50. Berlinale: Ezüst Medve a málnásban

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/9. (03. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A félszázados születésnap, no meg a millennium vadiúj helyszínen, a Postdamer Platzon köszöntötte a Berlinalét idén. Új mozit is avattak, amiről azt kell tudni, hogy nemcsak sok vendég, de a nagy Leo is elbotlott a lépcsején egyszer. A jelképes gesztusok itt nagyjából véget is értek, nyilván nem akartak eredetietlenek lenni a még élő Arany Medve-nyertesek meghívásával, miután Cannes-ban nemrég elsütöttek már ilyet.

A félszázados születésnap, no meg a millennium vadiúj helyszínen, a Postdamer Platzon köszöntötte a Berlinalét idén. Új mozit is avattak, amiről azt kell tudni, hogy nemcsak sok vendég, de a nagy Leo is elbotlott a lépcsején egyszer. A jelképes gesztusok itt nagyjából véget is értek, nyilván nem akartak eredetietlenek lenni a még élő Arany Medve-nyertesek meghívásával, miután Cannes-ban nemrég elsütöttek már ilyet.

Csak Michael Cimino Szarvasvadászának különvetítésével adtak a nosztalgiának, a film anno nagy összezördülésnek volt okozója az oroszokkal, ha ez bármit megmagyaráz. Ha már nosztalgia, emlékezzünk csak vissza, épp 25 éve Mészáros Márta nyerte a fődíjat az Örökbefogadással. Új filmjét is szívesen láttuk volna az idén. Hazánk a versenyben csak rövidfilmmel vett részt (Cakó Ferenc: Vízió), a többiek a Panoráma szekcióban futottak. Berlinben járt többek között a filmszemledíjas Gödrös Frigyes és főszereplője Eperjes Károly a Glamourral, meg Pados Gyula, aki már egy ideje Angliában operatőrösködik, legutóbbi munkájával, a Terence Gross rendezte Hotel Splendiddel. Viszont jövőre hazánkat is felkérték, hogy vegyen részt a Média II által létrehozott Shooting Star programban, holott egyelőre nem is vagyunk tagja ennek a szervezetnek.

A program

keretében már harmadszor hívnak meg másfél tucat saját hazájukban már ismert fiatal színészt, és vetik őket producerek elé. Marozsán Erika és a Szomorú vasárnap németországi sikerének lehet némi szerepe ebben.

Életműdíj kettő jutott, Jeanne Moreau-nak a sokadik, Robert De Nirónak úgyszintén, utóbbi valószínűleg már unhatja is, mert el se fáradt érte. Denzel Washington viszont könnyekig hatódott a tapstól, amivel a közönség Hurricane című filmjét köszöntötte, az ártatlanul elítélt bokszvilágbajnokról, akiről a maga idejében még egy Bob Dylan-dal is született. Julianne Moore-nál az idén valószínűleg senki nem dolgozott többet, öt filmet forgatott, közöttük a Magnoliát,A kapcsolat végét és az Ideal Husbandet. A fesztivál nagydíját mellesleg éppen a háromórás Magnolia kapta. Paul Thomas Anderson (Boogie Nights) harmadik filmje szerkezetileg kísértetiesen emlékeztet a Rövidre vágvá-ra, de a Boldogságtól ordítaniból vett áthallásoktól sem mentes, legfeljebb a békaesőt említhetnénk nóvumként. Üdítő volt ellenben viszontlátni Tilda Swintont egy újabb feminista állásfoglalás helyett egy félig kívülállókkal megdobált stúdiófilmben, mint a Part. A rajta kívül még Robert Carlyle-t, Virginie Ledoyent és az először Ewan McGregor-mentes Danny Boyle-t egyesítő stáb Leonardo Di Caprio mögött sorakozott fel csak úgy mellékesen, amit az előrecsomagolt sajtókonferencia kellemesen illusztrált. Bár megadatott, hogy jó ideig szemben ülhessek Leóval, őszintén szólva más hírességekkel ellentétben így utólag semmit sem tudok belőle felidézni, míg egyébként előttem van Christian Bale szép keze, Chloe Sevigny magas nevetése vagy

Wenders korgó gyomra

A rend kedvéért tudnivaló, hogy a versenyben 21 film volt, további 11 a főprogramban, illetve kb. 40-40 a Panoráma és Fiatal film szekcióban. Persze, ha közben interjúalanyt is kell hajkurászni, még nehezebb teljesíteni a napi kvótát. Milos Forman-interjú még így se lett. A három évvel ezelőtti fődíjas (Larry Flynn) a Man on the Moonnal tért vissza: egy újabb életrajzi film. Andy Kaufman komikus szerepében Jim Carrey, feleségéében az újabban Forman-favorit Courtney Love, de az R.E.M.-nek is több köze van hozzá egy véletlen egybeesésnél (mármint egyik számuk és a film címe között), így Michael Stipe is tiszteletét tette Berlinben. Formant ezúttal rendezőként tüntették ki, ami nem lehetett akkora meglepetés számára, mint mikor a sajtóértekezleten a Happy Birthdayjel köszöntötték az újságírók.

Kellemes meglepetést szerzett az új Oliver Stone-film Al Pacinóval (Any Given Sunday), ami a szokásos háromórás terjedelemben ezúttal az amerikai fociról derít ki disznóságokat, Cameron Diaz pedig isteni benne, mint mindig, csak most közben ellenszenves is. Az Amerikai Psychóból is film született végül, talán jót tett neki, hogy Leonardo egyszerre megelégedett egy kultregény-adaptáció főszerepének eljátszásával. Végül nem kapta meg a legsúlyosabb korhatár-besorolást, mivel a rendező, Mary Harron (I Shot Andy Warhol) kivette belőle a bizottság által egyedül kifogásolt beállítást, amely a főszereplő (Christian Bale) lélektelen szeretkezését mutatja két prostituálttal. Amúgy sajátos humor jellemzi, és jól stilizálja a korai kilencvenes éveket.

A különdíjas

The Road Home (Zhang Yimou) egy monumentális love story, érzéki és giccs közeli alakításokkal teli, ám a 18 éves kínai lány és a falujába érkező új tanító története képes az óvatlan nézőt akár könnyekig meghatni.

Wim Wenders (lásd MaNcs, február 17.) új filmje azonban alighanem csak a zsűrit hatotta meg, olyannyira, hogy hangos felhördülés köszöntötte a mű Ezüst Medve-díját. Értékelhető jellemek helyett Wenders a Sonyval együttműködve digitális verziót is prezentált, és az új U2-videót is ezzel a technikával fogja forgatni. Reméljük, a sok PR-kurzus közben nem felejtett el rendezni végleg.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/9. (03. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...