Mekkora üzlet a szobakiadás Siófokon?

Kis-Magyarország

Rövid válasz: nem nagy. A hatósági és adminisztratív packázásokon kívül a szállásközvetítők is leveszik a sápot, és beütött a rezsiemelés is. A huszonötezres Siófokon mintegy kétezer szobakiadó magánszemélyt tartanak nyilván. Kérdés, hogy a tavaly őszi zárás után hány Zimmer Frei marad. A terhek nőttek, a bevétel emelkedésének pedig a turisták pénztárcája szab határt.

Siófokon nagy hagyománya van a szobakiadásnak, az iparág több mint százéves múltra tekint vissza. Főként Trianon után kaptak rá a magyarok a magyar tengerre, így a parti településeken élőknek nagy lehetőségek nyíltak lakásaik nyári kiadására.

A hetvenes-nyolcvanas években a megugró turistaforgalom és a szűk szállodai szobakínálat miatt megszokott élethelyzet volt a háziaknak nyáron kiköltözni a garázsba, pincébe, nyári konyhába, padlásra pakolni a személyes holmit, hogy a házat turistáknak adhassák ki, ezzel némi plusz bevételre szert téve. Ilyen magánszállásokon találkoztak egymással az NSZK és az NDK szétszakított családjai (akik szállodába ismert okokból amúgy sem szívesen mentek volna). Háziak és németek között nem egyszer hosszan tartó barátságok születtek. A kilencvenes évektől átalakulóban volt a piac, mára sok minden változott.

Ha ma valaki egymillió forintot keres tisztán szobakiadással, azt a következő kiadások terhelik. Minimum 150 ezer forint plusz áfa szálláshely-közvetítői díj (összesen 190 500 forint), ha a vendég közvetítő weboldalon foglalt. 40 ezer forint turizmusfejlesztési hozzájárulás. Víz-, energia-, takarítási és amortizációs költségek, mintegy 150 ezer forint. Marad tehát 619 500 forint. Ez pedig személyijövedelemadó-köteles, aminek a mértéke 15 százalék, vagyis 92 925 forint. Marad tehát 526 575 forint, ha a szálláshely-kiadó mindent maga tud csinálni. Ha azonban szálláshelykezelő cégnek kell kiadnia az üzemeltetést, akkor az ilyen vállalkozások jellemzően 20 százalékot gombolnak le a szállásdíjból, de abban többnyire benne van a takarítás is. Tehát a szálláshely tulajdonosának a befizetett szállásdíj fele, harmada marad, a többit elviszi az állam, a költségek és a szolgáltatók.

„Már nem csináljuk”

Ferenc családja legalább negyven éve foglalkozik „nyaraltatással.” (Speciális balatoni szó.) De talán már nem sokáig. „Tavalyig az volt, hogy a szüleim fogadták a vendéget, beírták a vendégkönyvbe a nevet, az okmányszámokat, és rendben volt. Tavaly óta kötelező a Magyar Turisztikai mittudoménmicsoda elektronikus alkalmazását használni, a vendég okmányait beszkennelve feltölteni a rendszerbe. Na, az én 70 éves szüleim, ezt nem tudják megtenni. Egyébként a szomszédságunkban nagyon sokan adták vissza az »ipart« éppen emiatt. Ha másnak kell fizetni, hogy ezt megtegye, már nem éri meg. Mi az idén 20 százalékkal emeltük a szobaárat, mert meg kell fizetnünk valakit, aki szabályosan bejelenti a vendéget. Idén lejár a fenntartási kötelezettségünk, mert pályázaton kaptunk egymillió forintot a szobára, amiből kicseréltük a padlót, meg vettünk új hűtőt, ágyat. Aztán már nem csináljuk. Nem vagyunk hajlandók a törvényileg újonnan előírt minősítési folyamatot végigcsinálni. Mert most az van, hogy jövőre csak úgy működhetnénk, ha kitöltünk egy bonyolult önértékelési izét, aztán kijönnek a hatósági emberek, és megnézik, hogy van-e matracvédő, szappan, kávéfőző, varrókészlet, mittudoménmi. A szomszédunkban voltak már, mert az illető új szálláshelyet nyitott volna. Azt mondja, elég megalázó volt a folyamat. Nem kapott pályázati pénzt, vissza is adta az engedélyét ősszel.” 

Siófokon idén annyit egyszerűsítettek a vendégfogadási folyamaton, hogy már nem kötelező papír alapon vezetni a vendégkönyvet, az úgynevezett kurtaxások (az idegenforgalmi adó befizetését ellenőrző, a helyi önkormányzat megbízásában álló személy - a szerk.) elfogadják a szálláshelykezelő szoftverből kinyomtatott listát is. A szálláshelyeken azonban jellemzően nincs nyomtató, ez pedig előre kódolja a konfliktusokat. Az idegenforgalmi adó Siófokon 550 forintra nőtt vendégéjszakánként, ebből a városnak körülbelül félmilliárd forint bevétele keletkezne, ha az állam nem vonna le ebből úgynevezett szolidaritási adót. A „kurtaxát” általában szó nélkül kifizetik a vendégek, máshol is van, tudnak róla. Vita esetén a szállásadók „a vendégnek mindig igaza van” alapon ezt lenyelik.

„Fáj a lehúzás”

Péterék tavaly éppen a koronavírus-járvány előtt kezdték új építésű lakóparki lakásukban a nyaraltatást, aztán beütött a tilalmak időszaka. A tavalyi volt az első igazi szezonjuk. Végigcsinálták a regisztrációt a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba, vezették a nyilvántartásokat, fizettek jobbra-balra – és nem elégedettek.

