Száz híres/66. Váradi Péter

KOmplett

„A világ tágul, de vészjóslón összetart / minden, ami bennünket összetart, / és végül, mint összeroppant csigaházból, / mindenkinek kijut egy-egy darab.”

Jól értem-e, amiről Váradi Péter beszél? Olvasom róla az elemzéseket, már legalábbis abból a párból, ami megjelent, és lehet, nem értem jól. De lehet-e verseket, lehet-e egy költői világot jól érteni? Mit jelent itt a jó? Miféle behatárolást? Talán nem értem, de nem zavar ez a nem értés. A lényeg, hogy van két vékonyka kötet (A liliomparadigma; Papírfigurák), amit sokszor előveszek. Váratlan napokon, erőseken, gyengéken, olvasom újra, és szeretem újra nem érteni, hagyom, hogy mindig másképp érintsen meg ez a valami. Belemegyek Váradi Péter világába, belehúzódom, nem is az övé ez már – saját.


Valahonnan a felnőttségből beszél a lírai én, de úgy, hogy abban van egy tónus – nem gyereké, hanem egy felnőttben visszhangzó cérnahang –, ami visszaránt valahová, ahonnan elindultunk. Vagy elindultam én, mint aktuális olvasó – mint bármelyik olvasó, akit ez a hajszálvékony fonál visszavezetett, vagy drasztikusabban: visszavetett. Úgy vetődöm vissza, hogy fél lábbal felnőtt vagyok, a tekintetem van ott, a régben, mégis mintha egészen sikerülne, teljesen lehetne. A megidézés olyan erős, hogy átlényegít, elfelejteti a másik fél lábat – a lépés, az ugrás sikerül, dimenzió – és síkváltás. Ezt tudja Váradi Péter egy-egy versében.

Kevesen ismerik a költészetét, de akik igen, azokat úgy érinti meg, hogy nem tudnak onnantól megszabadulni tőle. Ezt tudom – sokaknak ajánlottam, főképp kiemelve a szerintem nagy verseket (A számító pillantás; Vecsés,1985 nyár; Lorcai ballada; az időtlenség titka; gyerekláb az ajtó résében – mindezek tényleg csak például), és utána jelezték, mondták, üzenték, hogy hát igen, hát igen.

Én nemigen tudok ennél a „hát igen”-nél többet mondani, mert minden egyéb elmondódik, például akkor, amikor visszagondolok magam is egy gyerekkori ösvényre, az érettségi matrózblúzomra, vagy ha ránézek egy családi fotóra…

 

Apámmal egy fényképen

 

Van egy fotóm, még kinn a kertben készült.

Nyár volt, a meggy éppen megérni készült.

Elvirágzott már, de az apró meggyek

még zöldek voltak, minket úgy figyeltek.

A húsuk kemény volt, szorult a magvuk.

Vannak fotók, és senki sincsen rajtuk.

 

Már bosszant, bármi lesz

ebből, vagy bármi nesz.

A könny a sárba hull,

a hullám partra tesz.

 

Két meggy figyelt, két szem belül figyelt meg,

és néha ők sem láttak, úgy figyeltek.

Én ott voltam, de akkor annyi látszott,

két kisírt szem bent látja a világot.

Húsuk lágy volt, és úgy tapadt a magra.

Van egy fotóm, és senki sincsen rajta.

 

Már bosszant, bármi lesz

ebből, vagy bármi nesz.

A könny a sárba hull,

a hullám partra tesz.

 

Van egy fotóm, még kinn a kertben készült.

Mivel nem láttam akkor, kiegészült.

Könnyű, tudom, mi volt az ott a kertben,

csak ne kelljen a kertbe visszamennem.

Mintha a szem egy villán fennakadna.

Van egy fotóm, és senki nincsen rajta.

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.