Könyv

A költő mint haszonállat

Simon Márton: Rókák esküvője

  • Svébis Bence
  • 2018. december 29.

Könyv

Ritka, hogy a harmadik kötetnek nagyobb legyen a tétje, mint az elsőnek vagy a másodiknak, de Simon Mártonnál ez most pont így van. A Rókák esküvője ennyiben különleges, hiszen nemcsak azt hivatott bizonyítani, hogy szerzője még mindig érdemes a költő titulusra, de azt is megmutatja, hogy mi van a slam poetryn túl, képesek-e a költemények más hangot megütni, mint a színpadi jelenléttel megtámogatott szövegek. Ha pedig innen nézzük, a Rókák esküvőjével Simon a háborúban csatát vesztett, de még nem kapitulált.

Világosabb talán, ha nem is egyből a slam, hanem az előző két kötet felől tekintünk az újra. Hiszen a 2010-ben megjelent Dalok a magasföldszintről és az öt évvel ezelőtti Polaroidok miliője itt is visszaköszön, a következetes költői világ építése hamar tetten érhető. A hétköznapok ritmusában zakatolnak a költemények, tulajdonképpen azt teszik, ami a költészet – a költő – klasszikus értelemben vett (egyik) feladata: fókuszálnak a kicsire, az apróra, a tünékenyre, mely mindenki előtt ott hever, de csak kevesek veszik észre. Simon tehát innen nézve nagyon is klasszikus költészetet művel: lírává emeli a mindennapokat. Ez az egyik legnagyobb – ha épp nem az egyetlen – erénye ennek a kötetnek, nevezetesen, hogy Simon olyan versvilágot épít, ahol jó lenni, s elhagyván máshogy nézünk a körülöttünk lévő dolgokra, a bennünk szendergő érzelmekre és a felénk rontó problémákra. Ha egy verseskötet már ennyit elért, az majdnem a minden. De mit látunk, ha jobban szétnézünk ebben a világban?

Maradjunk még a korábbi köteteknél! A Rókák esküvője egységes versvilágot mutat – ami többek közt a Dalok… érettebb, komplexebb, dúsabb továbbgondolása –, ám olyannyira sikerült ez az egységesítés, hogy lehetelten leválasztani egymásról a verseket. Elejétől a végéig olvasva szinte teljesen mindegy, melyik sor, versszak, gondolat melyik versben jelenik meg, valójában szabadon felcserélhetők.
A versek címe is csak hátráltatja az olvasást, nem választják le egymástól az egységeket, ahogy a cikluscímek sem, melyek rafinált – ám rendszertelen – módon mintha épp ezt az egységesítést erősítenék, amennyiben mindegyik egy-egy előző versből lett kiragadva, tehát épp csak arról a ciklusról nem mond semmit, amelyiknek a címe lett. Ez is olyan húzás, amivel Simon egyszerre bizonytalanít el, és biztosítja be magát. Hogy mire gondolok pontosan?
A kötet verseiben nemegyszer bukkannak fel olyan közbevetések, melyek már jó előre reagálnak a vélt vagy valós recenzióra. A Nyárban ezt olvassuk: „a zenészek is csak két- / háromszor szerelmesek életükben, csak kénytelenek / mindig szerelmes dalokat írni, mert az fogy jól”, a .MOV így magyarázkodik: „A szövegben mondatok vannak. / A szövegben személyes érintettség van. / Egy kicsit azért mintha lassan indulna be.”, a Köz pedig már nem is a versekre, egyenesen a költői szerepre reflektál: „Hasznom rég semmi. Azért tartanak, hogy / alkalmanként kijöjjek ide az erdőbe hallgatózni, / nehogy hangtalanul kelljen kidőlnie a fáknak” – frissíti fel a régi metafizikai problémát. Azonban nem csak itt, máshol is betör az utilitarizmus kérdése, sőt egyenesen haszonállatként beszél magáról: a Remény egy disznóvágás leírása a hízó szemszögéből, aki boldog, hogy „végre a szádba veszel”.

Ez a pozíció azonban nemcsak önreflexív, de egyúttal kényelmes is, hiszen magát már nem is iparosnak láttatja, hanem a termelés eszközének. Innen pedig nehéz bármifajta ítéletet alkotni, és hiába is mennék bele abba, hogy ezeknek a verseknek – főként a felsorolás jellegűeknek – a többsége inkább húz egy slam-est felkészültsége felé, ha mindenre megvan már a válasz magában az alkotásban. Barikádot épít a költészet, ám épp itt válik kínossá Simon eszköztára, hiszen attól még, hogy én magam is kijelentem, hogy amit csinálok, azt a körülmények kényszere és a kiszámított érzelmesség szülte, attól nem lesz kevésbé üres.

Jelenkor, 2018, 108 oldal, 1699 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?