Szépen megállítani az időt - különleges gyűjtemény a fotózás közelmúltjáról

Kis-Magyarország

Hódmezővásárhelyen nem talál kiállítóhelyet, ezért lehet, hogy máshova viszi harmonikás fényképezőgépeit, fotóeszközeit, különleges képgyűjteményét Hegyi Endre.

„December elején láttam, egy kuka mellett bőröndök, ládák vannak, többen válogatnak. Odatoltam én is a biciklit. Ezt akkor találtam” – mutatja az üveglappal fedett dobozt Hegyi Endre fényképész. Belül keménylapos kartonon esküvői fotó. A több mint százéves felvétel kerete a dobozban nem más, mint a képen is látható menyasszonyi fátyol egy darabja, a koszorú és a vőlegény virágdísze.

Olyan emlék ez, amely a házaspárnak biztosan sokat jelentett, talán még a gyerekeiknek, unokáiknak is. Utóbb valaki csak kidobta az utcára a képes dobozt, hogy aztán egy vadidegen embernek akadjon el tőle a lélegzete.

Több mint százéves esküvői fotó

Több mint százéves esküvői fotó

Fotó: A szerző felvétele

Fotózz még élő '48-as honvédeket!

Hegyi Endre jól ismeri Hódmezővásárhely régi fotográfusainak munkáit. A kép hátteréről, a bútorokról fölismerte Plohnék műtermét, még mielőtt az üveget levéve a dombornyomást is kitapintotta volna a papír szélén.

Plohn Illés 1869-ben nyitott műtermet Hódmezővásárhelyen. Végig dokumentálta a szegedi nagy árvizet, az 1874-es londoni kiállításon első díjat nyert vásárhelyi gazdálkodókról készített fotóival. Fia, József 1902-ben lefényképezte a még élő vásárhelyi ’48-as honvédeket. „1944-ben deportálták. Cukorbeteg volt és útközben meghalt. Elfogyott az inzulinja. Kidobták a vagonból” – mondja végig a tragikus történetet Endre a vásárhelyi Márai Valéria utcai helyiségben, amelyet raktárnak használ.

Hódmezővásárhelyen tavaly fél éven át tartó kiállítással emlékeztek a Plohn család megtelepedésének 150. évfordulójára. Endrétől erre öt képet kértek. Odaadta azt is, amelyen maga a család látható. Rajta van Illés is, aki még békeidőben, 1911-ben halt meg, a zsidó temetőben van a síremléke.

Tényleg, mennyit érhet?

Hegyi Endrét az is izgatja, hogy lehetetlen megmondani, hogyan viszonyul az eszmei értékük a valóságoshoz. Ez jórészt attól függ, ki nézi a felvételt. „Sokszor találok képet a piacon. Vagy szólnak nekem, mert tudják, hogy engem ez érdekel. Előfordul, hogy a keretért háromszor annyit kérnek, mint a képért” – magyarázza.

Első világháborús katonák az otthonról hozott felvételen

Első világháborús katonák az otthonról hozott felvételen

Fotó: A szerző felvétele

„Egy ismerősömtől kaptam egy sor régi fotót. Könnyen ki lehetett deríteni, hogy a Prónay családot ábrázolják a képek. Módos vásárhelyi kereskedő família, van róluk kép a boltjuk előtt, esküvőjükről, kicsi gyerekükről. Schnitzer és Tapasztó fényképészek munkái, 1933-34-ből” – folytatta.

A képnek tartást adó karton is információt rejt. Az egyik felén például ott a címke: Wolf László üveges keretezte a képet. Az egyik kartonnak a kép által takart oldalán pedig a budapesti Ruggyantaárugyár pecsétje, és a fölirat olvasható, amely szerint Gábor Györgynek küldtek árut a gyárból. Márpedig az egyik Gábor fiú felesége Wolf Aliz volt: az üveges lánya.

A család a jó minőségű kartonpapírt, amiben az áru érkezett, nem dobta ki, mint mi most minden csomagolóanyagot, hanem újra fölhasználta. Recycling, már a huszadik század elején.

Hisz benne, nincs más választása

Hegyi Endre hisz abban, hogy ha ezeket az információkat megfelelően tálalják egy jó kiállításon, az másokat is ugyanígy lelkesít. Nincs is más választása, mint hogy ebben higgyen.

