HVB a jelek szerint nem fog unatkozni június 9-ig. Újabban ugyanis egy választópolgár (a HVB határozatában kitakarták a nevét) a polgármester kampányolását kifogásoló beadványt terjesztett be. Ezt azonban a HVB érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a beadványt nem sikerült szabályosan benyújtani: nem tartalmazta a beadványozó lakcímét. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.