Száz híres/66. Váradi Péter

KOmplett

„A világ tágul, de vészjóslón összetart / minden, ami bennünket összetart, / és végül, mint összeroppant csigaházból, / mindenkinek kijut egy-egy darab.”

Jól értem-e, amiről Váradi Péter beszél? Olvasom róla az elemzéseket, már legalábbis abból a párból, ami megjelent, és lehet, nem értem jól. De lehet-e verseket, lehet-e egy költői világot jól érteni? Mit jelent itt a jó? Miféle behatárolást? Talán nem értem, de nem zavar ez a nem értés. A lényeg, hogy van két vékonyka kötet (A liliomparadigma; Papírfigurák), amit sokszor előveszek. Váratlan napokon, erőseken, gyengéken, olvasom újra, és szeretem újra nem érteni, hagyom, hogy mindig másképp érintsen meg ez a valami. Belemegyek Váradi Péter világába, belehúzódom, nem is az övé ez már – saját.


Valahonnan a felnőttségből beszél a lírai én, de úgy, hogy abban van egy tónus – nem gyereké, hanem egy felnőttben visszhangzó cérnahang –, ami visszaránt valahová, ahonnan elindultunk. Vagy elindultam én, mint aktuális olvasó – mint bármelyik olvasó, akit ez a hajszálvékony fonál visszavezetett, vagy drasztikusabban: visszavetett. Úgy vetődöm vissza, hogy fél lábbal felnőtt vagyok, a tekintetem van ott, a régben, mégis mintha egészen sikerülne, teljesen lehetne. A megidézés olyan erős, hogy átlényegít, elfelejteti a másik fél lábat – a lépés, az ugrás sikerül, dimenzió – és síkváltás. Ezt tudja Váradi Péter egy-egy versében.

Kevesen ismerik a költészetét, de akik igen, azokat úgy érinti meg, hogy nem tudnak onnantól megszabadulni tőle. Ezt tudom – sokaknak ajánlottam, főképp kiemelve a szerintem nagy verseket (A számító pillantás; Vecsés,1985 nyár; Lorcai ballada; az időtlenség titka; gyerekláb az ajtó résében – mindezek tényleg csak például), és utána jelezték, mondták, üzenték, hogy hát igen, hát igen.

Én nemigen tudok ennél a „hát igen”-nél többet mondani, mert minden egyéb elmondódik, például akkor, amikor visszagondolok magam is egy gyerekkori ösvényre, az érettségi matrózblúzomra, vagy ha ránézek egy családi fotóra…

 

Apámmal egy fényképen

 

Van egy fotóm, még kinn a kertben készült.

Nyár volt, a meggy éppen megérni készült.

Elvirágzott már, de az apró meggyek

még zöldek voltak, minket úgy figyeltek.

A húsuk kemény volt, szorult a magvuk.

Vannak fotók, és senki sincsen rajtuk.

 

Már bosszant, bármi lesz

ebből, vagy bármi nesz.

A könny a sárba hull,

a hullám partra tesz.

 

Két meggy figyelt, két szem belül figyelt meg,

és néha ők sem láttak, úgy figyeltek.

Én ott voltam, de akkor annyi látszott,

két kisírt szem bent látja a világot.

Húsuk lágy volt, és úgy tapadt a magra.

Van egy fotóm, és senki sincsen rajta.

 

Már bosszant, bármi lesz

ebből, vagy bármi nesz.

A könny a sárba hull,

a hullám partra tesz.

 

Van egy fotóm, még kinn a kertben készült.

Mivel nem láttam akkor, kiegészült.

Könnyű, tudom, mi volt az ott a kertben,

csak ne kelljen a kertbe visszamennem.

Mintha a szem egy villán fennakadna.

Van egy fotóm, és senki nincsen rajta.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.