Orbán lett Gyurcsány kijáró embere Schiffer szerint – Innovációval kampányol az LMP

  • Stemler Miklós
  • 2014. március 27.

Kis-Magyarország

Csaknem öttucatnyian voltak kíváncsiak Pécsett az LMP társelnökére, Schiffer Andrásra és a párt programalkotójára, Róna Péterre, valamint a helyi jelöltekre. Nokia, Ipad, Szijjártó, Kóka, Mészáros Lőrinc – minden szóba került szerda este.

Megtelt az LMP pécsi programismertető fórumának helyet adó terem szerda este. Ez már önmagában eredmény egy vidéki LMP-fórumon, bár ehhez az is kellett, hogy a párt taktikusan az egyébként sem túl tágas pécsi Művészetek és Irodalom Háza egyik kistermét válassza a rendezvény helyszínéül – csak összehasonlításképpen: Gyurcsány Ferenc egy hete a jóval nagyobb Nevelési Központot töltötte meg csurig.

Ez persze még így is markáns előrelépés, mivel a múlt héten Borsodban Schiffer Andrásra nem voltak kíváncsiak túl sokan – és akkor még finoman fejeztük ki magunkat. Pécs persze nem Miskolc, ahol az LMP négy éve egyetlen képviselőjelöltet sem tudott állítani: a baranyai megyeszékhely a párt legerősebb vidéki bázisa, ahol az országos eredményüket jóval meghaladva, 10 százalék fölött szerepeltek minden választókerületben. A baranyai LMP ráadásul nagy befolyással rendelkezik az országos szervezeten belül – többek szerint túlságosan is naggyal. Az est házigazdája, Keresztes László Lóránt a hatodik helyet foglalja el a párt országos listáján, ami a 2010-es eredmény megismétlése esetén befutó hely lehet, de jelen volt Ladányi Attila volt választmányi tag is, aki a fiatal párt eddigi talán legkínosabb ügyébe bukott vele tavaly év végén.

Mi a közös Szijjártó Péterben és Kóka Jánosban?

Az összes baranyai és tolnai képviselőjelöltet felvonultató fórumon az érdeklődőknek lehetőségük nyílt tanulmányozni az LMP-szimpatizánsokat is, akik erősen elütnek mind a baloldal, mind a Fidesz kampányrendezvényein feltűnő arcoktól.

Róna, Schiffer ,Keresztes

Róna, Schiffer, Keresztes

Fotó: MTI

Az átlagéletkor évtizedekkel alacsonyabb, úgy 40 körülire belőhető, miután a huszonéves egyetemistáktól egészen a nyugdíjas korosztályig terjed. Az LMP-szimpatizáns emellett fegyelmezett, nem hagyja, hogy elragadják az érzelmei: csendben hallgatja végig az elmondottakat, nem tör ki viharos tapsban ötpercenként, és ehhez mérten nyugodtan kérdez. Mindez talán nem független attól, hogy az ökopárt órákat szentel programjának elmagyarázására, miközben a Fidesznek programja sincs, és a baloldal sem reklámozza túl a konkrétumokat, a Jobbik Hét vezér terve pedig vágyakat közöl kijelentő módban.

Azért az érzelmekre hatás sem maradt el: az aktuálpolitikai muníciót Schiffer András szolgáltatta, aki azt a pár órával korábban kirobbant pikáns sztorit lovagolta meg, mely szerint Kóka János volt SZDSZ-elnök Szijjártó Péter révén szerzett diplomata-útlevelet, hogy aztán Gyurcsány Ferenc cégbirodalmának üzleti érdekeit képviselje Orbán Viktor társaságában, aki pedig a magyar munkavállalók bőrére alkudva csábít ide befektetőket. „Orbán multiellenes retorikája csak álca” – vonta le a következtetést az LMP társelnöke, hiszen valójában még jobban kiszolgáltatja az országot a külföldi tőkének. „Az elmúlt 25 év ugyanarról szólt, pártoktól és kormányoktól függetlenül: hogyan tudják a különböző pártokhoz kötődő oligarchák még jobban rabszolgasorba taszítani a magyarokat” – összegzett Schiffer.

