Újabb megfutamodás? Simonka kihátrált az általa indított perből

Kis-Magyarország

Indoklás nélkül visszavonta Simonka György fideszes országgyűlési képviselő az általa rágalmazás vétsége miatt kezdeményezett feljelentést László Attila dél-békési jobbikos politikus ellen – derült ki hétfő délelőtt a Battonyai Járásbíróságon.

A történet még 2018 márciusára nyúlik vissza, amikor a Dél-Békésből származó, de akkor már Nagy-Britanniában élő és dolgozó Szokolai Csaba megtudta, hogy több párt ajánlóívén szerepel a neve, a címe és az aláírása. Holott itthon sem volt és nem támogatta egyik pártot vagy jelölőszervezetet sem szignójával.

Ezért a fiatalember felháborodásában egy Facebook-posztot írt. Ebben többek között gyanújának adott hangot, miszerint „a helyi bűnvezér, a Fidesz képviselőjelöltje, Simonka György és csapata” közreműködésével visszaélhettek a személyes adataival.

László Attila: Győzedelmeskedik az igazság?

László Attila a bíróságon

Fotó: A szerző felvétele

Simonka részben „megbocsátott”

Ezen Simonka György kormánypárti parlamenti képviselő annyira kiakadt, hogy 2018 tavaszán a bejegyzést író Szokolai és László Attila dél-békési jobbikos politikus ellen magánvádlóként rágalmazás vétsége miatt büntetőpert kezdeményezett . László „bűne” az volt, hogy sok tucat ember mellett megosztotta a bejegyzést és hozzátette: „A választási csalások mögött mindenki Simonkát sejti.”

Az ügy érdekessége, hogy Simonka György időközben „megbocsátott” az Fb-posztot jegyző Szokolainak, ellene visszavonta a feljelentést, így már csak László Attilával szemben tartotta fent, hogy megrágalmazta őt. Mi több, indoklásában azt állította: László folyamatosan balhézik, megfélemlíti és bántja az embereket. Ez viszont a Jobbik politikusa szerint hamis váddal felérő állítás.

Egyszer már megszüntették az eljárást

A Battonyai Járásbíróság egyszer már nekifutott az ügynek, de tavaly megszüntette a Simonka által kezdeményezett rágalmazási pert, mert a fideszes politikus a magánvádló nem jelent meg a tárgyaláson (mint arról korábban beszámoltunk, Simonka mintha tartana a nyilvánosságtól, rendszeresen él ezzel a trükkel). Utólag orvosi igazolással mentette ki magát, egyben méltányosságból arra kérte a bíróságot, hogy a megszüntető határozatot vonja vissza. Ez megtörtént, így tűzték ki a tárgyalást hétfőre. Ám itt újabb csavart kapott a történet.

Győztesen, de még a vádlottak padján...

Győztesen, de még a vádlottak padján...

Fotó: A szerző felvétele

Magánvádlóként a pert kezdeményező, majd a megszüntetett eljárás újraindítását kérelmező Simonka nem jött el a bíróságra. Legalább is Futó Ildikó bíró azt közölte a vádlottak padján ülő László Attilával, hogy a kormánypárti parlamenti képviselő még 2019. december 29-én levelet küldött a bíróságnak, amelyben visszavonta a László Attila elleni feljelentést. Ez jogában áll minden magánvádlónak a per bármely szakaszában. Ezért nem jött el a január 6-i tárgyalásra Simonka, ám az eddig fontosnak tartott feljelentés visszavonását nem indokolta meg semmivel. A szabályok szerint eljárás megszűnt. "Gyáva megfutamodás" - így jellemzte a történteket a Narancs.hu-nak a tárgyalás után László Attila.

Kezdődik a fővárosban a Simonka-per

Az eset érdekesség, hogy a Fővárosi Törvényszéken éppen egy hét múlva, január 13-án ül 32 társával együtt a vádlottak padjára Simonka, ahol bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják abban a perben, ahol a kárérték eléri az 1,4 milliárd forintot.

Ahogy arról a Narancs.hu elsőként beszámolt, ha Simonka elfogadja a vádiratban foglaltakat, s lemond a védekezés lehetőségéről, akkor nyolc és fél éves fegyházat kaphat, mellékbüntetésként pedig 850 millió forintos vagyonelkobzást hajtanak vele szemben végre.

Simonka életet ment...

Simonka életet ment...

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Az utóbbi közel egy évben a nyilvánosság elöl menekülő Simonka több Fb-posztban ártatlannak vallotta magát. Így viszont a vele szemben alkalmazandó büntetési tételek emelkedhetnek.

Egyébként akár éveket is igénybe vehet, míg az ügyben jogerős ítélet lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.