Könyv

A kispolgár lelkében

Michel Houellebecq: Behódolás

  • Sipos Balázs
  • 2015. június 8.

Könyv

Meglepne, ha az olvasó nem találkozott volna a francia megjelenés óta közölt ismertetők valamelyikével. Valószínűleg tisztában van a regény alapötletével vagy legalábbis azzal, hogy a szerző valamiképp az iszlám térhódításával, a liberális multikulturalizmus és a felvilágosodás Európájának elenyészésével foglalkozik. Bizonyára arról is értesült, hogy botrányos íróról van szó.

Feltételezem, hogy ő, az olvasó is bír valamilyen véleménnyel az iszlám térhódításáról s az ebben a diskurzusban rendre felmerülő bevándorlási és állampolgársági kérdésekről, a kultúrák közti párbeszédek lehetőségéről.

A könyv körüli súgás-búgás arra sürget, hogy állást foglaljunk olyan kérdésekben, mint az iszlám vallás viszonya a modernitáshoz és a késői kapitalizmushoz, Európa népességpolitikája, a francia belpolitika erőviszonyainak változása az elkövetkező évtizedben és így tovább. A Houellebecq körüli fecsegés azzal kecsegtet, hogy a Behódolást olvasva a botránykeltés feletti felháborodás örömélményében lesz részünk. Az olvasót a gyanú fogja vezetni: lelep­lezni, kicselezni akarja a könyvet. Houellebecqet reflektáltabban olvasunk, mint, mondjuk, Jonathan Franzent: rajtra készen várjuk a provokációt. De az olvasó nem fog megbotránkozni. Nyugtázza majd, hogy lám, egy szexista kiszólás, nocsak, egy maliciózus mondat a humanizmusról, ni, egy kis mizantrópia. Mikorra a regény aranymetszésében hatalomra jut a szocialistákkal koalícióra lépő Muszlim Testvériség, s a napóleoni ambíciójú Mohammed Ben Abbes lesz Franciaország elnöke, már hozzá lesz edződve a politikai vízióhoz. S minthogy azzal lesz elfoglalva, hogy egy többszörösen reflektált állásfoglalást tegyen a regény meggyőző erejéről, nem megbotránkozásról fog beszélni, hanem arról, hogy mindez lehetséges-e vagy sem, s nem lesz más mércéje, mint hiedelmei és előítéletei – azaz valóban arról számolhat majd be, mire ment Houellebecqkel. Máshogy fogalmazva: a regény önvallomásra készteti.

Vallomása bizonyára a Behódolást szemléző szövegek egyforma dramaturgiáját fogja követni. Csatlakozhat a metakritikák sorához, amelyek sosem magát a regényt, hanem a regény meggyőző erejét mérik meg. A recenzensekhez hasonlóan egy csattanós megfejtéssel fogja zárni metakritikáját, amit nagy valószínűséggel a „mindennek ellenére”, „mindazonáltal” fordulatok fognak bevezetni, s arra vonatkozik majd, hogy a nem is iszlámellenes regény víziója, ha nem is 2022-ben, de valamikor a jövőben akár meg is valósulhat.

Houellebecq mindent megtesz azért, hogy hiedelmeinkhez mind akadálymentesebben illeszkedjen, s hogy egy vállrándítással ítélhessük meg. Rezignációja és sterilitása találkozik a gyanakvó várakozással, ezért vált ki egykedvű heurékákat recenzenseiből. Óvatosságának retorikai okai vannak.

Houellebecq felismert egy paradox kettősséget a késő kapitalista kispolgár lelkében. Erről írja életművét.

Amit botrányosnak él meg a recenzensek többsége – a nők vágytárgyként való ábrázolása, a „másság” elutasítása, a felvilágosodás parodizálása –, nem több mint kispolgári fantáziák elősorolása. (Ezek a „botrányos fantáziák” a magyarországi tűrésküszöböt alulról sem súrolják.) A főszereplők elutasítóak a közösségi-politikai cselekvéssel szemben, kulináris élvezetekkel, tévézéssel és piálással töltik szabad idejüket, a család terhükre van. Houellebecq állítólag „kimondja”, amire „mindenki vágyik”, de kimondani szégyell. (Ámbátor annak, aki már utazott pesti villamoson nyitott füllel, bizonyára nincsenek illúziói a kispolgári prüdériával kapcsolatban.) Mivel a késő kapitalizmusban ezek a vágyak nem esnek tabu alá, sőt, a média nagyrészt épp azzal van elfoglalva, hogy a minél gördülékenyebb fogyasztás érdekében domesztikálja és a legextrémebb irányokba tágítsa a kispolgár fantáziáját, a Houellebecq-karakterek életvezetési szokásai nem a botránykeltés, hanem a bizalomszerzés retorikája miatt ilyenek.

