Magánország jakuzzival

  • Konok Péter
  • 2015. július 14.

Konok dolgok

Épül már a határzár. Magyarország magánterület.

– Mély főtiszteletem, miniszterelnök úr!

– Adjisten, fiam. Magát ajánlották nekem a Makovecz-irodánál, hogy maga ilyen építészféle. Szóval az a helyzet, hogy a Szijjártónak lassan nagyobb vityillója van, mint nekem, ez mégse járja. Itt mégiscsak én vagyok a nagypályás focista… Szóval fel akarok húzni ide egy szép kis országot magamnak.

– Egy országot?

– Na, azt nem mondták, hogy süket. Mi is volt maga a Makovecznél?

– Favágó.

– Remek. Ezzel tudunk mit kezdeni. A favágást szeretem. Szóval egy szép, szakrális ország kell nekem. Jakuzzival. Az a Szijjártónak is van.

– Jakuzzis országa?

– Figyeljen, fiam, hívjam ide az Áder jeltolmács kisasszonyát? Rakjon a Balatonba ilyen buborékolót, oszt’ jónapot. Ellubickázunk majd benne. Kell néhány cápa is, a gyerekek szeretnek cápára vadászni.

– Cápánk momentán nincs.

– Na ne röhögtessen, fiam, mert csúnya mefisztói kacajom van. Maga azt nem akarja hallani. Felhívom mindjárt a Kubatovot, rakunk ilyen hátúszót az Sz. Ferire meg a brigádjára, aztán majd úszkálnak. Senki sem fogja észrevenni a különbséget…

– És hol legyen az ország közepe? Érti, miniszterelnök úr, ha már szakrális, akkor kell neki egy origó, egy axis mundi…

– A Felcsúti Puskásnak szurkolok, nem érdekel ez az izé…, Axel Bundi… az ország közepe természetesen a nappalimban legyen!

– Ópusztaszeren? Vagy inkább csak Pusztavacson?

– Semmi pusztaszar! Arról mindenféle csúnyát írt az a költő… a hogyishívják… tudja, a lila ötszázas, amit apám mindig a cigány vonójába húzott, mikor a járási pártgyűlés éjfél után már áttelepült a Kisrabló csárdába, és a fater a Székely himnuszt húzatta…

– Ady?

– Az, az… nézze csak, itt is van: „S ha elátkozza százszor Pusztaszer / Mégis győztes, mégis új és magyar”. Hmmm… Nem is rossz! Telefonálok is gyorsan a Habonynak, ezt a Pusztaszert átírjuk Norvég Obamára, és mehet is az optimista kincstári plakátokra. Valamiért ehhez az Adyhoz úgyis sokan ragaszkodnak.

– Szóval akkor hol legyen a nappali-középpont?

– Hát hol a fenében lenne, édes fiam? Felcsúton. Majd épít ide a Széles egy szép nagy energia-csodatornyot, maga meg ráapplikál két szép nagy turulszárnyat, ahogy az Imrének tetszene, mellé kisvasút meg repülőtér, oszt’ lehet megcsodálni a népeknek!

– Egyéb igények, miniszterelnök úr?

– A főbejárat nyugatra nézzen. Most mit néz ilyen döbbenten? Nagy, kovácsoltvas kapu, tizenkét táncoló Miki egérrel.

– Ööö…

– Jaj, ne bámuljon már olyan hülyén, mint Kövér az elempés molinóra! A Szijjártó mániája a Miki egér, afféle védjegy ez neki. De neki csak három van a kapuján. Okos politikus persze tudja, hol kell utánaengedni kicsit a kötőféket, bár én igazából egy szép Oroszlánkirályt szerettem volna… az jobban illik az önképemhez. Na, szóval acélajtós-hevederzáras betonkapu, a kapun feliratok: „Magánlakás, lövök!” meg „Vigyázz, a kutya harap és trafikja van!”. Legyen rajta egy jókora nyílás azért, ahol a pénzt be tudják adni. Délre és északra ablak sem kell, húzzon fel egy-egy szép nagy falat, a tetejére meg tegyen szögesdrótot, géppuskafészkeket, vagy mittudomén, üvegszilánkokat. Dél felé diszkrét aknazár is mehet, északot majd még meglátjuk.

– És keletre?

– Na, figyeljen, fiam, mert ez fontos! Kelet felé épít nekem egy bazi nagy, tágas, kényelmes vészkijáratot!

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.