Rónának az Apple, Schiffernek a Nokia

„Az LMP az összeszerelő üzem lét helyett a magyar alkotóerő visszaállítását kínálja” – mondta Róna Péter közgazdász, a program egyik kidolgozója. Miközben a világban az elmúlt évtizedek során százmilliárdos cégek jöttek létre a semmiből, a kreativitásuk révén, Orbán Viktornak az az álma, hogy 2018-ra Európa gyártó nagyhatalma legyünk, ami egyrészt teljesen irreális a közgazdász szerint, másrészt nem is éri meg. A nagy pénz nem a gyártásban, hanem az innovációban rejlik, hangsúlyozta Róna, nem hiába adják a kínai gyártási költség tízszeresén Amerikában az iPadeket. A választás egyszerű: közmunkások akarunk-e lenni, vagy azokat a gépeket gyártani, amelyek a világ civilizált részein fölöslegessé teszik a közmunkát.

A legnagyobb probléma a magyar társadalom függő volta: mi függünk a politikától és a politikusoktól, nem pedig ők tőlünk. Holott a politika nem különösebben okos Róna szerint, nem ők csinálják meg az iPhone 7-et. „Meg kell engedni a gyerekeinknek, hogy megvalósítsák álmaikat, különben összeszerelő üzem maradunk, ők meg elmennek. Az életünkért mi felelünk, ne pofázzanak bele, ne félemlítsenek meg minket” – jutott beszéde végére érzelmi magasságokba Róna.

Schiffer András ehhez kapcsolódva a kutatás-fejlesztés fontosságát hangsúlyozta, és a Bajnai-kormány és az Orbán-kormány által a felsőoktatásból kivont 80 milliárd azonnali visszapótlását ígérte abban a valószínűtlen esetben, ha az LMP hatalomra kerülne. A pártvezető a finnek példáját hozta fel, akik a GDP 10 százalékát fektették kutatás-fejlesztésbe, hogy olyan „csodákat” hozzanak létre, mint Schiffer több mint tíz éve működő mobiltelefonja – a társelnök itt emelte a magasba ősrégi Nokiáját.

false

 

Fotó: MTI

Ezzel szemben látjuk, mi van – folytatta Schiffer András: miközben az álcivil CÖF bohócokkal riogat, Orbán Gyurcsány kijáró embere lett, az uniós források nagy részét pedig offshore cégek nyúlják le, hiába az offshore ellenes Fidesz-retorika. Az LMP ehelyett olyan vidéki Magyarországot szeretne, amely nem Benedek Fülöpök és Mészáros Lőrincek játszótere.

Bevezetés a modern világ működésébe

A rendszerváltás idején a kisgazdapártot is megjárt, bevallottan Bogár László-rajongó kérdezőt az érdekelte, hogyan is lehetett volna mindez másként, hiszen már a rendszerváltás után közvetlenül kiárusították a külföldi tőkének az országot, amely annak rendje és módja szerint gyarmatosított is minket.

Róna szerint azonban maximum mi gyarmatosítottuk saját magunkat, hiszen a magyar társadalom már évszázadok óta függ valakitől. A betelepedő multik végig őszinték voltak, nekik nem gyarmat kell, hanem profit. Így működik a modern világ, fogalmazott a tudományos ismeretterjesztés szerepét magára vállaló közgazdász, az már más kérdés, hogy a magyar elit éppoly könnyen lefeküdt ezeknek a cégeknek, mint korábban Moszkvának, még korábban Berlinnek vagy Bécsnek. „Magunkat szipolyoztuk ki” – összegzett Róna.

Másvalakit a földkérdés megoldása érdekelt, amire a Jobbiknak egyet odaszúró Schiffer szerint nem az a megoldás, hogy éktelenül kolompolunk az országházban, hanem például uniós szinten lobbizunk azért, hogy a tőke szabad áramlásának alapelve ne vonatkozzon a termőföldekre – a magyar pártok közül ezt egyedül az LMP tette meg.

A negyedszázada változatlan kizsákmányolás addig folytatódik, míg hagyjuk, ezért kell az LMP-re szavazni – így Schiffer. A társelnök egy ennél konkrétabb célt is megjelölt a két és fél órára nyúló fórum végén: szerinte az LMP bejutása lehet a garancia az újabb Fidesz-kétharmad megakadályozására, ami az első lépés a függőségi viszonyok felszámolása irányába.

 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?