„Elment a kedvünk egy kicsit. Tartja a markát a hivatal, a NAV, a szálláshely-közvetítők, röpködnek az ilyen-olyan költségek, az adminisztráció rettenet. Havi bevallásokat kell adni az önkormányzatnak is, hetente zaklat a kurtaxás. Ezt mi nem fogjuk csinálni tovább. A legjobban a szállásközvetítő weboldal lehúzása fáj. Alaphangon 17 százalék, havonta kiszámlázzák a díjat, plusz áfa. Magánszemély vagyok, nem tudom visszaigényelni. Tehát nem 17 százalék, hanem 22, amit lenyúlnak. Úgy, hogy enyém minden kockázat. Ha azt akarjuk, hogy előbbre kerüljünk a találatok között, még több jutalékot kell ajánlanunk nekik. Az már több a soknál. A szobakiadás csak annak éri meg rendesen, akinek bejáratott vendégköre van, akik nem ezeken a felületeken foglalnak. Sokan használnak Facebook-csoportokat szálláskeresésre, de ott eléggé elvész a sok infó között az ember.”

Így ment a szocializmusban

Kovács Miklós közgazdász, az egykori Siotour korábbi vezérigazgatója, volt turisztikai államtitkár, egyetemi oktató így vázolta fel a helyzetet. „A szobakiadás az úgynevezett sharing economy előfutára volt, nálunk a hetvenes években kezdett felfutni. Tulajdonképpen a fenntarthatósággal összefüggő gondolatkörön alapul. Rengeteg szabad kapacitás van; lakások, autók, egyéb javak. Nem biztos hogy mindenkinek tulajdonolni kell ezeket a tulajdon terheivel együtt, hanem meg lehet kisebb nagyobb közösségek tagjai közt osztani. Lásd airbnb, uber. A Siotour fénykorában ötvenezer szálláshelyet tudtunk kiadni, ebből körülbelül huszonezer volt saját tulajdonú, ezek sem mind szállodák voltak. A többit csak közvetítettük. Volt egy jogszabály, amely szerint magánszállást csak közvetítőn keresztül lehetett kiadni. Így visszatekintve egészen elképesztő, hogy ez nem volt állampolgári jog. De a csekély számú közvetítő minden adminisztrációs terhet levett a szobakiadók válláról 10 százalék jutalékért. Az útszéli »Zimmer Frei« táblával kiállókat viszont büntették. Sok szobakiadó tett szert mellékes jövedelemre, valutára, amit aztán saját külföldi utazásaira fordíthatott.

Mennyi marad?

Hogy mi lesz a trend idén? Inkább szállodába vagy inkább magánszállásra mennek a nyaralók? Mindenféle elemzéssel találkozni. A szállodák a munkaerőköltségek, az energiaárak növekedését nyilván igyekeznek áthárítani a vendégekre. A magánszállásoknál ez kevésbé jelentkezik, de évek óta jellemző például, hogy plusz díjat kérnek például a légkondicionáló használatáért.

Andrea magánszállás üzemeltetésével foglalkozik. Hat lakást kezel, ezek viszonylag távol vannak egymástól, a vendégek is eltérő időpontokban érkeznek, ezért nyáron szinte egész nap dolgozik. Egyik helyről a másikra megy, takarít, tárgyal, adminisztrál.

„Idióta szabályozás, hogy a tulajdonosnak/megbízottnak ott kell lennie a helyszínen, amikor a vendég bejelentkezik a szállásra. Külföldön ezt megoldották kulturáltan. Van ügyfelem, aki Budapesten lakik, de a siófoki nyaralóját csak úgy tudná kiadni, ha minden vendéghez leutazik, mert be kell szkennelni az okmányokat. Ez nyilván nem megoldható, illetve csak úgy, hogy én vagyok a megbízott. De miért nem lehet elutazásig feltölteni az adatokat, azt én nem értem. Sokan bizalmatlanok egyébként, mert az egy dolog, hogy külföldön is felírják a vendég okmányainak adatait, de hogy be kelljen fotózni, annak szükségességét nem értik. Egyébként én sem. És vannak, akik tiltakoztak, hogy ez visszaélésre ad okot. Hogy mennyit keresnek ezzel az ügyfeleim?

Szerintem csak jövedelemkiegészítésnek jó; annyit keresni, hogy télen is megéljen belőle az ember, nem igazán lehet, vagy ahhoz több ingatlan kellene, aminek a fenntartása is többe kerül. Szobánként per teljes szezon úgy nettó 4-600 ezer forint körül marad a tulajnak jó lokációjú ingatlanoknál.

De ebből fizeti még a közös költséget, az ingatlanadót, a biztosítást, egyebet. Tavaly az egyik tulajnak leöntötték valamivel a padlószőnyegét, a bűzös anyagot nem lehetett kiszedni, az egész szőnyeget ki kellett cserélni. Máshol elemek tűntek el a távirányítókból, és persze a bekészített húszas csomag vécépapír a magyar vendégeknél az utolsó tekercsig elfogyott, függönyök leszakítva. Ugyanakkor a fesztiválozó hollandok rendet hagytak maguk után, az ágyneműt is lehúzták. Az idei foglalások egyelőre jól alakulnak: pünkösdre tele vagyunk, és a zamárdi fesztiválok idején is telt ház van. Augusztus 20-a után azonban tavaly sem igazán jöttek. Évtizedek óta ígéret a szezon meghosszabbítása, ami eddig nem igazán sikerült.”

Találtunk egyébként boldog szálláskiadót is: egy nyugdíjas házaspárt, akiknek minden adminisztrációt a gyerekeik végeznek. Ők élvezik a vendéglátást, ami nyugdíjkiegészítő jövedelmet biztosít számukra. Ikerházuk szabad részében többnyire visszatérő vendégeket fogadnak, és időnként meghívják őket grillezni, hajókirándulásra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.