Valóban ezekben a gólokban és a drukkerek ezek feletti ujjongásában keresendő az ok, és nem a tehetségtelen ellenzéki politizálásban, nem a minden oldali gyűlölködésben (ami ellen magam már a sokadik szövegemben próbálok érvelni), valóban nem a demokratikus ellenzék politikusainak stratégiai és taktikai alkalmatlanságában (kivételek persze vannak, voltak), és nem a mindezekből következő baloldali választói passzivitásban?
A foci-Eb-t rettegve figyelők és a sportsikerekben (nem megalapozatlanul) az Orbán által ki- és felhasználható politikai tőke lehetőségét látók, e sikereknek politikai megfontolás alapján örülni nem tudók véleménye szerint (ez az elmúlt napok internetes kommentjeinek egy részéből is kiolvasható) nem ezek betonozzák be Orbánt, nem ezek okozzák, hogy a hazugságai és az erkölcstelenségei, a gátlástalan lenyúlásai ellenére sem lehet őt kimozdítani ebből a hatalomból – hanem néhány gól miatt!
| ||
Könnyebb a labdát, néhány focidrukkert, magát a focit hibáztatni, mint szembenézni azzal, hogy a fentebb felsoroltak, valamint a gyűlöletbe merevedett artikuláció miatt mozdíthatatlan Orbán.
Jajgatni, gyűlölni, ujjal mutogatni, csavaros logikával mindent átértelmezni, magyarázkodni és felelőst keresni mindig könnyebb, mint belátni, hogy mi a saját szerepünk ebben az egészben; és ha már ezt beláttuk, akkor bölcsebben, kevesebb indulattal, de jóval tágasabb politikai előrelátással egy más utat keresni, ami ténylegesen eljuttathatna bennünket – egy élhetőbb, jobb országot akarókat – a megoldáshoz: Orbán hatalmának a megtöréséhez.
Mert ez, ami most történik, nem hogy nem kulcsa a változásnak, de garanciája a mozdulatlanságnak.
Ugyanis már rég nem minden baloldali és liberális számára vonzók a politikai ellenfelet és táborát folyamatosan becsmérlő, szélsőségesen általánosító kifejezések és megnyilvánulások. Sőt, szerintem a többségnek elege van ebből. Elege van a jobbról, balról harsogó, egymást gyűlölő lózungokból. Ezek ugyanis nem politikai programok, nem a lehetséges megoldáshoz vezető utat vázoló elképzelések, hanem csak a féktelen gyűlölet kényszeres artikulációi.
A megoldás azonban nem a gyűlöletben keresendő – az Orbán útja, azon haladni csak vele vagy mellette lehet.
Ha lehetséges még egyáltalán a középen állók – de most még egymással szembefordítottak (a nem náci, nem elvakultan nacionalista és nem antiliberális jobboldali konzervatívok és a mai politikai palettán támogathatót nem találó liberálisok és baloldaliak) – egymással való megbékéltetése, úgy aki ezt meg tudja tenni, az tud majd a szétszaggatott és a különböző politikai játszmák rongylabdájaként használt magyar társadalom számára egy élhetőbb és jogszerűbb országot formálni ebből a mostani országroncsból.
