Siófoktól nem messze, déli irányban van Ságvár. Pár perc autóút a Balaton-parti nyüzsgésből, hajnali öttől elvileg. Mi inkább megvártuk, hogy esik-e vagy sem, és kilenc óra tájban merészkedtünk be a forgatagba. A helyszín a focipálya melléke, amit vásárnapon csak úgy lehet megközelíteni, ha az ember parkolódíjat fizet.
– Jó reggelt! – köszönünk a nem értett okból megálljt parancsoló marcona láthatósági mellényes férfiemberre az egykori római út közelében.
– Ötszáz forint – jön a válasz.
– Mi ötszáz?
– A parkolás.
Ah so. Ügyes. Parkolóhely nincsen, keringünk egy kicsit, mire egy másik láthatósági mellényes betessékel a focipálya ázott gyepén kialakított szükségparkolóba. A focisták ennek nyilván nem örülnek, de a business az business.
Kedvesek errefelé a népek amúgy, amikor átbújunk a nézőközönséget a játéktértől elválasztó vas alatt, valaki szól, hogy „Vigyázzon a fejére!”
A vásár szélén vagyunk, a kisállat osztályon. Tyúkok, kakasok, napos csibék, napos kacsák kaphatók, és elég jól viszik a jószágot. Két-háromezer az élő tyúk és kakas, három a májkacsa, kettő a húskacsa. Hatvanas házaspár hozza a banános ládát a szerzeménynek, három tyúk és egy kakas, összesen tízezer. Szerencsével kiscsirkék is lesznek már a nyáron, és aztán tojás vagy rántott csirke, vagy tojás és tyúkpörkölt.
– Bárány nincs? – kérdi egy úr, aki tényleg úrnak néz ki, amolyan nadrágos ember. Mint kiderült, a nyaraló nagy kertjébe venne kettőt fűnyíró helyett. Élénk beszélgetés kezdődik, pro és kontra érvek, hogy azzal csak gond van, de persze trágyázza is a földet, megeszi a haszonnövényeket is. Ami jelen esetben nem lenne gond, mert haszonnövény nincs, bentlakó gondnok-kertész viszont van. Bárány nincs. Útbaigazítást kap, hogy ott befelé van egy juhász, ha a sáros földúton bírja a kocsi, menjen csak, ott van most is biztosan Ürümajorban.
Mondják még, hogy a jövő hónapban lesznek kiskutyák és kismacskák és egyebek, ha a gyereket esetleg érdekelné.
Megyünk tovább a palántaszekcióba. Mindenféle növény kapható. Paprika, paradicsom, uborka, fűszernövények. Széles a fajtaválaszték. A komoly vásározók között vidám arcot látunk, nagyberényi termelő kedves feleségével. Nem mindig ebből éltek.
– Volt nekem informatikai cégem, napelemes cégem, Pesten dolgoztunk, de aztán lejöttünk Berénybe. Itt nyugodtabb. Sokkal. Most ezeket áruljuk. Ami nem fogy el, abból nagy növény lesz és hozzuk a termését is árulni.
Megígérjük, hogy visszafele veszünk valamit, nem akarnánk a vásárban palántával flangálni. Az ígéret szép szó egyébként, de a Landwirtschaftsausstellung még szebb, ahogy errefelé mondják. De erről majd később.
A palánták után ruházat következik, mindenféle felsőnemű a nadrágtól a szoknyákon, otthonkákon, ruhákon át a blúzokig. Olcsó a felhozatal, olcsóbb mint a fast fashion üzletekben. Van import áru, főként török, de házi varrás is. Próbálni lehet, esetleges reklamáció a jövő hónapban ilyenkor.
A kanyar után rátérünk a vásár főutcájára, ami iparcikkekkel kezdődik. Harsány rikkantások hívják fel a figyelmet az akciós árukra. „Damil a damil, a fűnyíró damil!” „Fúúúúrógépet az embernek!” „Francia a kulcs!” Nézegetjük a felhozatalt, de sajnos nem vagyunk műszaki beállítottságúak, ezért sok kütyü mibenléte számunkra rejtély. A vásárló- illetve nézegetőközönség szakértő tagjai azonban lelkesen alkudoznak csőkulcskészletekre és egyéb micsodákra.
Elhaladunk a nagy székelykapu mellett, ami a vásár főbejárata lenne és ott kellett volna bemennünk, ha idejében érünk ki és találunk ott parkolóhelyet. Rejtély, hogy miért ez a jelkép a nem székely vidéken. Mert székely tájszólást sem hallunk. Kárpátaljait igen. Gyanús azért, hogy egy kislány fuszeklit kínál. Zokni, persze.
A kapu utáni első helyen seprűket árulnak és kerti padot-asztalt háromhetvenért. A seprűket nézegetjük, mire az árus megkínál minket eggyel, mondván friss műszakis. Vesszük a lapot, és azt mondjuk, hogy csak automataváltósat tudunk vezetni. Nevetünk. Aztán visszafelé megismer minket és a kezünkbe ad egyet kétezerért, hogy talált automataváltósat, jár hozzá autópálya matrica is. Ennek nem tudunk ellenállni.
