Párhetente bejelent egy újabb érkező akkugyárat Szijjártó

  • narancs.hu
  • 2023. július 1.

Kis-Magyarország

Alig három hete annak, hogy a magyar külügyminiszter kínai útja során közölte, hogy a két kínai óriás akkugyártó után hamarosan megérkezik egy harmadik is Magyarországra, s máris itt az újabb hír: jön a negyedik nagy beruházó.

Magyarország az egyetlen ország Kína és Németország mellett, ahol a három prémium német autógyártó jelen van, és ez vonzza az akkumulátorgyártókat – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban.

Mint az MTI erről szóló tudósításának utolsó előtti bekezdéséből kiderül, "Szijjártó kitért arra is, hogy

a CATL és az EVE Energy mellett Magyarország megegyezett két másik top 10-es kínai akkumulátorgyártóval is,

amelyek hamarosan bejelentik beruházásaikat".

Legutóbb épp három hete, június 10-én jelentette be a külügyminiszter egy újabb nagy kínai akkugyártó várható érkezését, akkor a kínai Jipinben zajló World Battery Conference-en járt, most pedig a szintén kínai Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumon nyilatkozott az CNBC-nek. 

Az interjúban a magyar kül- (és akku)ügyminiszter rámutatott: 865 milliárd eurós kereskedelmi forgalom van Kína és az Európai Unió között éves szinten, vagyis ezt a kapcsolatot nem lehetne megszakítani az európai gazdaság tönkretétele nélkül. "Magyarország úgy tekint Kínára, mint egy olyan országra, amellyel ha együttműködik, akkor sok előnye származhat belőle. Kína számunkra egy lehetőség, de szükségesség is egyszerre" – fogalmazott Szijjártó Kínában.

A Magyarországra érkező kínai beruházásokról a külügyminiszter azt mondta, a nagy kínai beruházások, azért jönnek ide, mert a német autógyártók jelen vannak az országban.

Tehát miközben a német külügyminiszter a kapcsolatok megszakításáról beszél, addig a német autógyártók vezetői rendszeresen felhívnak, hogy meggyőzzem a kínai beszállítókat, hogy jöjjenek Magyarországra"

– jegyezte meg a külügyminiszter. Hozzátette: tavaly 6,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra, idén ez a szám eléri a 13 milliárd eurót a kínai akkumulátorgyártók miatt.

A kínai akkumulátorgyárak hazai lakossági fogadtatásáról többek közt ittittitt, és itt írtunk. 

Közben újabb (vagy már az egyik beharangozott) kínai akkugyártó jegyzett be leányvállalatot Magyarországon, hivatalos bejelentés híján egyelőre azt sem lehet tudni, melyik település környezetét pusztítja majd az új üzem – írja a kormányközeli Világgazdaság híre nyomán a Népszava.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.