A Jane Eyre sokadszori olvasásra sem kevésbé lebilincselő. Emlékszem a nyárra, tizennégy sem voltam, mikor először a kezembe került. Évente-kétévente előveszem. Legjobb akkor olvasni, mikor azt érezzük, szívesen valaki akarata alá helyeznénk a miénket. Nekem a simulékonyságom, túlzó kompromisszumképességem, alávetődésre való gyermeki hajlamom sok problémát okoz, jól jön a megerősítés. Másfelől meg az álmodozásra mindig kész lélek is megkapja a magáét…
„Hogy azért most is csúnyának láttam-e Mr. Rochestert? Nem, kedves olvasóm: a hála és más derűs érzések szemével nézve végtelenül rokonszenvesnek találtam ezt az arcot. Mr. Rochester puszta jelenléte több melegséget, több derűt árasztott szét a szobában, mint a legvidámabban pattogó tűz.” Oh, ezt ismerjük jól! Van valaki, aki elsőre nem is tetszik, sőt, akár taszító is lehet, és aztán… Egy nagy szerelmemtől kezdetben viszolyogtam, hogyisne, köpcös volt és enyhén igénytelen, modora nyers, és ivott, mint akit ezért fizetnek. Velem különösen otrombán viselkedett, néha taszigált is, be-beszólogatott, ha alkalma adódott rá. Később kiderült, kellemetlen viselkedése mögött milyen hárító mechanizmusok működnek, hogy szántszándékkal akarta magát visszataszítóvá tenni a szememben, annyira lehetetlen lett volna a kapcsolatunk. Éppen úgy, mint Mr. Rochester. Persze vigyáznunk kell az analógiákkal, nem az általános iskolában vagyunk, és legtöbbször nem húzódik meg súlyos titok, leküzdhetetlen akadály az elutasítások hátterében, bármily vigasztalónak is hasson azt szuggerálni magunkba, hogy a férfi sötét múltjának jóvátehetetlen foltjai miatt nem lehet a miénk…
Fotó: Marjai Judit
Imádom a Jane Eyre végig tiszta, ésszerű, az érzelmeket higgadtan követő logikáját. És épp ezért eleinte nagyon zavart a vad romantikus regényekbe illő befejezés. De aztán úgy voltam ezzel, mint Jane Mr. Rochester dúlt vonásaival: megszerettem. Az egyik farsangi bulin be is öltöztem Mrs. Rochesternek – vegytisztán tudtam hozni a tébolyt –, ma reggel is, mikor a remek fotót hiába kerestem… A gyújtogató, évek óta bezárt, megbolydult agyvelejű feleség tombolása csodálatos a könyvben. És lenyűgöző volt az én előadásomban is… Végül más képet kellett választanom, ezt:
Eredetileg ennek Háztartási Batman volt a címe, és Marjai Juditnak, a fotósnakaz volt a koncepciója, hogy ábrázoljuk azt vele, hogy a mai nőnek a saját keretei között valódi superwomannek kell lennie ahhoz, hogy az összes elvárást teljesíteni tudja. És itt a kapcsolódás: Jane (és Charlotte persze) valóban szuperhős lett, az író a könyv megírásával merész dolgot tett, megalkotta a magában is megálló, küzdeni képes nő figuráját, akinek jellemfejlődése semmi addigi mintát nem követ. Persze Jane is a szerelemben képzeli el élete kiteljesedését, de nem holmi alávetett, megadó módon, hanem az egyenrangúság nevében. Sok nő mai is tanulhatna tőle.
