Gyula

Kitiltás Kiss-Rigóék fociakadémiáján

Kis-Magyarország

Indoklás nélkül tiltották ki id. Csepregi György labdarúgóedzőt a Gyulán működő Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiáról. Az intézkedést nem dokumentálták, így az is csak vélelmezhető, hogy a döntést Adem Kapics, az akadémia vezetője hozta meg. Csepregi szerint személyes bosszúról van szó.

„Számomra érthetetlen, hogy egy olyan intézményben, ahol naponta edzéseket, hétvégén pedig bajnoki és edzőmérkőzések sokaságát rendezik meg, ahova mindenki bejárhat, oda én nem mehetek be. Velem sem okot, sem indokot nem közöltek, sőt írásba sem adták az erről szóló döntést. Legfeljebb csak vélelmezni tudom, hogy a döntést Adem Kapics, a gyulai katolikus futballakadémia új vezetője hozta meg. A hírt egy beosztottja közölte velem” – mondta a narancs.hu-nak id. Csepregi György. A mesternek „B” licences edzői végzettsége van, az elmúlt 22 évben helyi futballistagenerációk sorát nevelte fel.

A korábban a harmadosztályú Gyulai Termál FC-nél dolgozó szakembert pénzhiányra hivatkozva menesztették, még 2010 őszén. Több mint két évtizedes edzői múltjával nehezen emésztette meg a történteket. Sorsa akkor látszott jobbra fordulni, amikor 2011 februárjától szóbeli megállapodást kötött Baranya Istvánnal, a békési fürdővárosban működő Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia akkori sportigazgatójával. Feladata az előkészítő csoport megszervezése volt. A szóbeli megállapodásból azonban nem lett írás, holott többször szó volt arról, hogy Baranya és id. Csepregi leül a szeged-csanádi püspökkel, Kiss-Rigó Lászlóval, és megbeszélik a jövőbeli lehetőségeket. Ebből azonban nem lett semmi. Id. Csepregi, noha költségei is voltak, júniusig mindenféle ellentételezés nélkül dolgozott a gyulai futballakadémia előkészítő csoportjának kialakításáért. Helyzete, státusza nem rendeződött.

Milliárdos akadémia

A gyulai futballakadémiát a Szeged-csanádi Egyházmegye hívta életre, a korábbi beszámolók szerint a beruházás értéke eléri a 2,5 milliárd forintot. Kiss-Rigó püspök a magyar katolikus válogatott kapusa, egyben nagy Fradi-drukker is, így aligha véletlen, hogy az akadémia színe a zöld-fekete lett. A zöld az FTC-re, míg a fekete az egykor Párducnak nevezett Grosicsra utal.

Eközben id. Csepregi fia, a másfél évtizede Belgiumban élő, ott FIFA-licences futballmenedzserként tevékenykedő ifj. Csepregi György az eseményektől függetlenül, 2011. március végén hosszabb levelet írt a püspöknek. Ebben gratulált a futballakadémia megvalósításához, emellett néhány mondatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ottjártakor úgy tapasztalta: a szakmai munka minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Hogy mennyire nem volt rosszindulatú ez a levél, azt az is jelzi, hogy a menedzser felajánlotta: kapcsolatai révén a gyulai akadémia edzői tanulmányútra mehetnek, melynek során fogadják őket az Anderlecht, az Ajax Amsterdam és az Utrecht csapatai. De ajánlatot tett arra is, hogy Gyuláról az általa külföldre szerződtetett játékosok vételárának rá eső részét visszaforgatja a Grosics Akadémiába. Érdemi választ levelére nem kapott. Apjával pedig júniusban, egy Csongrádon rendezett focitornán közölték: nem tartanak igényt még az addig ingyen végzett munkájára sem. Indok persze nem volt.

A futballedző 2011. december elejéig edzésekre és mérkőzésekre járt Gyulán, a városi csapat utánpótlás-korosztályához, valamint a Grosics Futballakadémiára. Aztán december elején az akadémia egyik alkalmazottja közölte vele, hogy „még egyszer meg ne lássa itt”, s nyomatékkal hozzátette: „Többé be ne tegye ide a lábát!” Indok ezúttal sem volt. A lehetséges okokról id. Csepregi úgy vélekedik: mindez annak tudható be, hogy időközben változás történt a gyulai futballközpont élén. Baranya István helyett immár Adem Kapics, a FTC egykori labdarúgója,

a Szeged 2011 focicsapatának sportigazgatója lett az új főnök Gyulán. A másodosztályú Szegedtől ugyanis nemrégiben a Fradihoz szerződött a 18 éves, nagy karrier előtt álló Batik Bence, akinek épp ifj. Csepregi a menedzsere. Id. Csepregi nem tud más okot elképzelni, mint hogy erre adott válaszként, megfogalmazása szerint, bosszúból tiltotta ki őt Adem Kapics a gyulai futballakadémiáról.

Erre a feltételezésre szerettünk volna rákérdezni az érintettnél, ezért az elmúlt hetekben közel tucatszor kerestük Adem Kapicsot. Tavaly decemberben sikerült is beszélnünk a szlovén származású szakemberrel, azonban mihelyt megtudta, miről van szó, személyes találkozót javasolt, ahol tolmács lett volna segítségünkre. Azóta – a megbeszéltek szerint – többször kerestük, de hívásainkra éppúgy nem reagált, mint hangpostáján hagyott üzeneteinkre.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.