Polt Pétert nem izgatja különösebben, hogy egy tizenegy éves gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál

  • narancs.hu
  • 2023. július 3.

Kis-Magyarország

Vadai Ágnes lapunk cikke nyomán kérdezte a legfőbb ügyészt.

Lapunk június elején közölt cikke nyomán, miszerint egy tizenegy éves gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál, Vadai Ágnes írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péternek címezve. A Demokratikus Koalíció (DK) képviselője arra lett volna kíváncsi, vajon a legfőbb ügyész szerint jogszerűen döntött-e Balatonszabadi képviselőtestülete a településre tervezett lakópark ügyében, illetve hogyan építtethet egy tizenegy éves cégvezető lakóparkot.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Balatonszabadi képviselőtestülete május 25-i ülésén tárgyalta két, a községben tervezett lakópark ügyét, amelyek megépítéséhez módosítani kellene a helyi építési szabályzatot. Az egyik lakópark egy siófoki vállalkozóhoz is kapcsolódik, a másik, Monroyal Invest Kft. nevű cégnek pedig egyedüli tulajdonosa egy tizenegy éves tanuló. Az önkormányzat igen nagyvonalú volt, hiszen a május 17-én beterjesztett kérelmeket már május 25-én tárgyalták, sőt magában az előterjesztésben megadták a megoldást is, hogyan lehet véderdőből lakóparkot csinálni. „Jelenleg a terület véderdő (EVI) besorolású, amit először üdülőházas övezetbe, majd lakóövezetbe kell sorolni ahhoz, hogy a beruházás meg tudjon valósulni.”

Polt Péter Vadai Ágnesnek címzett válaszában leszögezte: „A Balatonszabadiban tervezett két új lakópark építéséhez kapcsolódóan a helyi építési szabályzat módosításával összefüggő, a polgármester által előterjesztett határozati javaslatot érintően büntetőeljárás nem indult.” A legfőbb ügyész azt írta, nem tartozik feladati közé a polgármester által helyi önkormányzat képviselő testülete elé terjesztett határozati javaslat törvényességének ellenőrzése. Polt Péter hozzátette,

a hatályban lévő jogszabály nem zárja ki azt, hogy kiskorú személy korlátolt felelősségű társaság tagja legyen, egyébként pedig a nyilvános cégjegyzéki adatok szerint a társaság cégvezetője nem a kiskorú személy.

Mint írtuk, az egyik siófoki általános iskolában tanuló H. A. Antal a cégnyilvántartás nyilvános adatai szerint 2012-ben született. Kilencéves korában, 2021 júliusában lett egyedüli tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték. Egy lapunk által megkérdezett jogász mindezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, furcsa, hogyan hagyhatta ezt jóvá az illetékes gyámhatóság, illetve miért lenne érdeke egy gyereknek adóssággal terhelt cégben tulajdont szerezni. A szakember megjegyezte továbbá, hogy a gyerek nem vétőképes, azaz ha a cég esetleg bűncselekményt követne el, a tulajdonos nem büntethető.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.