Siófokon nagy hagyománya van a szobakiadásnak, az iparág több mint százéves múltra tekint vissza. Főként Trianon után kaptak rá a magyarok a magyar tengerre, így a parti településeken élőknek nagy lehetőségek nyíltak lakásaik nyári kiadására.
A hetvenes-nyolcvanas években a megugró turistaforgalom és a szűk szállodai szobakínálat miatt megszokott élethelyzet volt a háziaknak nyáron kiköltözni a garázsba, pincébe, nyári konyhába, padlásra pakolni a személyes holmit, hogy a házat turistáknak adhassák ki, ezzel némi plusz bevételre szert téve. Ilyen magánszállásokon találkoztak egymással az NSZK és az NDK szétszakított családjai (akik szállodába ismert okokból amúgy sem szívesen mentek volna). Háziak és németek között nem egyszer hosszan tartó barátságok születtek. A kilencvenes évektől átalakulóban volt a piac, mára sok minden változott.
Ha ma valaki egymillió forintot keres tisztán szobakiadással, azt a következő kiadások terhelik. Minimum 150 ezer forint plusz áfa szálláshely-közvetítői díj (összesen 190 500 forint), ha a vendég közvetítő weboldalon foglalt. 40 ezer forint turizmusfejlesztési hozzájárulás. Víz-, energia-, takarítási és amortizációs költségek, mintegy 150 ezer forint. Marad tehát 619 500 forint. Ez pedig személyijövedelemadó-köteles, aminek a mértéke 15 százalék, vagyis 92 925 forint. Marad tehát 526 575 forint, ha a szálláshely-kiadó mindent maga tud csinálni. Ha azonban szálláshelykezelő cégnek kell kiadnia az üzemeltetést, akkor az ilyen vállalkozások jellemzően 20 százalékot gombolnak le a szállásdíjból, de abban többnyire benne van a takarítás is. Tehát a szálláshely tulajdonosának a befizetett szállásdíj fele, harmada marad, a többit elviszi az állam, a költségek és a szolgáltatók.
„Már nem csináljuk”
Ferenc családja legalább negyven éve foglalkozik „nyaraltatással.” (Speciális balatoni szó.) De talán már nem sokáig. „Tavalyig az volt, hogy a szüleim fogadták a vendéget, beírták a vendégkönyvbe a nevet, az okmányszámokat, és rendben volt. Tavaly óta kötelező a Magyar Turisztikai mittudoménmicsoda elektronikus alkalmazását használni, a vendég okmányait beszkennelve feltölteni a rendszerbe. Na, az én 70 éves szüleim, ezt nem tudják megtenni. Egyébként a szomszédságunkban nagyon sokan adták vissza az »ipart« éppen emiatt. Ha másnak kell fizetni, hogy ezt megtegye, már nem éri meg. Mi az idén 20 százalékkal emeltük a szobaárat, mert meg kell fizetnünk valakit, aki szabályosan bejelenti a vendéget. Idén lejár a fenntartási kötelezettségünk, mert pályázaton kaptunk egymillió forintot a szobára, amiből kicseréltük a padlót, meg vettünk új hűtőt, ágyat. Aztán már nem csináljuk. Nem vagyunk hajlandók a törvényileg újonnan előírt minősítési folyamatot végigcsinálni. Mert most az van, hogy jövőre csak úgy működhetnénk, ha kitöltünk egy bonyolult önértékelési izét, aztán kijönnek a hatósági emberek, és megnézik, hogy van-e matracvédő, szappan, kávéfőző, varrókészlet, mittudoménmi. A szomszédunkban voltak már, mert az illető új szálláshelyet nyitott volna. Azt mondja, elég megalázó volt a folyamat. Nem kapott pályázati pénzt, vissza is adta az engedélyét ősszel.”
Siófokon idén annyit egyszerűsítettek a vendégfogadási folyamaton, hogy már nem kötelező papír alapon vezetni a vendégkönyvet, az úgynevezett kurtaxások (az idegenforgalmi adó befizetését ellenőrző, a helyi önkormányzat megbízásában álló személy - a szerk.) elfogadják a szálláshelykezelő szoftverből kinyomtatott listát is. A szálláshelyeken azonban jellemzően nincs nyomtató, ez pedig előre kódolja a konfliktusokat. Az idegenforgalmi adó Siófokon 550 forintra nőtt vendégéjszakánként, ebből a városnak körülbelül félmilliárd forint bevétele keletkezne, ha az állam nem vonna le ebből úgynevezett szolidaritási adót. A „kurtaxát” általában szó nélkül kifizetik a vendégek, máshol is van, tudnak róla. Vita esetén a szállásadók „a vendégnek mindig igaza van” alapon ezt lenyelik.
„Fáj a lehúzás”
Péterék tavaly éppen a koronavírus-járvány előtt kezdték új építésű lakóparki lakásukban a nyaraltatást, aztán beütött a tilalmak időszaka. A tavalyi volt az első igazi szezonjuk. Végigcsinálták a regisztrációt a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba, vezették a nyilvántartásokat, fizettek jobbra-balra – és nem elégedettek.
