Miskolc

Földes gimi: Vitatott név, elzavart igazgató

  • K.I.
  • 2012. június 27.

Kis-Magyarország

Hiába támogatott két miskolci iskolaigazgatót a tantestület, a szülők, valamint a diákok többsége, a városi önkormányzat elutasította pályázatukat a múlt héten. A döntést követően az Avasi és a Földes Ferenc Gimnázium ballagásán a diákok fekete szalagot tűztek ki. A szülők és a tanulók szeptemberre demonstrációt terveznek.

A Földes Ferenc Gimnázium Miskolcon szeptembertől igazgató nélkül marad. Erre a döntésre jutott a június 21-i képviselő-testület az országos szinten is jó középiskolák között számon tartott gimnáziumot illetőleg. Veres Pál igazgató kinevezése lejárt, az állásra egyedül ő jelentkezett, ám hiába irányította 15 éven keresztül közmegelégedésre az intézményt, a fideszes többség elutasította pályázatát. Őszig nem lesz testületi ülés. Úgy tudjuk, a következő tanévben megbízott igazgató vezetheti az intézményt, a személyéről azonban még nincs döntés. Hasonló sorsra jutott az Avasi Gimnázium igazgatója, Arday István is, aki szintén három cikluson át vezette a szintén jó nevű intézményt: őt se választották újra. A két iskola diákjai a döntés miatt a ballagáson fekete szalagot viseltek.

A név lehetett a gond

Fekete szalag a ballagáson


Fekete szalag a ballagáson

A testületi ülésen Fedor Vilmos szocialista képviselő – a boon.hu tudósítása szerint – azt mondta: nemrégiben negyedszer szaladtak neki „a Földes névváltoztatásának, negyedszer bukott el. Akkor azt mondta a polgármester: az ügy még nem ért véget (ti. nem érvényesült az elképzelése – a szerk.). Ezt a kijelentését ma megértettük, most ért véget, amikor Veres Pálnak mennie kellett.”
Veres Pál igazgató ugyanis következetesen képviselte álláspontját: szerinte a megye legjobb tanulóinak gyűjtőhelyévé vált Földes Ferenc Gimnázium (a névadóról lásd keretes írásunkat) ezen a néven ért el országos sikereket, így alapozta meg jó hírnevét, ezért nem lenne szerencsés új névvel beszállni az oktatási eredményekért folyó versenybe. Ebben nem értett egyet az önkormányzattal.

 

Baloldali, szolidáris
Miskolcon régóta téma volt a gimnázium nevének megváltoztatása. A névadó Földes Ferenc (1910–1943) a párizsi Sorbonne, illetve a Bolognai Egyetem filozófiai tanszékének hallgatója volt. 1934-ben négy hónap fogházra ítélték baloldali szervezetekben való tevékenysége miatt. Számos újságban publikált, fő műve 1941-ben jelent meg Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon címmel, „amelyben statisztikai adatokkal bizonyítja a mo.-i iskolarendszer antidemokratikus voltát” – írja a Magyar életrajzi lexikon. Földes Ferenc volt az 1942. március 15-i háborúellenes tüntetés egyik szervezője Budapesten. Ugyanebben az évben munkaszolgálatra vitték az orosz frontra, ahol 1943. január 13-án egy tűzharc után nyoma veszett. Földes Ferenc nevét 1950-ben vette fel az egykori Lévay József Református Gimnázium és a Fráter György Katolikus Gimnázium jogutódjának számító miskolci iskola. A névváltoztatási kísérletek nyomán megalakult a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesület, amely 2011. október 15-én közleményben tudatta: gimnáziumukat így szerették meg, és szeretik most is, a nevével együtt. Szerintük Földes munkássága, kiállása a hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségéért és a háború ellen vállalható érték ma is. Az önkormányzatnak az átnevezésre több elképzelése is volt, de leginkább II. Rákóczi Ferencről akarták elnevezni az intézményt.

A fenntartó dönt, és kész
Vereshez hasonlóan lejárt az Avasi Gimnázium igazgatói kinevezésének mandátuma is. Itt annyi volt a különbség, hogy a tantestületből Schmidtné Törő Ágnes is pályázott, ám őt csupán 40 százalékban támogatta a tantestület. Arday István mögé állt az iskola pedagógusainak 90 százaléka (mivel több indulót is lehetett támogatni), valamint a szülők 92 százaléka, ám mindez kevés volt a befutó helyhez, mivel Schmidtné pályázata nyerte el az önkormányzatban a minősített többség támogatását. Arday István a testületi döntés után kifejtette, hogy szerinte politikai döntés született az igazgatói pályázat elbírálásakor.

A helyi Fidesz-frakció péntek délután adott ki egy közleményt a pályázatokról, miszerint senki nem vitatja a két igazgató eddigi munkáját, de nem a diákok és a szülők választanak igazgatót, hanem a fenntartó. A vezetői kinevezés pedig nem más, mint a fenntartói bizalom jele. A Földes és az Avasi Gimnáziumot is 15-15 éven át irányította egyetlen igazgató, és szerintük egyik intézmény sincs ma a 15 évvel ezelőtti színvonalon – áll a közleményben.

„Komoly szakmai érvük nincs, én pedig vállalom az elmúlt 15 évben végzett munkámat, tiszta a lelkiismeretem” – nyilatkozta a narancs.hu-nak Veres Pál. Hozzátette: két vitatott statisztikai mutató – a középszintű érettségire jelentkezők száma és a továbbtanulás eredményessége – alapján ítélkezett az oktatási bizottság és a testület, ezeket ő meg tudná cáfolni, amennyiben meghallgatnák. A Földes Ferenc Gimnázium a Debreceni Egyetem bázisiskolája, s az intézmény 2012. június 22-én elnyerte a Miskolci Egyetem Kiváló Bázisiskolája címet is. Ezért is mondja azt Veres, hogy állnak elébe mindenfajta összehasonlításnak; a Földesnek minden évben van diákolimpikonja is. Vállalják a kompetenciamutatókat is, ám hangsúlyozta: írott jog, hogy az önkormányzat dönt ebben a kérdésben, amelynek minősítése nem az ő feladata. Ezért kérte a demonstrációra készülő szülőket és diákokat, hogy az iskola jó hírének védelmében fontolják meg a tervezett lépéseket, azaz a demonstrációt, illetve a lehetőségként felvetett bojkottot. Úgy látja viszont, hogy felelőtlenség az iskola közelgő állami átvétele előtt végrehajtott igazgatóváltás. Főleg úgy, hogy egyelőre nincs is utód.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.