Teljesíti a büntetésként kirótt közmunkát a Momentum politikusa

  • narancs.hu
  • 2024. január 6.

Kis-Magyarország

A debreceni Szabó Bence bűne az volt, hogy transzparenst készített az akkugyárak ellen.

Szabó Bence, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy elkezdte teljesíteni a 48 óra közhasznú munkát, amire azért ítélték, mert kiállt Debrecen polgármesterével szemben az akkumulátorgyárak ellen, aki feljelentette ezért.

„Mindeközben Papp László polgármester továbbra sem mer kiállni a debreceniek elé és azokat a civileket, akik a gyermekeik és városunk jövőjét védik, a debreceni Fidelitas troll oldalain keresztül próbálja lejáratni. Két dolog biztos. Papp László nem érdemli meg a debreceniek bizalmát, én pedig továbbra is ki fogok állni Debrecenért, bármilyen módon is próbálnak megfélemlíteni” – tette hozzá bejegyzésében a Momentum politikusa.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.