Megvan az első jelölt Jász-Nagykun-Szolnokban, akinek összejött a 400 aláírás

Kis-Magyarország

A Jászberény központú választókerületben Pócs János leváltására keresik a megfelelő jelöltet.  

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is megvan az első jelölt, akinek összejött a legalább 400 aláírás ahhoz, hogy majdan végső ellenzéki jelölt lehessen választókerületében. Ő pedig nem más, mint Kertész Ottó állatorvos, aki a jászberényi központú 2-es választókerületben indul az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik és az LMP támogatásával.

Kertész nemrég közölte közösségi oldalán, hogy már 500 aláírásnál tart. Információink szerint ő az első, akinek Jász-Nagykun-Szolnok megyében összejött a kellő számú támogatói aláírás. Azt is közölte, nem áll le, tovább folytatják csapatával az aláírásgyűjtést.

Lapunk érdeklődésére elmondta, standolással és segítői által jött össze ennyi aláírás pár nap alatt. Nagyobb településeken akár ötvenen is aláírhatnak neki egy-egy kitelepülés során, de kisebbekben is összejön a 10-15. Vannak helyek, ahova többször is visszatérnek, értelemszerűen ezek a nagyobb helységek.  

Ahogy arról korábban írtunk, Kertész Ottó a Jászberény központú Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2-es OEVK-ban indul az előválasztáson, ahol elméletileg nagy harc várható, a volt MSZP-s Kertésszel szemben indul ugyanis DK-s színekben Gedei József, Jászberény alpolgármestere, korábbi polgármestere, akit a Momentum és a Liberális Párt is támogat.

Gedei, ahogyan a többi ellenzéki jelölt, még nem közölte, hogy összejött volna neki a 400 aláírás. Úgy tudjuk, ezt többen nem is teszik közzé, mert nem szeretnék, ha a támogatók „kiengednének”, és hátradőlnének, hogy kipipálható a feladat.

A jászberényi központú 2-es választókerületben a végső győztes ellenzéki jelöltnek nem kisebb fideszessel, mint Pócs Jánossal kell megküzdenie a Jászság képviseletéért. Már ha a Fidesz is úgy gondolja, hogy Pócsot indítják.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.