Ritkán olvasok erotikus irodalmat. Az első a témában nálam az Érett nők dicsérete volt, lehetettem olyan tizenkét-tizenhárom éves. A mai napig elpirulok, ha eszembe jut, amihez persze hozzájárult, hogy titokban jutottam hozzá, és titokban haladhattam csak részről részre… Teljes zavar lett a fejemben aztán, vizslattam a felnőtteket, figyeltem magamat, alaposan bekavart, és jó ideig eltántorított minden hasonló olvasnivalótól.
| ||
Aztán persze megtaláltak a könyvek, bizonyos alapműveket nem lehetett kihagyni. Az Emmanuelle mégis mostanáig váratott magára, talán a dal a borzasztó magyar szöveggel tántorított el… A könyvet a korabeli Franciaországban (1959-et írunk) betiltották, de ez nem gátolt meg senkit: rövid időn belül hihetetlen népszerűségre tett szert. A belőle készült film csak fokozta a hatást. Az erotikus sorozattal híressé vált színésznő, Sylvia Kristel egy hét híján egy éve, hatvanévesen vesztette életét. Érdekes és merész választás volt ez a törékeny szépség a könyvbéli eurázsai típusú, dús, fekete hajú karakter eljátszására: épp ellentéte volt a leírt figurának. De a témán – és a remek operatőri munkán – kívül ő lett a siker záloga. A szexualitásban elmerülő légies, már-már naivan ártatlannak ható nőalak és a történet között feszülő feszültség hihetetlen töltetet adott a filmnek. Nálunk először 1989-ben jelent meg, borítója a híres filmplakát volt, melyen Sylvia Kristel fedetlen keblekkel, szájában a gyöngysorával szinte szuggerálja a nézőt/olvasót. (Ezt a változatot nem arra találták ki, hogy a metrón olvassuk…) A második rész, Az antiszűz most jelent meg először magyarul.
A könyvet (első rész) egészen addig hihetetlenül élveztem, míg Emmanuelle nem kerül Mario (szexmestere) hatása alá. Innen kezdetét veszi egy hosszú-hosszú-hosszú oldalakon át, gyakorlatilag csaknem a mű felét kitevő agytépő párbeszéd, ahol a férfi okítgatja a nőt az erotika természetéről. Természetesen kissé vad nézeteket vall, és azt próbálja sugallni a nőnek, hogy a szépségét azért kapta, hogy azt minél több (végtelen!) számú szeretővel megossza. (Csak egy kis részlet ízelítőül ebből a végtelen és monoton filozofálgatásból: „Mi sem vulgárisabb, mint ez a selejterotika! Óvakodjék a divattól! Az igazi erotika nem a testhelyzeteken múlik. Az erotika a szituációból születik meg. Csak az agytekervényeinek helyzete fontos. Szeretkezzék a fejével. Legyen benne annyi kéjes gondolat, amennyit a föld összes hímje se tudna nyújtani. Minden ölelése tartalmazza az összes többit. (…)
Emmanulle felkacagott, pedig nagyon is Mario hatása alá került. – Ha a férjem szeretkezni akar velem, azt kell mondjam neki: »Lehetetlen, csak ketten vagyunk«? – Bölcs lenne ez a magatartás – felelt Mario komolyan. – De mint mondtam, ha a harmadik fizikailag lehetetlen, az agyában ott kell lennie.”)
| ||
A feministák egyébként berágtak a könyvre, szerintük a nőt tárgyként kezelik benne, ami talán nem állja meg a helyét, hiszen éppen hogy minden sor amellett teszi le a lándzsát, hogy a nő igenis merjen, és vállaljon és válasszon. Az viszont zavaróbb, hogy a szexualitást, a testi örömöt igen gyakran úgy tálalja, mintha az csupán a szép és vonzó emberek kiváltsága lenne. Ezerszer aláhúzódik, hogy mert Emmanuelle szép, ezért kell magát másoknak felkínálnia, és szüntelen a test oltárán áldoznia. A nagy tudor, az okoskodó Mario külön kiemeli lábának, hajának, orcájának vonzó mivoltát, és nem hagy kétséget afelől sem, hogy Emmanuelle minden férfi ízlésének megfelel. Holott már ott sántít az okoskodása, hogy ilyen nő nem létezik, mindenki másban találja meg a számára izgatót…
Mindezek ellenére a két könyvet egyszerűen ismerni kell. Ma már nem azért olvassuk el őket, mint a tömegek egykoron, nem a titkos, rejtett, izgató világot keressük benne, nem várunk tabutörést, és nem gondolhatjuk, hogy felszabadít minket. De még ha csak fontos kortörténeti dokumentumnak is tekintjük, egyszerűen be kell ismerni: bizonyos részei egyszerűen valóban érzékiek, maga a szöveg pedig úgy egészében roppant olvasmányos. Az Emmanuelle még ma is üdítő olvasmány, és szerintem simán veri az olyan sikerkönyveket, mint például A szürke mindenféle árnyalata…
