Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak

Kis-Magyarország

A Narancs.hu szeptember eleje óta folyamatosan érdeklődött a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályán, hogy mikorra tűzik ki a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő nevével fémjelzett büntetőpert. Most kaptunk hivatalos választ: 2020. január 13-ra.

A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.

Minderre azért van szükség, mert a 2009-ig visszanyúló ügy, amelynek nyomozását öt évvel ezelőtt, 2014-ben kezdték meg, meglehetősen szerteágazó. A nyomozati iratok több tízezer oldalt tesznek ki és a vádirat terjedelme eléri a 150 oldalt.  A büntetőper pedig jövő év január 13-án, délelőtt 9 órakor a vádirat felolvasásával veszi kezdetét a Fővárosi Törvényszéken.

Az új eljárásrend szerint a négy napra kitűzött előkészítő üléseken a vádlottak padján ülő 32 ember mindegyikének nyilatkozni kell arról, hogy megértette-e a vádiratban foglaltakat, bűnösnek érzi-e magát vagy sem, ekként lemond a védekezés lehetőségéről vagy sem annak fejében, hogy így a Központi Nyomozó Főügyészség által javasolt valamelyest enyhébb büntetési fokozatot alkalmazzák vele szemben.

Itt még polgárőr volt, nem vádlott, Simonka (bal elöl)

Itt még polgárőr volt, nem vádlott, Simonka (bal elöl)

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Simonka ártatlannak tartja magát

A Narancs.hu még szeptemberben írta meg elsőként, hogy ez a mérsékeltebb büntetés Simonka György fideszes parlamenti képviselő esetében nyolc és fél év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és teljes vagyonelkobzás lenne. Azt kedden ismertettük, hogy felesége és unokahúga, valamint közeli ismerősei és üzlettársai körében ez hat, valamint két és fél év közötti letöltendő fegyházbüntetés lenne sok esetben úgy, hogy a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét kizárnák.

Simonka György a gyanúsítással, majd a vádakkal szemben megfogalmazott nyilatkozataiban ártatlannak vallotta magát, így biztosra vehető, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vád- és büntetési ajánlatát nem fogadja el. Ezzel kapcsolatban a dél-békési kormánypárti képviselő magatartása sem egyöntetű. Többször bírálta és elfogultnak nevezte a nyomozóhatóság és az ügyészség munkáját, egyben annak a reményének adott hangot, hogy majd az elfogulatlan bíróság előtt hitelt érdemlően tudja bizonyítani ártatlanságát.

A Polt Péter vezette ügyészség bírálata ugyanakkor nem akadályozta meg Simonkát abban, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőjeként, egyben a kormánypárti kétharmad egyik biztosítójaként ne szavazza meg Polt újabb kilenc éves legfőbb ügyészi mandátumát. Azt a 24.hu írta meg, hogy évekkel ezelőtt Simonka több részletben összesen 24 millió forintot adott, hogy a cégeivel szemben indított NAV-vizsgálatot leállítsák. Utóbb kiderült, nem a megfelelő embernek fizetett.

Elmaradt kényszerintézkedések

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben nem fogalmazódtak meg olyan súlyos, a maffiaszerű alakzatot mutató vádat honi politikussal szemben, mint történt ez a törvényhozásban a dél-békési térséget képviselő kormánypárti képviselővel szemben. Ennek ellenére a Fidesz frakciója a legenyhébb szankciót sem látta indokoltnak, hogy legalábbis részben eltávolítsa magától az egyre kínosabb Simonka-ügyet. Így a vád alá helyezett képviselőnek még csak ideiglenesen sem kellett átülnie a függetlenek közé, jelenlétével és lojális szavazásaival biztosította a Fidesz kétharmadát a parlamentben.

Az életmentést gyakorolja Dél-Békés ura

Az életmentést gyakorolja Dél-Békés ura

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Erre nem magyarázat a Fidesz-politikusok által ebben az ügyben is többször hangoztatott ártatlanság vélelme, mert, ahogy a klasszikus mondat tartja a politikusokról: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” Nem elegendő érv, hogy Simonka voksa is szükséges a törékeny parlamenti kétharmad megtartásához, mert a kormánypárti javaslatokat függetlenként is tudná támogatni - igaz, nem tudjuk, hogyan szavazna, ha a párt kitenné a frakcióból.

Az ügyészség önmagát cáfolta?

Ahogy kevéssé érthető az is, hogy ebben a nagyon súlyos ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség miért nem látta szükségesnek egyszer sem az előbb gyanúsított, utóbb vádlott Simonkával szemben a legenyhébb kényszerintézkedés elrendelését, vagy az előzetes letartóztatás kezdeményezését, holott ennek a törvényi feltételei fennálltak. Az ügy jellegéből fakadóan tartani lehetett a szökés és elrejtőzés veszélyétől, dokumentumok eltűntetésétől, valamint tanúk befolyásolásától.

