Szerelmes Kölcsey

KOmplett

A coming out világnapjára időzítették Nyáry Krisztián kutatásainak eredményét, miszerint Kölcsey férfiak iránt táplált volna szerelmet. A bejelentés (és a mellékelt írás) hatása döbbenetes volt. A közvélemény most mintha a poszttraumás sokk állapotában lenne – így nem meglepő, hogy kevés érvényes reakció született…

Mikor a képet készítettük, se a koncepciót kidolgozó fotósnak, se nekem nem volt tudomásunk természetesen semmiről. Óriási munka volt, a maszkmester több mint fél napig formált. A szememet bőrszerű anyaggal ragasztottuk le, de a költő „frizurája” volt az igazi feladat: még két hétig sajgott a bőröm a ragasztástól, miután leszedtük. (A tincseket a sajátomból hagytuk rá.) A körömlakk – ami most, utólag nézve akár fricska is lehetne, véletlenül maradt rajtam.

false

 

Fotó: Rózsa Erika (forrás: Nők Lapja)

A magyar kultúra napjára készült a kép, és megjelenésekor kavart egy kis vitát – miszerint viccet csinálunk a Himnusz költőjéből, és az egész stáb, de legfőképpen a modell nyilvánvalóan beteg ember. Holott mi csak egy megidézést szerettünk volna, egyfajta tisztelgést, másrészről még kifejezni azt, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy egy szerző férfi vagy nő – a műve lesz érvényes vagy érvénytelen. Persze a felháborodás hamar lecsengett, végül is csak egy játékról volt szó.

Nyáry viszont most feldobott egy olyan kutatási eredményt, elegánsan kommentálva, ami valóban alkalmas arra, hogy az állóvíz felzavarodjék, és azokat is gondolkodásra késztesse, akik eddig elvakultan mindenféle gondolatok ellen fel voltak vértezve. Elképzelem a kattogó agykerekeket, a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciát. Hogy akkor most mi van. Ma reggel került fel ironikusan a Mandiner blogra egy Márai-idézetcsokor, melyben azt illusztrálja a szerző, mekkora joker az író, minden oldalról lehet csemegézgetni az írásaiból. Ebben találhatunk egy olyan gyöngyszemet is,  miszerint: „Nem szeretem a homoszexuálisokat; társaságuk… kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan.”

Aki eddig például gondtalanul azonosult a hasonló gondolatokkal, az ugye most nehéz helyzetben van. De ez rögtön fel is vet egy olyan kérdést, hogy mi a relevánsabb, az élet vagy a mű, és erre már nagyon sokan próbáltak válaszokat adni. (A Márai-szemelvények úgy jutottak hozzám, hogy pár ismerősöm megosztotta olyan kommentekkel, hogy Márai innentől nem létező szerző számukra.) Persze a zsigerből ítélkezők nemigen jutnak el az analizálgatásig…

Egy magyartanárral beszélgetvén azt éreztem én magam is, hogy talán kicsit korai volt még erről beszélni, a közeg nincs abban az állapotban, hogy a helyén kezeljen egy ilyen információt. Ő felvetette, hogy egy újabb adalék ez, ami a szöveg és a szöveggel szembesülők (olvasók) közé feszül. Említette Arany János sipolyát, és azt, hogy még aki egyetlen balladacímet sem tudott kinyögni az érettségin, azt mindenképpen tudta, hogy költőnk a margitszigeti fák árnyékában pokoli bűzt árasztott. Most attól tart – és talán joggal, hogy Kölcsey is hasonló sorsra jut… Aztán később – főleg a mindenféle kommentárokat olvasva úgy véltem: kellett ez, és épp most kellett. Kíváncsian várom, mit vet fel a megzavart víz…

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.