Gyula

Provokátornak tartják munkatársunkat

Kis-Magyarország

„Provokátoroknak nincsen helyük ilyen rendezvényeken” – így indokolta a gyulai polgármester, hogy tudósítónkat és az egyik önkormányzati képviselőt miért tiltották ki Kövér László rendezvényéről.

„Ki és milyen alapon dönti el, hogy ki mehet be és ki nem egy előzetesen nyilvánosnak meghirdetett rendezvényre, ahol a házelnök a kormány országjáró körútja keretében ismerteti az ország 2012-es költségvetését?” – ezt kérdezte Leel-Őssy Gábor gyulai önkormányzati képviselő a békési fürdőváros december 15-i testületi ülésén. Mint korábban hírül adtuk, Leel-Őssyt - lapunk tudósítójával együtt - nem engedték be a nyilvános rendezvényre. (Erről bővebben itt.)

 

 

Görgényi Ernő polgármester


Görgényi Ernő polgármester

Fotó: MTI

Leel-Őssy kérdésére Görgényi Ernő válaszolt. A fideszes polgármester úgy érvelt, hogy Kövér országjáró rendezvénye nem önkormányzati esemény volt, nem önkormányzati ingatlanban tartották, így ennek a témának nincs helye a testületi ülésen. Erre a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Leel-Őssy azt válaszolta, nem hitte volna, hogy ilyen gyorsasággal tagadja meg pártját és annak egyik vezetőjét a fideszes városvezető. (Ugyanis a rendezvényt szervező harmadik gyulai alpolgármester, Gajda Róbert szerint a kitiltásról az „elnök úr”, azaz Kövér is tudott.)

 

 

Erre már némileg emelkedett hangon reagált Görgényi. Azt hangsúlyozta, hogy „provokátoroknak nincs helyük” ilyen rendezvényen. Hozzátette: ezt a szerinte korrekt választ már korábban megkapta a szervezőktől a két kitiltott személy. A korábban ügyvédként praktizáló Görgényi nem tisztázta, hogy a végül kívül rekedtek miért lennének provokátorok, ahogy azt sem, hogy ezt milyen esetleges korábbi eseményre alapozva jelentette ki. Nem szólt arról sem, hogy miben nyilvánult volna meg a provokáció, hiszen a nevezettek (Leel-Őssy és a Narancs Online tudósítója) egy nyilvános rendezvényen szerettek volna részt venni.

 

A történtek miatt tudósítónk és a képviselő a bírósághoz fordul. Az előzetes jogi vélemények alapján a gyülekezési jogról szóló törvény alapján kérik majd a törvénysértés kimondását.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.