Amikor azt mondom, líra és tánc együttműködése, nem az egykori mozdulatművészek érdekes táncverskísérleteire utalok, hanem arra, hogy a kortárs táncművészetnek megvan ahhoz az eszköztára, hogy a legrétegzettebb verset is képes legyen elmozogni. Csak a kereteket kell megtalálni hozzá. Az ötlet tavaly szeptemberben vetődött fel bennem, és szorosan összefüggött azzal, hogy végre eljutottam odáig, hogy kötetbe rendezem a verseimet. Akkor tudtam, hogy tényleg befejezem hat év után, amikor szembesültem Torma Éva Kertben című szobrával. Magamat láttam benne, és azt a gondolatot, amiből az addigi verseim megszülettek. Az összetörtségben, az éles darabokból összetapasztott simaságban, ami már a látványával megsebez, megtaláltam, ami addig hiányzott. És az első éjjel, amikor abban a biztos tudatban aludtam el, hogy ez lesz a borítóm, álmomban a kép megelevenedett. (És reggel már a címben is biztos voltam.) Innentől csak az volt a kérdés, hogy mindazt, ami kirajzolódott a képzeletemben, hogyan tudom megvalósítani. Egy üres teret kellett ehhez létrehozni, egy olyan keretet, ami nem valóság. Egy zárt, klausztrofóbiás világot, amiben ez az összetört és mégis egyben maradt test mozoghat, megelevenedhet. Majd önmagába visszazuhanhat megint.
Amikor először láttam Góbi Ritát színpadon, rögtön tudtam, hogy mindenképpen, és kizárólag őt szeretném a filmem főszereplőjének. A jelenlétét. A tekintetét. A szinte ízületek nélküli, az összes mozdulatát jelentéssel átitató személyiségét. A lényét, ami egyszerre hol koboldszerű, hol androgün, hol testen túli, hol éterien nőies és mégis nagyon a földhöz ragaszkodó. Ő lesz az én szobornőm – futott át rajtam a legeslegelső pillanatban.
| ||
A koreográfiát teljesen rá bíztam – de egyébként is így vagyok mindennel: hagyom, hogy mindenki – a koncepción belül – azt csinálja, amit ő gondol. Mert az úgy lesz jó. Hiszen nem véletlenek ezek a változások, a találkozások. A Takáts Eszter Beat Band se a semmiből került a képbe, nyilván.
Mindent ki lehet fejezni tánccal, sőt még annál is többet. Nagyon nehéz megmondani, hogy egy verseskötet (még ha olyan erős elgondolás, vízió mentén készült, mint az én legutóbbi munkám), pontosan miről szól. De egy mozdulatsor összesűrítheti, felmutathatja a lényeg egy (több) szeletét, benne tud lenni egy rándulásban akár a gyász, akár a tehetetlenség, akár az élni vágyás maga. Góbi Ritának nem volt könnyű dolga: egyetlen koreográfiában kellett összesűrítenie, amit egy egész kötet próbál körülírni.
Először testfestékkel akartam őt szilánkosra festeni, de az – mint utólag is kiderült, nem lett volna szerencsés. Az arcot, a kezet és a lábfejet oldottuk meg végül így, de a sok felvétel miatt ez is állandó utánfestést igényelt. Így inkább a szobor mintázatából legyártattam egy overallt. (A varrónőmnek szeme se rezdült. Kiderült, sok táncossal dolgozott már.) És innen már könnyű volt. Megtaláltuk az alkalmas helyet, összeállt a stáb. A vágó-operatőrrel, Szabó Imrével innentől gyakorlatilag össze voltam kötve. És elkészült végül a filmünk. Ami mostantól: él. | ||
(S hogy miért ez a sok minden? Kell-e egy írónak mindez? Nem, nem kell. Soha nem azért csináltam összművészeti projektet egy-egy munkám köré, soha nem azért szerveztem előadásszerű könyvbemutatókat, mert azt úgymond kell. Illetve kell, de nem külső elvárások miatt – hanem mert egyszerűen, ha dolgozom valamilyen könyvön, rögtön beugrik mellé még ezer dolog. Már akkor elkezdtem hozzápakolni, ráépíteni a munkáimra, amikor ez még egyáltalán nem volt divat, sőt. Nem is tudom, mennyi támadást kaptam a fotósorozataim, lemezeim és egyéb dolgaim miatt. Aztán nagyjából elkezdte mindenki ezt csinálni, legalább egy trailert hozzábiggyesztettek a friss megjelenésekhez, és a szerzők elkezdtek melléállni a munkáiknak. Ha megkeres egy újságíró, két kérdés sosem maradhat ki a repertoárból. Az első, hogy valóban szexi, divatos meg furcsa – a műfajtól kissé elhajló jelzőt képzeljünk még ide – újabban a költészet? Második, hogy azért körítek, mert attól félek, hogy a szövegeim magukban nem állják meg a helyüket? Illetve az szokott még felmerülni, hogy mennyire szükséges egy írónak részt venni akár irodalomtól független dolgokban is. Többen igen éles hangon, metsző kijelentésekkel tudják negatív véleményüket a témával kapcsolatban kifejezni. [Én is írtam már erről.] Nos, azt én sem kedvelem, ha nagyon erőltetett a dolog, ha az író úgy játszik, mintha fegyvert tettek volna a homlokához, ha az egész kényszeredett, ha muszáj, ha nem szívből fakad. És ha az a kimondott vagy kimondatlan cél, hogy az a szövegek promotálását segítse elő. Bár tény és való, aki több fórumon jelen van, azt több oldalról észrevehetik – ezt saját tapasztalatból mondom.)