Simonka (balra) a Békés megyei fideszes parlamenti képviselőkkel a patkóban

Simonka (balra) a Békés megyei fideszes parlamenti képviselőkkel a patkóban

Fotó: Simonka György/Facebook.com

A vádiratból Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő éppen azt olvasta ki, hogy ebben az ügyben éppen az ügyészség cáfolta meg önmaga ténykedését, ami miatt feljelentést is tett a vádhatóság ellen.

Végül a Simonka környezetéhez közel álló források arról informálták a Narancs.hu-t, hogy bár feleségét, unokahúgát, sofőrjét, jó barátait, közeli ismerőseit és régi üzlettársait rángatta bele Simonka a büntetőügybe úgy, hogy hamarosan a vádlottak padján ülnek, mégsem lázadtak fel ellene. Ennek állítólagos oka, hogy Simonka elhiteti velük, hogy valamilyen úton-módon felmentő ítélet születik.

Egy fotó, ami önmagáért beszél...

Egy fotó, ami önmagáért beszél...

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Szűkebb környezetében a „mindenhatónak” gondolt Simonka György befolyásának egyik legfőbb bizonyítékát abban látják, hogy Orbán Viktor ország és világ előtt vállalja őt. Portálunk elsőként közölte azt a fotót, amelyen Orbán és a dél-békési fideszes képviselő együtt szerepel abból az alkalomból, hogy a miniszterelnök az idén nyár elején, a parlamenti ülésszak lezárása után a volt Karmelita kolostorban fogadta a Fidesz-KDNP frakcióját

Figyelmébe ajánljuk

Mindent megértve

  • - minek -

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Palackposta

A magyarországi holokauszt 80. évfordulójára összeállított kiállítás több, bár nem feltétlenül eltérő nézőpontot és értelmezést rendel egymás mellé.

A létezés sötét ünnepe

  • Kiss Annamária

Perovics Zoltán színháza a megalapítástól kezdve, vagyis már a 90-es évektől kutatja a hiteles színházi jelenlét mibenlétét.

Hogyan nyerhetjük meg az Európa-bajnokságot?

Még most sem késő, szólunk. Az európai parlamenti és önkormányzati választás előtt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor bement az egyik tévéjébe (a legrégebbibe), ahol megnyilatkozott az egyik műsorvezetőjének (a legrégebbinek), s egyéb fontos mondandói (háború lesz, háború lesz, háború lesz, hrrrrrgggrrrxx!!!) mellett természetesen a védjegyének számító szenvedélyére is szót kerített: a labdarúgásról beszélt.

Végtelen frontok

Új frontot nyitott az orosz hadsereg május 10-én Harkivtól északra. Az ukrán védelmet felkészületlenül érte a támadás, sokan a katonai és a politikai vezetést hibáztatják, az elemzők pedig az orosz szándékot igyekeznek megérteni. Ha a háború menetét nem is változtatja meg ez a támadás, számos jelentős elmozdulásra mégis felhívja a figyelmet.

Kifelé legény

Törökország a Közel-Kelet nagy játékosa, senki sem nézheti levegőnek – legalábbis ezt üzenné Ankara serény külpolitikája. Ám a külvilág felé mutatott erős ország képe egyre hamisabb. A belső problémák lassan felemésztik az elnök rendszerét.

 

A holnap pajzsa

  • Szabó Attila

Az új európai uniós médiatörvényről, az EMFA-ról (European Media Freedom Act), s arról, hogy hozhat-e az elfogadása bármi jót Magyarország számára, e lap hasábjain nemrég Polyák Gábor írt figyelemfelkeltő, de lemondó hangvételű cikket. 

 

A többi dráma

Átalakítja a legendás drámatagozatos oktatást a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a tankerület és az igazgató – utóbbi most fideszes önkormányzati képviselő lett. Az érintettek a szülői értekezleten hiába kérdeztek, hivatalos leveleikre sem kapnak választ.

„Passzívan tűrni kényszerülnek”

Akkugyárak melletti lakhatásról, kőbánya és függőhíd alatt „felejtett” emberekről, a rendeleti kormányzás salátatörvényeiről és az elmúlt évek jogalkotási gyakorlatának „mellékhatásairól” beszélgettünk a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda vezetőjével és munkatársával.

Mint a golyó

Győztes, de a saját elvárásaihoz és korábbi eredményeihez képest rosszabbul teljesítő Fidesz, egy néhány hónapja feltűnt párt vártnál is jobb eredménye, a parlamenti ellenzék látványos összecsuklása – első ránézésre erről árulkodnak a vasárnapi két választás számai. Pillantsunk rájuk másodjára is.