Harc a szerkesztőkkel 2. rész

KOmplett

Miért fontos a külső szem? Mire kell hallgatni, és mihez kell ragaszkodni? Érdemes-e belebetegedni egy-egy rész kihúzásába? Mégis, kinek a véleménye a legfontosabb? Ha tudnám a pontos válaszokat, nyugodtabban aludnék.

Ami nekem nagy tanulság volt a javítgatás, csiszolgatás során, az az, hogy mennyire nem veszem észre, ha leural az egóm. Mivel a narráció a regényemben egyes szám első személyű, óhatatlanul belekúszott a saját beszédstílusom, amiből kiviláglott, hogy a kedvenc szavam az „én”. Mintha nem is magyarul írnék, kiteszem akkor is, amikor nem indokolt. A szöveg gondozója pirossal jelölte a helyeket, ahol már túltengek (én), és mit mondjak, a szövegtest csak úgy lángolt. Egy szerzőnek külön izgalmas, ha kiderül, mely fordulatok, kifejezések, szavak ismétlődnek folyamatosan az írásában. „Nem is használom a fószer szót sokszor” – hördültem fel, mikor a kék kiemelést megláttam. „Keress rá” – jött a válasz. És a keresés nem engem igazolt.

Mindenkinek más berögzülései vannak, és ezeket egy-egy nagyobb terjedelmű írás esetében már nehéz észrevennünk. Bizonyos logikátlanság felett is átsiklunk simán, akárhányszor is rágtuk keresztül magunkat a már-már gyűlölt művünkön. De ezek ugye még mindig a stiláris, mondatszintű változtatások, amikben, főképp, ha látjuk, hogy az avatott szerkesztői kéz munkája mennyit emelt rajtuk, könnyen engedünk. Nem is engedés ez: sosem ragaszkodom a saját igazamhoz akkor, ha kiderül, hogy féligazság, félmegoldás, vagy egyszerűen csak a rossz és suta megfogalmazás eredménye. A fogalmazás esetlenségei, a fals mondatszerkesztés elcsúszott hangsúlyai könnyű szívvel korrigálhatók.
Ami több fejtörést okoz, az a már említett kihúzás, megváltoztatás kérdése. A vitatott részt én jónak érzem. A könyvet eddig heten olvasták, az érintett szakasz tekintetében a tetszési-nemtetszési arány öt a kettőhöz. Én hattá növelem, bár ilyenkor a tanácstalan és önmagával elfogult alkotó álláspontja nem számít. Mindenesetre előző héten kínkeservvel megírtam egy alternatív változatot is. Két napig nyugodt voltam, hogy hopp, ez akkor megvan. Ám nem hagyott nyugodni a dolog, a fejemben mindig az eredeti lüktetett, azt éreztem igaznak és érvényesnek. Most az van, hogy az eredeti kissé átírt, megvariált verziója lesz. Aztán meglátjuk.

Az előző poszthoz jött egy komment, és arra reagálva azt tudom csak hangsúlyozni minden nehézség és küzdelem ellenére, hogy kell, létfontosságú a szerző bizonyos fokú rugalmassága. Hogy engedni kell az egóból, és igen sokszor megéri engedni. De tényleg csak addig, amíg még sajátunknak érezzük a változásokat. Erőszakot semmilyen vélemény kedvéért nem érdemes tenni magunkon. De ha mindenáron ragaszkodunk valamihez, akkor később nyeljük be emelt fővel, ha a kritika épp az adott részt cincálja szét…

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?