„Negyvenöt éve fényképezek, ebből több mint húsz év telt az analóg világban. Szerettem magam kidolgozni a képeket, vagyis a labormunkát. Érdekelt minden újdonság, de azokat az eszközeimet sem dobtam el, amelyek elavultak. Eltettem a garázsba, aztán a lomkamrába, csak az kicsi lett, mert közben a saját dolgaim mellett másokét is megőriztem. Van fából készült nagyítóm, több harmonikás fényképezőgépem, síkfilmjeim, és vagy tízméternyi magyar, német, francia nyelvű fotószakirodalmam, folyóiratok, könyvek. És mellettük a képek. Sajátjaim, gyűjtöttek. Most hatvankét éves vagyok. Nem ebből a gyűjteményből szeretnék meggazdagodni, de annál talán mégis többet ér, hogy itt legyen dobozokban, azért, hogy időnként megmutassam a barátaimnak” – vall a munkájáról és kétségeiről a Narancs.hu-nak beszélgetőpartnerünk.

Hogyan lehet ebből kiállítás? Hegyi Endre többször beszélt már önkormányzati vezetőkkel. Jóindulattal viszonyultak hozzá, de nyilvánvaló volt: nincs költségvetési pénz egy ilyen gyűjteményt bemutató helyiség fönntartására. Ő pedig, így gondolja, egymaga nem fog pályázni. Kapott olyan tanácsot, hogy tárgyaljon a szentesi Friedrich Fényirdával, vagy a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeummal.

Képbe került olyan támogató, aki akár házat is adna erre a célra, csak hogy ne álljon üresen, de akkor legalább nullszaldós kiállítást kellene ott nyitni. Ám bevételre olyan helyen lehet számítani, ahol turisták is vannak. Ezért fölmerült, hogy Szentendrére, a Balatonhoz, vagy más, látogatott helyre vinné a kiállítást. Ezzel az a gond, hogy az anyag mégis nagyon kötődik a városhoz, Hódmezővásárhelyhez.

A dobozban  menyasszonyi fátyol, a koszorú és a vőlegény virágdísze

A dobozban menyasszonyi fátyol, a koszorú és a vőlegény virágdísze

Fotó: A szerző felvétele

Most vesznek el az emlékeink

Ha már a romkocsmák népszerű helyek, miért ne lehetne az például egy nosztalgia-műterem, ahol régi ruhában lehet fényképezkedni, meg lehet ismerni a fából készült nagyító működését, látni azt, milyen egyszerűen megállítható az idő? Az, hogy hogyan lett a felvételből kép régen, Endre tapasztalata szerint azokat érdekli, akik nem divatból, hanem praktikus okból használnak modern kütyüket.

„Jártak nálam a Lucien Hervé Fotóklub tagjai. Izzadt a kezük, ahogy egymásnak adogatták a harmonikás gépet” – említi.

A digitális technika tíz év alatt átértékelte ezt a százötven éves szakmát. A hagyományos fotográfia eszközeit, anyagait már kevés helyen gyártják. A kamerás mobiltelefonok révén mindenki fotózgat. Sokakat közben érdekelni kezd, hogyan lehet jobb a felvétel, a többség megelégedik azzal, hogy egy fontos eseményt megörökített. Aztán a képet lementi, számítógépre, felhőbe – vagy nem.

„Jártam konferencián, ahol arról volt szó, az ezredfordulóig a papírképek révén jól dokumentáltak a családi és közösségi események. A digitális technika fejlődésének természete miatt azonban nagyon nagy adatvesztéssel kell számolni. 2050-ben várhatóan nagyon kevés felvétel marad meg elérhető formában a mi jelenkorunkból. Miközben a régi üveglemezen őrzött kép, vagy a filmen az ezüst még mindig tart. Előfordult, hogy a húsz éve digitalizált üvegképeket még egyszer digitalizálni kellett, mert tönkrement a vincseszter, amelyen a korábbiakat tárolták. A tíz éve fiókba tett SD-kártyát nem biztos, hogy még le lehet olvasni, akármelyik CD-t, DVD-t sem” – mondja Hegyi Endre.

Az osztálytársait is lefényképezte a Bethlen gimnáziumban

Az osztálytársait is lefényképezte a Bethlen gimnáziumban

Fotó: A szerző felvétele

Igen, még összeáll a család

A fényképész készít még hagyományos családi képeket, jellemzően esküvőn. Olyankor ugyanúgy összerendeződik a család, mint régen, szép ruhába öltözve szembenéz az utókorral. Ugyanaz a gesztus ez, amit a XIX. és XX. század fordulóján divatba jött műtermi fényképezkedés alatt lehetett látni. Az emberek igyekeztek jól kinézni a díszletben, de sokszor idegenül mozdultak a pózban, és végül mégis magukat adták.

Szóval nem kell néprajztudósnak lenni ahhoz, hogy belefeledkezzünk nagyítóval egy régi képbe, akár órákra. És milyen szép, hogy az ember örök igényei előbb-utóbb minden analóg eszköznek megteremtik a megfelelőjét a digitális technikában. Amit régen a műtermi retusecset korrigált, azt ma elvégzi a telefonon a filter.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.