„Elment a kedvünk egy kicsit. Tartja a markát a hivatal, a NAV, a szálláshely-közvetítők, röpködnek az ilyen-olyan költségek, az adminisztráció rettenet. Havi bevallásokat kell adni az önkormányzatnak is, hetente zaklat a kurtaxás. Ezt mi nem fogjuk csinálni tovább. A legjobban a szállásközvetítő weboldal lehúzása fáj. Alaphangon 17 százalék, havonta kiszámlázzák a díjat, plusz áfa. Magánszemély vagyok, nem tudom visszaigényelni. Tehát nem 17 százalék, hanem 22, amit lenyúlnak. Úgy, hogy enyém minden kockázat. Ha azt akarjuk, hogy előbbre kerüljünk a találatok között, még több jutalékot kell ajánlanunk nekik. Az már több a soknál. A szobakiadás csak annak éri meg rendesen, akinek bejáratott vendégköre van, akik nem ezeken a felületeken foglalnak. Sokan használnak Facebook-csoportokat szálláskeresésre, de ott eléggé elvész a sok infó között az ember.”
Így ment a szocializmusban
Kovács Miklós közgazdász, az egykori Siotour korábbi vezérigazgatója, volt turisztikai államtitkár, egyetemi oktató így vázolta fel a helyzetet. „A szobakiadás az úgynevezett sharing economy előfutára volt, nálunk a hetvenes években kezdett felfutni. Tulajdonképpen a fenntarthatósággal összefüggő gondolatkörön alapul. Rengeteg szabad kapacitás van; lakások, autók, egyéb javak. Nem biztos hogy mindenkinek tulajdonolni kell ezeket a tulajdon terheivel együtt, hanem meg lehet kisebb nagyobb közösségek tagjai közt osztani. Lásd airbnb, uber. A Siotour fénykorában ötvenezer szálláshelyet tudtunk kiadni, ebből körülbelül huszonezer volt saját tulajdonú, ezek sem mind szállodák voltak. A többit csak közvetítettük. Volt egy jogszabály, amely szerint magánszállást csak közvetítőn keresztül lehetett kiadni. Így visszatekintve egészen elképesztő, hogy ez nem volt állampolgári jog. De a csekély számú közvetítő minden adminisztrációs terhet levett a szobakiadók válláról 10 százalék jutalékért. Az útszéli »Zimmer Frei« táblával kiállókat viszont büntették. Sok szobakiadó tett szert mellékes jövedelemre, valutára, amit aztán saját külföldi utazásaira fordíthatott.”
Mennyi marad?
Hogy mi lesz a trend idén? Inkább szállodába vagy inkább magánszállásra mennek a nyaralók? Mindenféle elemzéssel találkozni. A szállodák a munkaerőköltségek, az energiaárak növekedését nyilván igyekeznek áthárítani a vendégekre. A magánszállásoknál ez kevésbé jelentkezik, de évek óta jellemző például, hogy plusz díjat kérnek például a légkondicionáló használatáért.
Andrea magánszállás üzemeltetésével foglalkozik. Hat lakást kezel, ezek viszonylag távol vannak egymástól, a vendégek is eltérő időpontokban érkeznek, ezért nyáron szinte egész nap dolgozik. Egyik helyről a másikra megy, takarít, tárgyal, adminisztrál.
„Idióta szabályozás, hogy a tulajdonosnak/megbízottnak ott kell lennie a helyszínen, amikor a vendég bejelentkezik a szállásra. Külföldön ezt megoldották kulturáltan. Van ügyfelem, aki Budapesten lakik, de a siófoki nyaralóját csak úgy tudná kiadni, ha minden vendéghez leutazik, mert be kell szkennelni az okmányokat. Ez nyilván nem megoldható, illetve csak úgy, hogy én vagyok a megbízott. De miért nem lehet elutazásig feltölteni az adatokat, azt én nem értem. Sokan bizalmatlanok egyébként, mert az egy dolog, hogy külföldön is felírják a vendég okmányainak adatait, de hogy be kelljen fotózni, annak szükségességét nem értik. Egyébként én sem. És vannak, akik tiltakoztak, hogy ez visszaélésre ad okot. Hogy mennyit keresnek ezzel az ügyfeleim?
Szerintem csak jövedelemkiegészítésnek jó; annyit keresni, hogy télen is megéljen belőle az ember, nem igazán lehet, vagy ahhoz több ingatlan kellene, aminek a fenntartása is többe kerül. Szobánként per teljes szezon úgy nettó 4-600 ezer forint körül marad a tulajnak jó lokációjú ingatlanoknál.
De ebből fizeti még a közös költséget, az ingatlanadót, a biztosítást, egyebet. Tavaly az egyik tulajnak leöntötték valamivel a padlószőnyegét, a bűzös anyagot nem lehetett kiszedni, az egész szőnyeget ki kellett cserélni. Máshol elemek tűntek el a távirányítókból, és persze a bekészített húszas csomag vécépapír a magyar vendégeknél az utolsó tekercsig elfogyott, függönyök leszakítva. Ugyanakkor a fesztiválozó hollandok rendet hagytak maguk után, az ágyneműt is lehúzták. Az idei foglalások egyelőre jól alakulnak: pünkösdre tele vagyunk, és a zamárdi fesztiválok idején is telt ház van. Augusztus 20-a után azonban tavaly sem igazán jöttek. Évtizedek óta ígéret a szezon meghosszabbítása, ami eddig nem igazán sikerült.”
Találtunk egyébként boldog szálláskiadót is: egy nyugdíjas házaspárt, akiknek minden adminisztrációt a gyerekeik végeznek. Ők élvezik a vendéglátást, ami nyugdíjkiegészítő jövedelmet biztosít számukra. Ikerházuk szabad részében többnyire visszatérő vendégeket fogadnak, és időnként meghívják őket grillezni, hajókirándulásra.
