Szinte már a vicc határát súrolja a szolnoki fürdőberuházás

Kis-Magyarország

Az, hogy régóta át kellett volna adni a tiszaligeti strandot, nem újdonság, ahogy az sem, hogy már 10 milliárdot égetett el, viszont az igen, hogy újabb problémák miatt várhatóan idén sem lesz kész, illetve további pénzeket kell beleölni.

Sajtótájékoztatót tartott szerdán az ellenzéki Szolnoki Többség frakciója a szolnoki tiszaligeti fürdőfejlesztés állásáról. Füle István frakcióvezető közölte, nagyjából három hete derült ki számukra, hogy idén már nem lesz átadva a létesítmény. A komplexumot 2019-ben kezdték el felújítani, eredeti tervek szerint 7,7 milliárdért. Húsz hónapos felújítási határidőt terveztek, vagyis tavaly tavasszal már be kellett volna fejezni a munkát. Időközben még megtolták a költségeket 2,3 milliárddal, vagyis már 10 milliárdnál járnak. Akkor úgy volt, hogy idén nyáron átadják a strandot.

Korábban lapunk is foglalkozott az aktuális helyzettel.

A 2,3 milliárdos plusz pénz oka az is lehetett a frakcióvezető szerint, hogy közben kiderült, nem mérték jól fel a terepet, és az egyik medence erőteljesen süllyed. Füle István szerint azonban erről már a beruházás előtt tudni kellett volna. Hozzátette, a költségemelést hivatalosan azzal magyarázták, hogy a strandon plusz funkciók lesznek, új medencékkel, csúszdákkal. 

Arról pedig, hogy mi derült ki három hete, azt mondta, rájöttek, a strandot tápláló kutak nem adnak elegendő vizet a létesítményhez. A meglévő kutak ráadásul "homokolnak", amit az új berendezések nemigen "szeretnek". Ezért két kutat kell fúrni, amelyek időbe és persze plusz pénzbe is fognak kerülni az önkormányzatnak.

Füle István szerint jó esetben jövő tavasszal lehet átadni majd a komplexumot.

Információink szerint a fürdőfejlesztésre még legalább kétmilliárd forintot kell áldozni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.