52/39. Charlotte Brontë

KOmplett

A lápi levegő jó hatással lehet az irodalmi vénára. Legalábbis a nővérek esetében így volt. Emilyről már értekeztem, most következzék a szívemben első, Charlotte. Az angoltanár, a Villette, a Shirley, és a lényeg, a Jane Eyre írója. „Én most magammal szeretnék törődni, a magam képességeit szeretném kipróbálni” – mondja Jane St. Johnnak. A regény 1847-ben jelent meg. Irigylem a merészségét.

A Jane Eyre sokadszori olvasásra sem kevésbé lebilincselő. Emlékszem a nyárra, tizennégy sem voltam, mikor először a kezembe került. Évente-kétévente előveszem. Legjobb akkor olvasni, mikor azt érezzük, szívesen valaki akarata alá helyeznénk a miénket. Nekem a simulékonyságom, túlzó kompromisszumképességem, alávetődésre való gyermeki hajlamom sok problémát okoz, jól jön a megerősítés. Másfelől meg az álmodozásra mindig kész lélek is megkapja a magáét…

„Hogy azért most is csúnyának láttam-e Mr. Rochestert? Nem, kedves olvasóm: a hála és más derűs érzések szemével nézve végtelenül rokonszenvesnek találtam ezt az arcot. Mr. Rochester puszta jelenléte több melegséget, több derűt árasztott szét a szobában, mint a legvidámabban pattogó tűz.” Oh, ezt ismerjük jól! Van valaki, aki elsőre nem is tetszik, sőt, akár taszító is lehet, és aztán… Egy nagy szerelmemtől kezdetben viszolyogtam, hogyisne, köpcös volt és enyhén igénytelen, modora nyers, és ivott, mint akit ezért fizetnek. Velem különösen otrombán viselkedett, néha taszigált is, be-beszólogatott, ha alkalma adódott rá. Később kiderült, kellemetlen viselkedése mögött milyen hárító mechanizmusok működnek, hogy szántszándékkal akarta magát visszataszítóvá tenni a szememben, annyira lehetetlen lett volna a kapcsolatunk. Éppen úgy, mint Mr. Rochester. Persze vigyáznunk kell az analógiákkal, nem az általános iskolában vagyunk, és legtöbbször nem húzódik meg súlyos titok, leküzdhetetlen akadály az elutasítások hátterében, bármily vigasztalónak is hasson azt szuggerálni magunkba, hogy a férfi sötét múltjának jóvátehetetlen foltjai miatt nem lehet a miénk…


Fotó: Marjai Judit

Imádom a Jane Eyre végig tiszta, ésszerű, az érzelmeket higgadtan követő logikáját. És épp ezért eleinte nagyon zavart a vad romantikus regényekbe illő befejezés. De aztán úgy voltam ezzel, mint Jane Mr. Rochester dúlt vonásaival: megszerettem. Az egyik farsangi bulin be is öltöztem Mrs. Rochesternek – vegytisztán tudtam hozni a tébolyt –, ma reggel is, mikor a remek fotót hiába kerestem… A gyújtogató, évek óta bezárt, megbolydult agyvelejű feleség tombolása csodálatos a könyvben. És lenyűgöző volt az én előadásomban is… Végül más képet kellett választanom, ezt:

Eredetileg ennek Háztartási Batman volt a címe, és Marjai Juditnak, a fotósnakaz volt a koncepciója, hogy ábrázoljuk azt vele, hogy a mai nőnek a saját keretei között valódi superwomannek kell lennie ahhoz, hogy az összes elvárást teljesíteni tudja. És itt a kapcsolódás: Jane (és Charlotte persze) valóban szuperhős lett, az író a könyv megírásával merész dolgot tett, megalkotta a magában is megálló, küzdeni képes nő figuráját, akinek jellemfejlődése semmi addigi mintát nem követ. Persze Jane is a szerelemben képzeli el élete kiteljesedését, de nem holmi alávetett, megadó módon, hanem az egyenrangúság nevében. Sok nő mai is tanulhatna tőle.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.