Nincs vásár édesség nélkül. Narancssárga az első pult, és van rajta minden, ami száz éve is rajta lehetett, mínusz egy tétel. A hagyományos termékek között látunk mogyorós csókot (amaretti), kókuszrolád, törökméz, krumplicukor, selyemcukor, nugátok, tejkaramella, nyalókák. A mínusz egy tétel, ami száz éve botrányt okozott volna: nagy, piros fallosz formájú cukordarab, realisztikus herékkel. Kínálgatnak minket vele, de úgy véljük, nem praktikus, és leánybúcsú sem lesz mostanában az ismeretségi körünkben. Arra szokták vinni ugyanis.
A lacikonyhák termékei nem annyira kívánatosak, hogy leüljünk, de ketten is vannak. Az egyik a lángos-hamburger vonalon tevékenykedik (sajtos-tejfölös 1400, nutellás-tejszínes lángos – brrr – 1800), a másik a grill műfajban árul kolbászt, pecsenyét.
Végtelen fehérneműs standok mellett haladunk el. Zoknik. Alsónadrágok. Bugyihegyek. Cicifixhalmok. Ez a szegmens sokkal olcsóbb tud lenni, mint az áruházak kínálata, ráadásul vannak extra méretek. Nem egy dédmama innen szerzi be a békebeli magas derekú darabokat az otthonka alá.
Külön stand az eü-papíroké. Valamiért ez stratégiai ágazat, minden hatodik-hetedik ember kezében nagy zacskó vécépapírral tér haza a vásárról. Oda sem fértünk. Legalábbis nem volt kedvünk sorba állni. Egy elégedett vevő azt mondta, féláron van az Aldihoz képest, és mindig itt veszik.
Keringünk egy kicsit, mire megtaláljuk, amit keresünk. Azokat a kézműves termékeket, amiket sehol máshol nem lehet kapni, mert kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, vagy ha mégis, akkor plusz áfa. Szóval házi lekvárokat, mézeket nézegetünk. Hosszas válogatás után előbb egy messze földről, Sárbogárdról jött árus készletéből veszünk egy kis bodza-akácot és hársat. A vasárnapi reggelinél bontjuk fel, házi vajas kenyérrel teszteljük. Előbbi mennyei. Utóbbi még azon is túltesz. Sajnos keveset vettünk, egy hónap múlva mehetünk vissza pótlásért.
Ugyanígy járunk Péterék törökkoppányi méhészetével, ahol akác, repce, vegyes, hárs és napraforgó közül válogathatnánk, meg az ízesítettekből (levendula, citromfű stb.), de mézes lekvárokat nézünk. eper citromfűvel, rebarbarával, őszi, kajszi, erdőjáró. Utóbbit választjuk, áfonyás. A vasárnap déli állás szerint félig van, apad.
Péterrel és a fiatalasszonnyal beszélgetünk egy kicsit arról, hogy ötezer tő saját eperből könnyű gazdálkodni, és két kiló gyümölcsből már fő is a lekvár, csak annyi, amennyi abból van, a következő főzet már más ízárnyalatú. Vidám, fiatal pár. Fotó is készül.
Aztán körbejárunk minden árusító ösvényt, látunk még edényest, papucsost, köntösöst, békebeli viaszosvászon kínálat, csupa import iparcikk. Egyetlen standon pár szalonna, házi kolbász.
– Ez most a vásár – mondja közgazdász kísérőm, és megállapítjuk, hogy nagyjából fedi azokat a piaci réseket, amiket a „hivatalos” kiskereskedelem nem igazán tölt be, vagy drágábban adja a termékeket, mint amennyit a kereslet hajlandó fizetni érte.
Az ígéret és a Landwirtschaftsausstellung szép szó. Kifelé menet megállunk a nagyberényi palántás előtt, és kiválasztunk két tő rajnai fürtös uborkát, és két Pera d’Abruzzo paradicsomot. Nyelvészkedünk egy kicsit, hogy nem tojásparadicsom, hanem mint a neve is mutatja, körte. Echte olasz. Meglátjuk, mit hoz a kiskertben. Nevetünk még egy kicsit az automataváltós seprűn, nyelére akasztjuk a palántás szatyrot és elballagunk a vásárból.
Semmi különös, csak egy jó balatoni program esetleg június 10-re, július 8-ra, augusztus 12-re, ha valaki erre jár. Lehet nézelődni, vásárolni és beszélgetni. Érdemes megnézni majd a nagyberényi zöldségeket. A bio Pera d’Abruzzo paradicsom rajnai uborkával különösen finom. Lágy sajtot kézműves kivitelben legközelebb a siófoki vásárcsarnokban vehetünk hozzá, ha salátát szeretnénk. Ugyanott hagyma eladó.
A Narancs.hu tavaly ősszel egy másik jelentős dunántúli vásáron, az ozorai használtcikk piacon járt. Érdemes elolvasni ezt a cikkünket is.