Ezek a főhősök épp olyan magányosak és depressziósak, amilyennek a vagyonos negyvenes férfiakat gondoljuk. Osztályuk ideo­lógiáját vallva szerencsétlenül áhítoznak a totális szexuális/kulturális dominancia státuszára a nőkkel (a szexuális vágyak elsősorban az orális szexre vonatkoznak) és a többi osztállyal szemben, valamint szenvednek az előre kódolt kudarctól. Nem szégyellik vágyaikat, de tudják, hogy vágyaik újabb vágyakat, hiányt és kétségbeesést nemzenek – mert nem a vágy a szégyenletes, hanem az, aki nem képes kielégíteni őket. Vágyukat még ez sem altatja el. A reflexióból következő dezillúzió teszi „hitelessé” a retorikát. És innen ered Houellebecq nagy témája, a kispolgár valóban tabusított, mert a romantikátlan szókimondásával egyeztethetetlen, szentimentális vágya: a megváltás. Ami a kispolgári észjáráson belül paradoxon.

A Houellebecq-regények szerint a forradalmak kora (1789–1968) lezárult. Ez nem csupán a közösségi cselekvésnek megágyazó politikai fantáziák elsilányulását magyarázza, hanem a 21. század emberének nyomorúságos kiszolgáltatottságát is.
A forradalmi kor életvezetési gyakorlata értékkel ruházza fel a másik ügye iránti figyelmes odafordulást: a másik szabadságának, méltóságának tiszteletben tartása nem korlát, hanem az öntörődés feltétele. A felvilágosodás embere talál értelmet szerelemben, barátságban, családban, mozgalomban vagy a hazában, ha egyenrangú lények veszik körül. Ha „ember embernek farkasa”, etikai lehetőségei beszűkülnek, ugyanis értelmetlenné válik a másik felé fordulás, a másikért való cselekvés. Magányos univerzumban nincs etika. Ha mindenki egyedül sorvad el, akkor a szenvedésminimalizálás programja marad az egyetlen életvezetési elv, s nem lehet bízni abban, hogy a közös cselekvés megváltást hoz. Ez Houellebecq hőseinek fő problémája. A regények kérdése, hogy miként festene egy totális forradalom a posztforradalmi korban; egy olyan forradalom, amely nem tart igényt szuverén, egymással szolidáris politikai cselekvőkre, egy olyan forradalom, aminek nincsenek aktorai, hiszen megváltva eltörli az aktorként definiált – szabad, testvéri, egyenlő – embert.

Houellebecq dramaturgiája demonstrálja, hogy a felvilágosodás működésképtelen, a demokrácia élhetetlen, a társas kapcsolatok reménytelenek; majd felépít egy nevetséges New Age-szektát (Elemi részecskék, Egy sziget lehetősége) vagy politikai csoportosulást (Behódolás), amely esélytelen outsiderként, kívülről hoz kegyelmet.

A Behódolást nyelvi pongyolasága, párbeszéd-centrikussága, extremitásoktól való tartózkodása könnyen követhetővé teszi. Romantikáját tompítja, hogy a kispolgári logikának megfelelve a főhőst pénzzel, divatos lakhellyel, még több, még eldologiasítottabb nő ígéretével, még megbecsültebb munkával, még kevesebb politikai kötelezettséggel kenyerezik le – a Behódolás „iszlám forradalma” olyan tökéletes kapitalizmust ígér, ahol az élvezés gáttalan.

Az etikai intuíciónknak leginkább megfelelő emberkép csöndes kíméletlenséggel számolódik fel, amíg mi a csinnadrattára várunk.

Fordította: Tótfalusi Ágnes. Magvető, 2015, 320 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.