Bérgyilkosnak adta ki magát a zsaroló, akit korábban az Interpol is körözött

Kis-Magyarország

Egy nem mindennapi bűnügyben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség K. Attila ellen – értesült a Narancs.hu. A férfit korábban Nagy-Britanniában már összefüggésbe hozták prostitúcióval. K. egy ideig a kötegyáni roma kisebbségi önkormányzat elnöke is volt.

2019. augusztus 28-án a délutáni órákban hívta fel a sértettet az ügy 43 éves kötegyáni vádlottja, hogy találkozót beszéljen meg vele. A két férfi szokatlan és kies helyen, a Békés megyei Méhkeréket Újszalontával összekötő úton találkozott, ahol a sértett K. gépkocsijába ült, amivel a mindössze száz ember lakta Újszalonta irányába indultak el. Útközben K. Attila azzal fenyegette meg a másik férfit, hogy egy ugyancsak kötegyáni férfi felbérelte, hogy „tegye el láb alól”.

Az „indok” az volt, hogy a férfi összeköltözött a feleségével, amit a megbízó nem tud elfogadni. A vádlott azt mondta a sértettnek, hogy amennyiben aznap 20 óráig átad 500 ezer forintot, akkor nem teljesíti a feladatot – ellenkező esetben két társával végez vele.

Ténylegesen nem bérelték fel

A Narancs.hu érdeklődésére Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyész-helyettese, egyben sajtószóvivő jelezte: a vádlottat ténylegesen nem bérelték fel senki arra, hogy megölje a sértettet. Szándéka a fenyegetéssel kizárólag arra irányult, hogy a félmillió forintot megszerezze. A fenyegetés komoly félelmet keltett az érintettben, ezért 20 óra körül K. lakóháza előtt átadta neki a kért összeget.

Békés Megyei Főügyészség: vádat emelt

Békés Megyei Főügyészség: vádat emelt

Fotó: youtube.com

Az ügyben a Gyulai Járási Ügyészség 2020 tavaszán emelt vádat a Gyulai Járásbíróság előtt K. ellen, ám a büntetőtárgyalás a koronavírus-járvány miatt még nem kezdődött meg. A férfi cselekménye súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette megállapítására alkalmas, amelyet a törvény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet. A férfi az eljárás folytatását letartóztatásban várja.

Nem először szemben a törvénnyel

K. Attila ellen 2014 januárjában elfogató parancsot adtak ki az Egyesült Királyságban, az Interpol pedig egy hónappal később, februárban rendelte el a körözését. 2014 márciusában az akkor emberkereskedelemmel gyanúsított kötegyáni férfit a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el a Nyíregyházától 12 kilométerre lévő Napkoron.

A Hír6.hu akkor arról írt, hogy az elfogott férfi azonos azzal, aki a 2010-es évek elején a kötegyáni roma kisebbségi önkormányzat elnöke volt. Akkor K. Attilát a lapok összefüggésbe hozták azzal a bandával, amelyik Nagy-Britanniába több tucat magyar nőt vitt ki, majd ott prostitúcióra kényszerítette őket. Elfogása után a magyar rendőrök átadták brit kollégáiknak a gyanúsítottat.

K.-t Brightonban állították bíróság elé. Az ott született ítéletről nincs pontos információnk, de azt biztosan tudjuk, hogy 2019 augusztusában már Magyarországon követett el bűncselekményt a kötegyáni férfi.

(Címlapfotónk illusztráció, a felvétel forrása: pixabay.com.)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.